szerző: PjotrPretty Maids: 2027-ben új stúdióalbummal jelentkezik a dán hard rock legenda
Öt év szünet után 2024-ben újra színpadra állt a Pretty Maids, a visszatérés pedig új fejezetet nyitott a dán hard rockerek történetében: a zenekar dolgozik következő stúdióalbumán, amely 2027-ben jelenik meg.
A készülő lemez a 2019-es Undress Your Madness óta az első új Pretty Maids-album. A zenekar meghatározó alkotópárosa, Ronnie Atkins és Ken Hammer ismét együtt dolgozik az új anyagon, amelynek produceri feladatait a neves dán szakember, Jacob Hansen látja el. Hansen korábban többek között az Amaranthe, a Volbeat, az Epica, a Primal Fear és az Evergrey lemezein dolgozott.
A Pretty Maids több mint négy évtizede építi saját hangzását a súlyos gitárriffekre, erős dallamokra, billentyűs témákra és nagyívű refrénekre. A zenekar olyan meghatározó albumokat jegyez, mint a Future World, a Jump The Gun, a Pandemonium, a Motherland és a Kingmaker.
A 2024-es visszatérés eredetileg a koncertezésről szólt, a színpadon azonban ismét összeállt a zenekar, ami végül az új album elkészítéséhez vezetett.
Az album további részleteit a következő hónapokban hozzák nyilvánosságra. A jelenlegi felállásban Ronnie Atkins (ének), Ken Hammer (gitár), René Shades (basszusgitár), Chris Laney (ritmusgitár, billentyűk) és Allan Tschicaja (dobok) szerepel.