beszámoló [koncert]  2005. május 26. csütörtök   14:31

nincsen hozzászólás

  Aki emlékszik még a tavaly októberi Forr-a-dalom Fesztiválra, az tudhatja mit jelent egy ilyen nagyszabású heavy metal rendezvény a Petőfi Csarnokban. Rengeteg fellépő zenekar, emelkedett hangulat, kiváló koncertek, és buli délutántól hajnalig. Nos, ugyanerről volt szó április 30-án is. Noha a fesztivál ezúttal csak a rettenetesen fantáziátlan Heavy Metal 2005 nevet kapta, a koncepció és a kivitelezés megfelelt a tavaly októberinek, és mindez természetesen ismét csak arra ösztönzött, hogy beírjam a naptárba fix szombati programként.
  
  Az egyik legnagyobb magyar reménység (és mellesleg az első számú hazai kedvencem jelenleg), az Echo Of Dalriada indította be a programot délután 3-kor. Én meg attól rettegtem, hogy lemaradok a kezdésükről. Kicsit később sikerült elindulnom otthonról, mint terveztem, és már tiszta para voltam, hogy elkések. A lassú haladás miatt a legsötétebb átkokat szórtam az összes körülöttem lévő autósra, míg végre odaértem a Petőfi Csarnokhoz. Rohanás, gyors jegyátvétel, táska behajítása a ruhatárba, és spuri a koncerttérre. Ekkor már 3:15 volt, de hála az égnek az Echo-ék kezdése is csúszott egy kicsit, így pont akkor fejezték be a hangolást, és kezdték el a koncertjüket, amikor a színpad elé értem. Huhhh, ez meleg volt
  
  Az Echo Of Dalriada egyre növekvő (el)ismertsége azt eredményezte, hogy míg tavaly októberben a kisszínpadon szorongott az 5 fős társaság, most már a tág nagyszínpad nyújtotta lehetőségeket élvezhették. Ilyen délutáni órában természetesen még nem volt nagy tömeg, de amikor nekikezdett a csapat, mindenki bejött megnézni őket, így a jelen lévő összlétszám délután 3-kor kifejezetten korrektnek volt mondható. A kiváló Vérző Ima című dallal indított az Echo, és persze a program is elsősorban a Fergeteg album körül forgott. További két csodás számot játszottak még róla, a Népdalt és a Védj Meg Lángot. Fantasztikus volt a hangulat, a csapat nagyon odatette magát, és a közönség is alaposan kivette magát az éneklésből és a zúzásból egyaránt. Egyedül a hangzás volt egy kissé tökéletlen, a gitárok eléggé elnyomták az éneket, főleg Laura lágy hangját, de azért annyira nem volt vészes, hogy komolyan az élvezhetőség rovására menjen. Pedig az összes további bandánál kiváló volt az erősítés, na de egye fene
  
  Az Echo két teljesen új dalt is eljátszott, amelyek a következő lemezen fognak szerephez jutni (az egyik pillanatnyilag Védj Meg Láng II munkacímen fut, a másiknak nem értettem a nevét). Az egyik új nótában a Még azt mondják nem illik a tánc a magyarnak népdalból is hallható egy betét, illetve Varga György bőgős hörgései is nagyobb hangsúlyt kapnak, szóval az Echo zenei világa az eddigi vonalon halad tovább. Helyes, nagyon helyes! Kiválóan teljesítettek a zenészek, Ficzek András erőtől duzzadó hangja leküzdte az erősítésbeli nehézségeket, Binder Laura selymes éneke is magával ragadó volt, és különösen tetszett, hogy ha épp nem volt dolga, akkor is együtt élt a zenével, pörgette a haját, szóval szemet gyönyörködtető jelenség volt. A végén természetesen nem maradhatott ki a Walesi Bárdok első két tétele sem, ennyi fért bele a mai programjukba. A közönség tapsolt, a banda hálásan köszönte az elismerést, én zsákmányoltam egy dobverőt, szóval mindenki tökéletesen elégedett lehetett.
  
  A Demonlord volt a következő fellépő. Őket láttam már 1-2 alkalommal, most is lazán, vidáman léptek színpadra. Látható volt, hogy a rajongótábor keménymagja jelen van, szóval egész családias hangulatú volt a koncert. Jól játszott a Demonlord, különösen a dobos teljesítménye tetszett (bár a fél tonna fuxot nyugodtan otthon hagyhatta volna), a közönség is élvezte az előadásukat, érdemes volt a nagyszínpadra szervezni őket. Itt is majdnem szereztem egy dobverőt, de kicsúszott a kezemből

  Ekkor következett a külföldi blokk, vagyis az új albumával turnézó Brainstorm és segítői ekkor szállták meg a nagyszínpadot. Először az első támogató muzsikus csapat (Az Echo után szabadon majdnem azt mondtam, hogy bárd) érkezett a deszkákra, a dán Mercenary. Már hallottam róluk korábban, de munkásságukat még nem ismertem, így érdeklődve vártam a produkciójukat. Hát mit mondjak, az állam koppant Valami olyan hihetetlenül fogós és magával ragadó zenét toltak az arcunkba, hogy egyszerűen nem lehetett nem bemozdulni rá, még azokra vonatkoztatva is, akik amúgy nem ismerték a Mercenary zenéjét. Gyönyörű dallamok, eszelős zúzás, csodás énekesi teljesítmény, fantasztikus gitárszólók, ezek mind hozzájárultak a banda sikeréhez. Két vokalistával dolgoztak, Mikkel hangi adottságai, énekstílusa, valamint fizimiskája is kísérteties hasonlóságot mutatott az ex-Judas Priest-es Tim Ripper Owens-szel. Kral a basszusgitárt nyúzta (méghozzá nem is rosszul!), emellett mélyebb vokáltémákkal, üvöltésekkel, hörgésekkel színesítette a zenét. Külön ki kell emelni még Martin-t, aki teljesen átszellemülten gitározott, és olyan eszméletlen nagyokat szólózott, hogy hihetetlen! Közel sem volt teltház, de a közönség láthatólag nagyon élvezte a Mercenary előadását. De ugyanúgy a banda is, szívüket-lelküket kitették értünk. Főleg az utolsó lemezük, a 11 Dreams dalai alkották a műsor gerincét, mint a Falling, Firesoul, World Hate Center, 11 Dreams. Annyira intenzív volt ez a buli, hogy a legvégén a búcsúzásnál Kral basszusgitárjának elpattant egy húrja, ő meg eszeveszett módon addig cincálta, amíg az egészet letépte, és végül behajította a publikum közé. Remélem hamarosan újra üdvözölhetjük őket Magyarországon. Addig is be fogom szerezni a hanghordozóikat, az már biztos!
  
  A koncertek szünetében néha átbaktattunk a kisszínpadhoz, ami most meglepő módon nem a klubhelységben, hanem kint a szabadban lett berendezve. De nem a Pecsa szabadtéri színpadán, hanem oldalt a kerítésnél hoztak létre egy kis emelvényt. Sajnos a helyszínválasztás még sokkal rosszabbnak bizonyult, mint tavaly. Most nem volt ugyan a plafonból kiálló betontömb, de volt helyette hullámos neogagyi tetőszerkezet, rettenetes rikító sárga színnel. Ennél már csak az lett volna szemet gyönyörködtetőbb, ha a T-Mobile támogatta volna a rendezvényt, a csodálatos buzeráns-rózsaszín színével. Brrrrr! És mindez még semmi, a legrosszabb az volt, hogy a támasztó oszlopok is zavarták nemcsak a közönséget, hanem magukat a zenekarokat is. Az egyik ráadásul pontosan a színpad közepe előtt állt, így az énekes maximum jobbra-balra kitekintgetni tudott mögüle, meg támaszkodni rá. Ez így nagyon nem volt az igazi! És még a hangzás is gyenge volt, szóval sajnos kint nagyjából élvezhetetlen volt a helyzet. De most már mindegy, le kell szűrni a tanulságot: ez az ötlet nem vált be, a Forr-a-dalom Fesztiválon a klubteremben még egész emberséges hangzást is össze tudtak hozni, szóval a kellemetlenségei ellenére még mindig jobb helyszín volt. Sajnálom pedig nagyon, mert lettek volna olyan bandák a kisszínpadon, amelyeket szívesen megnéztem volna (Remorse, Judas Best), bár az megint más kérdés, hogy a nagyszínpaddal való program-ütközések miatt erre lehet hogy amúgy sem lett volna lehetőség.

  Szóval mire mindezt konstatáltuk, a nagyszínpadon már elkezdődött az At Vance koncertje, így siettünk vissza. Ők viszont legnagyobb bosszúságomra csalódást okoztak! Elég sok számot eljátszottak, de mégis hiányzott belőlük az a fajta átütő erő, ami pl. a Mercenary-nél megvolt. Az énekes Mats azért tartotta a kapcsolatot a közönséggel, de a többiek inkább csak ott voltak és zenéltek, semmi egyéb. A dobos még egy dobszólóra is elragadtatta magát, de nyugodtan mondhatom hogy ennél fényévekkel jobbakat is láttam-hallottam már Amire emlékszem, azok a The Evil In You, Fallen Angel, Chained számok az utóbbi két lemezről, de valahogy lapos volt az egész produkció, a részemről kissé érdektelenségbe fulladt. Talán túl nagy volt a kontraszt az előző Mercenary-vel, jobb lett volna, ha helyet cserél a két banda, mert így a két teljesítményt összevetve a dánok lemosták az At Vance-et.
  
  Mindegy, morgolódásból elég volt ennyi, mert következett a Brainstorm, akikben tudtam hogy nem csalódok, nem csalódhatok! Szinte pont 1 évvel ezelőtt jártak nálunk az Edguy vendégeként, és akkor fantasztikus produkciót nyújtottak. Ráadásul idén még a Szigetre is jönnek majd, szóval úgy látszik nagyon szeretnek nálunk koncertezni. Ez maximális mértékben meglátszott a mai nap is. De fordítva is igaz, a magyar rajongók nagyon sokat tettek azért, hogy kiérdemeljék ezt a szeretetet. Először is az új Brainstorm lemez, a Liquid Monster igen-igen jól szerepelt a magyar eladási listákon, a szaksajtó is agyba-főbe dicsérte, másodsorban pedig a mai közönség is óriási hangulatot biztosított a zenészeknek, meg egyáltalán az egész koncertnek.
  
  Az új album első dalával, a Worlds Are Comin Through-val robbant be a banda. Az erősítés penge volt, hasított minden ahogy kell. Torsten és Milan kapásból nekifeküdtek a zúzásnak, Andy B. Franck nagy üdvrivalgás közepette érkezett a színpadra, ismertük már őket annyira, hogy tudjuk: ők aztán a szívüket-lelküket ki fogják tenni nekünk. És így is történt. Andy a koncert teljes időtartamát tekintve szerintem többet tartózkodott a kordonoknál, a rajongók között, mint magán a színpadon. Óriási volt a hangulat, mindenkivel pacsizott, fantasztikusan énekelt, és folyamatosan mosolygott. Zseniális frontember, ez tagadhatatlan. Ugyanúgy a dalok is zseniálisak voltak, amiket játszottak. A korábbi lemezekről a Blind Suffering, The Leading, Voices (ez az egészen korai Unholy albumról érkezett!), Highs Without Lows hangzott el. Majd Andy bekonferálta, hogy most érdekességképpen egy kis mix következik (ízes magyar nyelven medley), ami azt jelenti, hogy három nótát játszanak egymásba olvasztva, tulajdonképpen 3 in 1 (ez megint nagyon magyarosra sikeredett). Az említett három nótát a leggyorsabb Brainstorm dalok közül válogatták össze, vagyis az új lemezről a Lifeline, a Metus Mortis-ról a Shadow Land, az Ambiguity-ról pedig a Tear Down The Walls került lejátszásra. Nagyon jó volt ez a párosítás (illetve páratlanítás, hiszen 3 dalról volt szó), az átmeneteket észre sem lehetett venni, csak a már ismerős riffekből derült ki, hogy közben léptetett egyet a banda. Mondjuk én azért jobban szerettem volna, ha teljesen végigjátsszák mind a három pörgős számot
  
  Nagyjából a koncert közepét jelezte az Inside The Monster, majd egy újabb triász következett (ezúttal nem medley-ben), a Soul Temptation albumról a The Trinity Of Lust trilógia. Ez a Shivas Tears, a Fornever, és a Soul Temptation dalokat takarta, csak hogy precízek legyünk. Ismét csodálatos perceket okoztak nekünk, de tavaly április óta (Edguy turné) nekem megint csak az fájt, hogy a Maharaja Palace újfent nem került terítékre. Grrrrr! A Soul Temptation a maga majdnem 8 percével a vége felé már kissé soknak tűnt, de mivel így teljes a trilógia, és ezen záró tételt tavaly nem is játszották el, így ezt elfogadom! Egyébként ennél a dalnál Torsten is aktív szerepet vállalt az éneklésben, igen jó hangja van neki is, ezt summázhatjuk.

  A következő percekben ismét különlegességgel szolgáltak nekünk (bár a felkészült rajongót, mint engem, nem ért meglepetésként), az All Those Words című új dalukhoz a színpadra invitálták Carmen Schäfer énekesnőt, aki a lemezen is énekel. Sajnos (akárcsak az albumon) eléggé le volt keverve a hangja, de az összhatás azért nagyon jó volt. Nagyon csinos, dekoratív lányka Carmen, a koncertjük után el is csíptem amint a közönség között mászkált (ebből következően közvetlen is). Megtudtam tőle, hogy már csak egy következő állomáson lép fel a Brainstorm-mal, utána már nem (nem is fogják utána játszani az All Those Words-öt), így különösen szerencsés helyzetben lehettünk. Nagyon tetszett neki a buli, a közönség, meg egyáltalán Budapest.
  
  De az All Those Words után még folytatódott a Brainstorm előadása, egy régebbi (Hollow Hideaway) és egy új dal (Burns My Soul) után vonultak le a színpadról. A visszataps és ováció természetesen nem maradt el, jöttek is vissza a legények, és még utoljára lejátszottak nekünk két számot, a Doorway To Survive-ot és az Under Lights-t.
  Iszonyatosan nagy buli volt, méltó a Brainstorm-hoz. Valószínűleg sokaknak az év koncertje lehetett ez, másoknak az év egyik legjobb koncertje, egyéb variáció nincs! Hihetetlen, hogy az egész csapat mennyire együtt tud élni, együtt tud mozdulni a zenével, és hogy mennyire közvetlenek és hálásak tudnak lenni a közönség irányába. Andy egyszerűen nem talált már rá szavakat a vége felé, hogy a köszönetét és háláját tolmácsolja nekünk, mind a közönséget, mind a kiváló magyarországi lemezeladásokat és -kritikákat tekintve. Nem felejtette el megemlíteni, hogy jönnek ők még a Szigetre is, szóval szeretnek minket, no!
  
  Ekkor került sor a már említett kis beszélgetésemre Carmen Schäfer-rel, majd siettem is vissza a színpad elé, hiszen a Moby Dick-ről sem akartam lemaradni. Ha már így is a lemezbemutatók napja volt a mai, természetesen a soproniak is készültek a Se Nap Se Hold című korongjukkal. Ők kicsit sokáig várakoztatták a közönséget, de aztán végre elkezdődhetett a produkciójuk a leghúzósabb új dallal, ami a Jusson Eszébe címet viseli. Aztán jöttek még további friss nóták, mint a Tegyünk Úgy, és a Demokrácia Álarca. Nagyon sütöttek ezek a számok, a közönség szépen bemozdult rájuk. Egyébként meg kell jegyezni, hogy a Moby Dick koncertje során kissé alábbhagyott a zúzás, a pogó, no azért nem olyan vészes mértékben, hogy a buli rovására menjen. Egyszerűen csak már érződött a népen, hogy már jópár órája aktívan résztvettek a nyomulásban, de azért tőlük telhetően élvezték a Moby Dick előadását. Smici is párszor megjegyezte, hogy fáradt a közönség (bár nem tudtam eldönteni, hogy nem ellentétes hatást, buzdítást akar-e vele elérni), de szerintem a helyzethez képest teljesen OK volt.
  
  Meglepetés volt, hogy az általában csak a címadó dallal versenyző Fejfa Helyett lemezről eljátszották a Romlott Rendszert is. Persze nem felejtették el a szokásos, klasszikus nótákat sem, mint a Good Bye, Körhinta, Na Mi Van?, Gazember, Happy End, Fejfa Helyett. Az új albumot még utoljára a Lélekromboló Torpedó képviselte, aztán végképp átadta a helyet a banda a korábbi évek terméseinek. A színvonal egyébként a Moby Dick-től megszokott volt, zúztak mintállat, Smici egyszer kicsit bakizott, de töretlen volt a lelkesedés az egész csapat részéről. A befejezésig lejátszottak még pár dalt, így a ritkaságszámba menő Múló Álmot, két régebbit (Zsibbad Az Agyam, Beteg A Föld), és két újabbat (a Golgota lemezről a Mennyből Az Angyal, és az Ámen). Természetesen egy ráadás erejéig rákényszerítettük a bandát, hogy újra előbújjon a színpad mögül, és még 3 további dallal búcsúzzon véglegesen. Elsőnek máris egy újabb nagy ritkaság, az ősi-hősi korszakból származó Pokolrock! Huhh, hát erre nem számítottam! Smici is mondta, hogy már iszonyú régen játszották ezt a dalt, de sokan kérték már, így most újra leporolták. Király! Legközelebb egy Prometheus-t is, ha kérhetjük szépen Természetesen az Ugass Kutya! és az elmaradhatatlan Keresztes Vitéz zárta a sort. Szerintem jól sikerült a Moby Dick bulija, a közönség is kiélvezte a legutolsó percig, szóval mindenképp érdemes volt megtekinteni a Fehér Bálnát.

  A Kalapács együttes szintén új lemezzel büszkélkedhet, nemrég jött ki ugyanis a Keresztes Háború című albumuk. Ennek megfelelően ők is egy új dallal nyitottak, Harcolj Az Igaz Hitért. Látványos volt a színpadképük is, az 5 középkori hangulatú zászló a zenekar pontosan 5 éves pályafutására utalt. Kalapács Józsi amolyan metal-isten szerelésben lépett színpadra, talpig fémben, összefogott hajjal. Szerintem volt egy kis Judas Priest utánérzése is a dolognak. Az ő esetében valahogy nem érzi nevetségesnek az ember ezeket a külsőségeket, ez az egész valahogy hozzátartozik Kalács személyéhez. És ugyanígy hozzátartozik a Pokolgép legszebb időszaka, természetesen ezt is meg kellett idézni a mai este folyamán. Egy dal a Totem lemezről, az Őszintén, egy óriási Pokolgép sláger, a Gép-induló, aztán újra visszatértek a lemezbemutató koncepcióhoz. Ez utóbbit úgy látszik igen komolyan vette a csapat, mert rengeteg új számot játszottak el, a teljes album kb. felét! Az Eskü előtt Józsi szokásához híven ismét megeskette a népet, amolyan életemet és véremet a metal-ért stílusban. Na szerintem itt kezdtek már egy kicsit túlzásba esni, ez az amit szerintem nem kéne annyira erőltetni De végre aztán belecsaptak a dalba, ismét tombolhattunk egy jót. A Keresztes Háborúról egyébként a későbbiek folyamán még az Időd Lejár, Önmagad Vagy, Szentírás, és Megszállott számokat játszották le. Rengeteg Pokolgép dal került még elő, a Mindhalálig Rock & Roll (érdekes módon most a koncert közepe felé, és nem a végén), Gyilkológép (na ez viszont nagyon jól esett!), Ítélet Helyett, Bűn, Cirkusz És Rács, Tépett Madár, Sebességláz, A Háború Gyermeke, és az Éjféli Harang. A Totem lemezről még a Korcs és a Bűnöm A Rock hangzott el, az Ösztönt pedig mindössze az Itt Leszek képviselte.
  Előnyére vált az új korong a Kalapács koncerteknek, némi változatosságot visz bele, mert őszintén szólva egy kicsit kezdett már egysíkúvá válni, hogy folyton (nagyrészt) ugyanazokat a számokat játsszák. Nagyon hiányolom az Ösztön dalait, a Nem Az A Harc, Lángolj!, Felébredés, (de tulajdonképpen az összes többi is) ezeknek simán ott lenne a helyük minden koncerten! De mindezek ellenére persze nagyon élvezetes volt ez együttes bulija, ez aztán lemezbemutató volt, a szó szoros értelmében!

  Ekkorra már valami brutális módon szét voltam esve, órák óta zúztam a koncerteken, hangom már szinte semmi nem volt, de mint becsületes (ámde önfeláldozó) cikkíróhoz illik, azért meg akartam várni a fesztivál végét. A Stress buliját már csak távolról követtem figyelemmel, se kedvem se energiám nem volt ebben is aktívan résztvenni. Sajnálom kicsit ezt az együttest, mert a 80-as években tudtak volna befutni, ez akkor nem sikerült, most pedig 2000 körül ilyen jellegű zenével és szövegvilággal nem fognak labdába rúgni. A Pokolgépnek vagy az Ossiannak sikerült kiépítenie egy olyan beton-biztos alapot, egy olyan rajongói bázist anno, hogy arra még most is szilárdan rá tudnak támaszkodni, és azt tovább tudják építeni. Ez a Stress-nek nem sikerült.
  
  A Wisdom-nak jutott az utolsó fellépő sanyarú sorsa, ők már tényleg csak egy maroknyi keménymag előtt játszottak. Mivel szeretem a banda zenéjét, ezért hajlandó voltam kivárni őket is. Igaz, ekkorra már csak valami szánalmas bólogatás-féleséget tudtam produkálni, hangom már tényleg nem volt, de azért tudtam élvezni a Wisdom-ot. Az EP 4 dalát természetesen eljátszották, a Wisdom bulikon elmaradhatatlan a Masquerade, jött egy egészen új dal, amelyhez klipet is készítettek, az Unholy Ghost, a feldolgozások között pedig egy Hammerfall számot és az Eagle Fly Free-t a Helloween-tól hallgathattunk meg. Jó lett volna, ha ők is a fesztivál eleje felé lépnek fel, úgy egész biztosan többen élvezhették volna a zenéjüket, de hát mindig lennie kell egy utolsónak, aki lekapcsolja a villanyt
  
  A Forr-a-dalom Fesztivál után egy újabb kiváló rendezvénnyel kedveskedett nekünk a Pecsa, jól tette aki kilátogatott. Óriási műsort adtak a külföldi bandák (az At Vance kivételével), a magyar csapatok lemezbemutatói is nagyon jól sikerültek, egyedül azt sajnálom, hogy a kisszínpadra került bandák nem nagyon tudtak érvényesülni. De azért remélem, hogy más koncertek folyamán velük is meg tudok majd ismerkedni. A koncert-o-meter már a piros tartomány felett mozgott: a következő hét nagyjából a nyakfájás jegyében telt el, túl sok mindenre nem voltam használható 1-2 napig, és szinte már cetlikre kellett írnom a napi kommunikációt, mert rekedt mormogáson kívül nem sokkal többet tudtam kipréselni magamból. Brutálisan jó koncert volt! Ilyenkor nem bánom a pár napi punnyadtságot, az élmény mindenért kárpótol!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: