film [filmszemle]  2005. június 1. szerda   15:57

nincsen hozzászólás

  Femme Fatale.
  Akár ez is lehetett volna Robert Rodriguez legújabb filmjének címe, hiszen a Sin City képregénysorozatát feldolgozó történetek mindegyikében egy nő áll a konfliktusok hátterében. A végzet asszonyai közül egyik sem túl angyali, ahogy semmi sem az a Bűn Városában. A korrupció, az erőszak és a halál világa ez, ahol még a főhősöket sem a szívjóság vezérli.
  
  A mozit beharangozó reklámkampányban Bruce Willis áll a középpontban, no és Quentin Tarantino pösszenetnyi rendezése, de nem csak ők ketten teszik emlékezetessé filmet.
  
  Mickey Rourke újra és újra „visszatér” a filmvászonra, igaz, egyre nehezebb őt felismerni a vásznon, legutóbb Denzel Washington oldalán láthattuk. Marv, az utcai bunyós szerepében azonban megtalálta a leginkább testhezálló szerepet: a hatalmas izomkolosszust sem a szépségéért kedvelik.
  Fanyar humorral kelti életre a „több erő, kevesebb ész” karakterű figurát, aki prostituált kedvese elvesztése után eleven tornádóként söpör végig a városon, és teszi azt, amihez a legjobban ért: pusztít.
  
  A következő történetben a Clive Owen alakította magánnyomozó történetét ismerjük meg, aki az Óvárosi prostik mellé áll egy gyilkossági ügyben. Az áldozat Jackie Boy, (Benicio del Toro), a rövid, de annál mocskosabb életű zsaru, kinek halála a lányokra szabadíthatja mind a maffiát, mind a rendőrséget. Dwight Artúr király hősiességével ránt fegyvert, ha arról van szó, és vicces, piros tornacipőjében keveredik a létező legnagyobb.... (nos, lelövik, majdnem megfullad, aztán megint lelövik) ez elég nagy slamasztika.
  
  Mr. Willis ismét jól választott forgatókönyvet, még ha ténylegesen nem is ő az egyeduralkodó benne. Inkább háttérbe vonul, és a film keretét adó történetben tűnik fel, az évtizedek óta rászabott, becsületes zsarufigura bőrében, John Hartiganként. Még a vallatása is kísértetiesen hasonlít az Utolsó cserkész egyik jelenetére. Pofon, fintor, vér kiköpése oldalra, ahogy csak Mr. Willis tudja, és hiába az eltelt közel 14 év, szinte kívánkozik Hallenbeck beszólása: „ha még egyszer hozzámérsz, megöllek”
  Persze megöl ő e nélkül is minden rosszfiút, és Bruce Willis esetében még az örök hunyorgós felpillantás is megbocsájtható. A névjegye lenne.
  
  A felsorolt szereplőkön kívül feltűnik még megannyi tehetséges (vagy kevésbé az, de lehetőséghez jutott) fiatal színész.. Az őrületben maradt Frodó figuráját építgeti tovább Elijah Wood, fokozott kegyetlenséggel, Michael Madsen ismét igazságot oszt, csak éppen nem a törvényes oldalon, Josh Hartnettből pont annyit látunk, amennyit kell, aki pedig igazán meglepetésként tűnik fel, az Rutger Hauer. Nem feledkezhetünk meg a lányokról sem, nem is sorolom, mert szemet gyönyörködtetően kerekded testrészekből Dunát rekeszthetnénk, és mit sem számít a fekete-fehét látvány, bizony minden porcikájukkal a jövő havi férfimagazin címoldalára kívánkoznak. Persze egy ilyen stílusú képregényben nem éppen az eszükkel kell villogniuk, de ezeket a lányokat egy percig sem kell félteni a pedofil sorozatgyilkosok, a maffia, vagy a korrupt rendőrök világában.
  Inkább tőlük kell tartani.
  
  Mert bizony ez a film nagyon határozottan tizennyolc felett ajánlott, nem csak a kéj és bérgyilkosok gyakori feltűnése miatt. Ennél több vér talán csak a Kill Billben folyt, amin nem is csodálkozhatunk igazán, Sin Cityben ugyanis a hullák sehogy sem akarnak hullák maradni, még az se biztos megoldás, ha a fejük elválasztódik a testüktől. (a legkülönfélébb eszközök alkalmazásával, természetesen)
  Fejcsapkodás tehát akad bőven, a csonkolások, felnyársalások, robbantások és egyéb fantáziadús öldöklési módszerek gondoskodnak róla, hogy egy percig se legyünk biztosak benne, hogy antihősünk megéli a vége feliratot. Errefelé pedig nem túl gyakori a happy end.
  
  Ami igazán egyedivé teszi a filmet, az a hangulata, a képregényre épülő, nagyon erősen leredukált látványvilága, a sematikus formákat kerülő zenéje, a sötét humora, és a hosszú monológok. Néhol már -már a némafilmeket idézi a színészek pusztán mimikára építő játéka. (gondban is vannak páran ezen a téren) Bár minden tiszteletem a szinkronszínészeké, ez a film bizony azok közé tartozik, amiket kizárólag eredeti hanggal szabad megtekinteni.
  Ahol leül a történet, ott önmagában megáll a vászonra teremtett képi világ, azt hiszem, sokadik megtekintés után kell hibákat keresni, már ha egyátalán érdemes. Szokatlan mozi, rengeteg erőszakkal, gyönyörű nőkkel, lesarkított karakterekkel. Robert Rodrigueznek sikerült az, ami megannyi képregény adaptációnak nem: filmvászonra mentette az alapanyag minden varázsát. Lehet szeretni, vagy nem, több variáció nem is nagyon létezik egy ennyire kísérletező alkotásnál.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: