hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2005. július 2. szombat   10:52
nincsen hozzászólás

szerző: Millenáris.Hu
Világsztárok a Millenárison Chico Freeman (USA) és a Dresch Quartet
2005. július 9., szombat 20h - Millenáris Fogadó

  Billy Cobham mellett júliusban egy másik világszár is a Millenárion koncertkezik, ő pedig nem más, mint az ördögi szaxofonos Chico Freeman. A koncert azért is kuriózum, mert nem egyedül, hanem az ötvenedik születésnapját ünneplő jazz muzsikus Dresch Mihállyal és zenekarával kápráztatja majd el a közönséget.
  
  Earl „Chico” Freeman 1949. július 17-én született Chicago-ban. Igazi muzsikus családból származik. Apja a legendás 83 éves szaxofonos Von Freeman. (A chicagoi polgármester október 3-át -a művész születésnapját- 2002-ben a 80. évforduló alkalmából „Von Freeman Day”-nek nevezte el és azóta is minden évben fesztivál keretében ünneplik az öreget. Ezeken Chico is rendszeresen fel szokott lépni.)
  
  A kis Chico gyermekkorában trombitálni tanult és akkor váltott tenorszaxofonra, amikor az 1960-as évek második felében a Northwestern University növendéke volt. Az 1970-as évek elején tanárai között találhatjuk a chicagoi avantgarde zongorista-zeneszerző Muhal Richard Abrams-et az AACM műhely létrehozóját és az ohioi szaxofonos Joe Daley-t.
  
   A 70-es évek közepén fejezte be tanulmányait a Governors State University-n, ahol zeneszerzésből „Master´s degree”-t, azaz „Mester fokozat”-ot kapott. 1976-ban az egyetemi big band turnéja során hatalmas sikert aratott a Notre Dame Fesztiválon és Braziliában. Visszatérve az Egyesült Államokba New Yorkban telepedett le, ahol azonnal felkeltette a szakemberek és zenésztársak figyelmét. 1976-tól olyan nagy nevek zenekaraiban játszott, mint a bőgős Cecil McBee, a dobos Elvin Jones, a szaxofonos Sam Rivers, a zongorista Don Pullen és a „szuperszónikus” Sun Ra. Első európai turnéját Elvin Jones együttesének tagjaként abszolválta, majd az AACM big band-del jött át kontinensünkre. Első önálló lemezét az India Navigation adta ki 1978-ban „Spirit Sensitive” címmel. Itt azzal hökkentette meg a jazzvilágot, hogy saját kortársai közül egyedüliként standard lemezt készített egy olyan modern korszakban, mikor az nem igazán volt divat. Az 1980-as években apjával és a The Leaders együttes különböző inkarnációival turnézott és készített lemezeket. 1989-ben azzal hökkentette meg a világot, hogy felhagyott az akusztikus jazzel, és sokkal elektronikusabb hangzást hozott a Brainstorm együttessel. 1999-ben ismét újított és kortársait ismét megelőzve elkalandozott a latin jazz területére. Hatalmas sikerű európai turnét bonyolított a Latin Jazz Explosion zenekarral. Ugyanabban az évben jelent meg az apjával készített „Von Freeman´s 75th Birthday Celebration - Live at the Blue Note” című CD. 2000-ben dobták piacra a „Face to Face” című lemezét, amit a két leghíresebb svájci muzsikussal, a trombitás Franco Ambrosetti-vel és az ütőhangszeres Reto Weber Percussion Orchestra-jával rögzítettek az előző évi Berlini Jazzfesztiválon. 2001-ben lépett fel először a Dresch Quartet-tel a Zsámbék Jazz Open rendezvényen. 2002-ben jelent meg „Oh, By the Way...” című albuma, amivel ismét a latin-jazz vizeire evezett.
  
  Erre a mostani fellépésére a napokban 50. születésnapját ünneplő Dresch Mihály kérésére jön a Millenárisra.
  
  Chico Freeman tenorszaxofon, Dresch Mihály tenor- és szopránszaxofon, Lukács Miklós cimbalom, Szandai Mátyás bőgő, Baló István dob
  
  Jegyár: elővételben 2500 Ft / a koncert napján 2800 Ft
  
  Jegyek kaphatók a Millenárison (Bp. II.ker., Fény u. 20-22.) és minden nagyobb jegyirodában (Ticket Express, Publika, Broadway).



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Millenáris

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hills have eye    jahoda réka    the kooks    sziámi    garry marshall    kick/ass    nibutra    edge of paradise    maradék    lorax    night demon    arany jános    paul gray    paul di’anno    escape the fate    lafaro    as they burn    in mourning    pure love    purulent rites    shrek    srecna mladina    sylosis    petőfi rádió    alight  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!