hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2005. május 17. kedd   10:29
nincsen hozzászólás

szerző: Millenáris.Hu
Bob Marley Emlékkoncert: Rita Marley és a C# Sharp
2005. június 2., csütörtök 20h Millenáris Fogadó

  A Marley név a világ minden pontján a reggae zene, a rastafari mozgalom és Jamaica szinonimájává vált. Nem vitás, hogy a Kubában született, de gyermekkora óta Kingston szegénynegyedében, Trench Town-ban nevelkedett tehetséges, fiatal Rita Anderson, sorsa az volt, hogy a Marley család tagjaként a zenének szentelje életét.
  
  Rita, aki több mint 30 éve jelentékeny szereplője a világ zenei életének, komoly hatást gyakorolt a kortárs Jamaicai zenei irányzatok kialakulására és formálódására. Zenei karrierje a hatvanas évek elején indult, amikor a The Soulettes női zenekar tagjaként olyan korabeli sztárokkal énekeltek együtt, mint a Four Tops vagy Johnny Nash. Ekkortájt ismerkedett meg az ifjú Robert Nesta Marley-val, aki szintén Trench Town-ban élt, és ideje nagy részét zenéléssel töltötte. Találkozásuk a zenén keresztül örökre összekapcsolta őket, és 1966-ban összeházasodtak.
  
  A jamaicai zenei ipar kezdeti éveiben számos falba ütköztek, de Rita és Bob zenei karrierje megállíthatatlanul haladt a siker felé. A hetvenes évek elején alapították meg az I-Three-t, három női taggal (Rita Marley, Judy Mowatt, Marcia Griffiths), hogy Bob Marley és a The Wailers kísérőénekeseiként lépjenek fel. Az első reggae formációként, akik nemzetközi lemezszerződést kötöttek hamar betörtek a világ színpadaira a szeretetről, a reményről és az összhangról szóló dalaikkal, élharcosaivá váltak a reggae zene és a Rastafari mozgalom eszmeiségének, és a maguk eszközeivel a világ minden pontján igyekezték közvetíteni a jamaicai kultúrát. Rita a kezdetektől végigkísérte Bob karrierjét, együtt élte meg vele a legnagyobb sikereit és megpróbáltatásait egyaránt. Ott volt Bob mellett, amikor a Smile Jamaica 1976-os békekoncert előtt mindkettejükre rálőttek. Bob könyökét érte a találat, Ritának pedig a fejét súrolta a lövedék. Életüket kockáztatva mégis elvállalták a koncertet, és a sérelmek ellenére színpadra léptek. Rita ott volt mellette a színpadon akkor is, amikor a One Love koncerten, élete egyik legdinamikusabb és legmélyebben átélt fellépésén Bob szimbolikusan összekapcsolta Micheal Manley és Edward Seaga (a két egymással szemben álló jamaicai vezető) kezét, ezzel demonstrálva, hogy a Rastafari a béke legfőbb letéteményese a szigeten. Rita jelen volt Bob legdiadalmasabb előadásán, amikor Zimbabwe népe előtt énekelt 1980-ban, együtt ünnepelve velük a függetlenséget.
  
  Bob Marley kirobbanó erejű zenei tehetségének váratlanul és idő előtt parancsolt csöndet a rák 1981-ben. Halálhíre megrázta a világot. Emlékezve Bob, No Woman, No Cry (Ne, nő, ne sírj! ) kezdetű profétikussá vált dalára, Rita ahelyett, hogy összeomlott volna, férje halálát követően rájött, hogy anyaként, feleségként és a Marley hagyaték gondozójaként kötelessége folytatni azt a munkát, amit Bob élete során elkezdett. Folytatta énekesi karrierjét, sikereket ért el a Who Feels It, Knows It, illetve a Harambe szóló albumokkal, We Must Carry On című albumát pedig 1992-ben Grammy-díjra jelölték.
  
  Rendszeresen turnézott Jamaicában, Afrikában, Japánban, Kanadában, Amerikában, Ausztráliában és Európában. Miután egyre nyomasztóbbnak érezte a hallgatóság irányába tanúsított elfogult figyelmét Rita Marley kijelentette: Én nem vagyok sztár. Anya vagyok, nővér és nő vagyok. Példát akarok mutatni. Fiatal lányként a gettóban nevelkedtem. Meg akarom mutatni a fiataloknak, hogy érdemes keményen dolgozniuk, s ha álmaik valóra váltak, a sikerrel is okosan kell bánniuk. A csillogás és a káprázat képes bárkit elszakítani a gyökereitől.
  
  A zenéjével Rita Marley folytatja a fiatalon elhunyt férje, Robert Nesta Marley által megkezdett utat, de új elemekkel is gazdagítja azt. Zenéje kitűnően bizonyítja, hogy milyen sokféleség és változatosság rejlik a reggae zenében, ha azt egy megfelelő alkotó- előadóművész ötvözi a gospel, a rhythm and blues, a jazz vagy a soca elemeivel. Dalainak mondanivalójáról a Reggae Királynő így vallott: Üzenetem az öröm ünneplése és az egymás iránti szeretet; a harc és háború mentes élet.
  
  Számos emberi jogi akció elindítójaként férje céljait folytatva, Rita rengeteget tett Afrika helyzetének jobbításáért. Ghánában alapított új otthont, ahol a Rita Marley Foundation vezetőjeként számos egyéb cél mellett az afrikai gyerekek iskoláztatásáért is sokat tesz. A saját kultúra megőrzését tartja az ember legfontosabb feladatának.
  
  A koncerten Ritát 13 tagú jamaicai zenekara a C# Sharp kíséri, de mindezeken túl vele nem csak itt a Millenárison találkozhat a reggae zenét kedvelő közönség, hisz a koncert egy Rita Marley programsorozat része is egyben, melyről bővebben a magazinunkban olvashatsz.
  
  A koncertre jegyeket elővételben 3200, a koncert napján a helyszínen 3500Ft-os egységáron lehet váltani a Millenáris és minden nagyobb jegyiroda jegypénztárában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Millenáris

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 edvard munch    sadist    specko jedno    milkovics mátyás    dereng    throwdown    no return    péterfy bori love band    wacken metal battle    jude law    the unknown    smárton trio    cancer bats    másnaposok 2    vhk    jarboe    varg    dance or die    the bulletmonks    sleep token    deák bill blues band    moratorium    favreau    god dethroned    and so i watch you from afar  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!