lemezajánló [nagylemez] 2005. június 17. péntek 14:51
nincsen hozzászólás
szerző: TompiThe Melvins: Mangled Demos From 1983 Ipecac
A Melvins egy vérbeli kultuszzenekar, igazi zenészek zenekara, amolyan meg nem értett zsenik gyülekezete, de mivel lepukkant muzsikájuktól mi sem áll távolabb, mint ez a jelzőhalmozós tömjénezés, gyorsan abba is hagyom. Jelentőségükről meg csak annyit, hogy Kurt Cobain valószínűleg egy Aerosmith, vagy egy Boston tribute bandában kötött volna ki a Melvins nélkül, Jimmy Bower is az új Iron Mant akarná megírni, ha nincsenek Buzz Osbourne-ék, és ki tudja, talán Zeke sem lenne, meg Kyuss se lett volna. Vagyis ahogy a Venom és a Motörhead, úgy a Melvins is ráébresztett egy egész generációt, hogy igenis lehet a szarból és mocsokból várat és kultuszt építeni, a zenében legalábbis.
Ez a negyvenhárom perces korong ennek a várnak az alapja. Ezek a felvételek nem jelentek meg soha, úgyhogy akár exkluzívnak is bélyegezhetnők őket, de ismerve a trió mentalitását, visszafelé sülne el az egész, pláne a zene ismeretében, amely a korai kiforratlanságoknak köszönhetően inkább érdekes, mint jó. (Mondjuk zenei élményt keresni egy Melvins albumon, olyan, mint mexikói szappanoperában kutatni az intellektus után.) Az mindenesetre dicséretes húzás a kiadó részéről, hogy így, egyberakva dobja piacra ezt a válogatást, nem ilyen-olyan bónuszként kell összegyűjteni a fanatikusoknak. Erre mondják, hogy rajongóbarát húzás.
Egy (zeneileg legalábbis) teljesen impotens riporter által vezetett interjú indítja el a korongot. Miután nagy hozzáértésről tanúskodva megkéri Buzz Osbourne-t, és társait, Matt Lukint, és Mike Dillardot, (Ők egyébként csak ezen a lemezen hallhatók) hogy mutatkozzanak be, Melvinsék bele is csapnak az If You Get Boredba. Igazi nihilista Melvins himnusz, valamiért mégsem került később rögzítésre. Az mindenesetre ebből a viszonylag spontán felvételből is kiderül, hogy feszesen játszani már akkor is tudott a trió, bár a hallgató lelki szemei előtt egy meglehetősen szétcsapott kép alakul ki a brigádról, ez meg varacskos hangzásnak köszönhető. És persze annak, hogy az egész anyag hemzseg a pontatlanságoktól, hibáktól, sumákolásoktól, és gerjedésektől. Vannak együttesek, akiknek ez kifejezetten jól áll. A Melvins ilyen. Janus-arcú egy csapat ez: kétségtelenül lendületes, friss, forradalmi a játékuk, de energikusnak akkor sem nevezném, ha ők maguk tartanának uzit a fejemhez. Az If You Get Boredot egyébként később megismétlik, akkor már nincsenek technikai problémák, némileg tisztábban is szól. Persze csilingelésre ne számítson senki.
Két verzióban szerepel a Forgotten Principles is, az első egy sima, pofán-vágós rock n roll, a második detto, csak ez különböző stúdiós trükköknek köszönhetően visszhangzik, meg bugyborékol. Ijesztgetni így sem lehetne, ezzel a változattal se, Buzz rikácsolása ezúttal is (önmagához hasonló) morbid humorú bohócot kreál a szerzeményből. Aztán itt van még a sludge előfutárának tekinthető, vánszorgós Matt-Alec, (szintén kétszer szerepel, az első töményebb, viszont a második életszerűbb) a punkosan támadó, majd leereszkedő I Don´t Know, az instrumentálisan zakatoló Walter, az Ace Of Spades-et megidéző(értsd: lenyúló) Keep Away From Me, vagy a tipikusan pince-hangzású Run Around. Fénypontot nem tudok kiemelni, és nem csak azért, mert ez a lemez egyáltalán nem ragyog, hanem azért, mert így, egyben jó hallgatni, ismétlésekkel, próbatermi ökörködésekkel, pár másodperces gegekkel együtt.
Fanatikusoknak, gyűjtőknek kötelező, ők már minden bizonnyal le is csaptak erre az anyagra. Ajánlott mindenki másnak is, de csak óvatosan