beszámoló [koncert] 2026. augusztus 5. szerda 08:00
nincsen hozzászólás
szerző: AmiraŐrjöngő rajongók, súlyos gitárriffek - Így szólt az In Flames a Barba Negra színpadán 2026. július 25. Barba Negra
Ismét Magyarországra a látogatott el a göteborgi melodikus death metal egyik meghatározó zenekara, az In Flames, amely az elmúlt több mint három évtized alatt itthon is jelentős rajongótábort épített ki. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az a hatalmas tömeg, amely július 25-én, a Summer Hell keretében, a Barba Negra Red Stage előtt gyülekezett izgatottan, hogy újra élőben láthassa a svéd metallegenda koncertjét.
A rendezvény szervezői hátteréhez hozzátartozik, hogy a Summer Hell kétnapos metal fesztiválként valósult meg a H-Music Hungary szervezésében a Barba Negra színpadain. Mivel idén elmaradt a Rockmaraton, a hazai szervezők több nemzetközi turnét fésültek össze, így jött létre ez a metal hétvége.
A 15:00 órás kapunyitásra érkezve már hatalmas sor állt a Barba Negra bejárata előtt. Végig nézve a türelmesen várakozó metálarcokon, vegyes életkorral találkoztam: 20-as évek elejétől, egészen a 60-as életkorig bezárólag. A fülledt, napsütéses júliusi időjárás sem tántorította el a metálrajongókat a fekete pólók viselésétől, hiszen egészen az Arch Enemy, Metallica, Rammstein, Nightwish pólókon át, mindenféle jól ismert zenekarok felsőivel találkoztam. A Barba Negra területére fokozatosan szállingóztak be az emberek és néhányan már a bejárattól jobb oldalt álló hatalmas sátorra, a Red Stage kordonjai előtt álltak, közben a bal oldali kisebb sátoros Blue Stage színpadáról már a hamarosan fellépő előzenekar beállása hallatszott ki.
Végül az előírtak szerint kezdte meg műsorát a Blue Stage deszkáin a 2012-ben alakult, budapesti Solidity zenekar. A dallamos, progresszív metált játszó formáció szemmel láthatóan bevonzotta a már szerencsésen bejutott közönség egy részét, ezért a zenekar teljes magabiztossággal és rutinnal csapott a húrok közé. A dalok fülbemászóak voltak, azonban a hangosítás időnként zavaró volt a sátor különböző pontjain, nehezen lehetett kihallani a témákat és az énekes szavait a dalok között. Azonban teljesen kellemes indítást adtak a ma esti progresszív - death metál dömpinghez.
Ezt követően Red Stage kordonjait eltávolították, így már szabad bejárás volt a hatalmas sátor alatt az egyre növekvő számban érkező metál rajongó számára. Ekkor már a színpadi fények és a hangbeállás követően már a metalcore, a hardcore punk és a death metál elemeit ötvöző brit Emplyed To Serve indított hatalmas energiával és őrült dallamokkal. Az énekesnő, Justine Jones tréfát nem ismerve vitte végig a műsort, majd az első sorban lelkesen csápoló közönséget szétválasztotta egy közös őrületes pógózásra. A hangosítás mindenhonnan bitang jól szólt, méltó előzenekarként melegítették be a közönséget.
Miután a Red Stage-ből néhányan már a Blue Stage-be igyekeztek, a metalcore zenét játszó zalaegerszegi Lovecrose már kíméletlen dallamokba és hörgésekbe kezdett, ami egyre több és több nézőt vonzott be a kis sátorba. A zenekar énekese, Volnár Márk elképesztő energiával ugrált a színpadon, rengeteget kommunikált a közönséggel is a dalok között, ami megalapozta a közönség abszolút figyelmét. Ahogy a Blue Stage és a Red Stage sátrai között ingáztam a közönséggel (a zenekarok fellépési ideje és helyszíne miatt) teljesen elkapott egyfajta fesztivál-hangulat, amit még jobban felerősített a körülöttem beszélgető társaságok, sörös dobozok, a felesek hurcobálása a tömegben és a levegőben terjedő cigifüst.
Az amerikai Unearth a vártnál később állt a Red Stage színpadára, azonban elképesztő dalokkal, hörgésekkel indították a setlistjüket. Ahogy körbe néztem elég nagy érdeklődéssel nézték a metalcore-t játszó zenekart. A színpadon végig a dühtől vezérelt előadásmód dominált, amit a közönség imádott. A futamos gitárszolók és dallamos riffek jellemezték a dalokat. Ami különösen dicséretes a közönség alig használt telefont, mindenki a színpadi eseményekre összepontosított.
Ezután a Blue Stage-en a 2015-ben alakult, budapesti Mirror hívta fel magára az emberek figyelmét, mondhatni hatalmas sikerrel. Olyan sokan lettünk percek alatt a kis sátorban, hamar fülledtté vált a levegő körülöttem. A zenekar gondosan felépített, érzelmes magyar nyelvű, saját számokkal szántotta fel a színpadot. Visszatérve a nagyszínpadra már óramű pontossággal, a vörös kivetítő előtt, őrületes zúzásba kezdett a skót metalcore-t játszó Bleed From Within formáció. Rengetegen álltak a színpad előtt, szemmel láthatóan a főkoncertre érkezők is beérkeztek egy kis előzetesre. A skót zenekart követően az az italos és az ételes bódéknál már hatalmas sor állt, szemmel láthatóan a közönség nagyrésze látványosan megéhezett. Eközben a black/death metált játszó Ragály zenekar kezdett bele a műsorába a Blue Stage színpadán, én ekkor csak fél füllel tudtam figyelni őket, miközben én is sikeresen beszereztem az aznapi vacsorámat.
Ahogy folyamatosan érkeztek az emberek, úgy fogytak a szabad álló- és ülőhelyek, a levegőben pedig egyre inkább érezhető volt az In Flames miatti izgatottság.
A Napalm Death elképesztő intenzitással uralta a Red Stage színpadát, és már ekkor egyre több In Flames-pólós rajongó gyűlt össze a Red Stage előtt. Bár a zenekar kompromisszummentes grindcore hangzásvilága személy szerint távol áll tőlem, a közönség lelkes reakciója és az első sorok folyamatos őrülete jól mutatta, hogy a brit veteránoknak komoly rajongótáboruk van. A Blue Stage-en eközben az Archaic vette át a stafétát, amelyre a közönség egy része ismét átvonult. A koncert elején ugyan egy rövid technikai hiba miatt elnémult az egyik mikrofon, de a rajongók tapssal és biztatással segítették át a zenekart a kellemetlen pillanaton. A füstgéppel kísért produkció végül lendületesen folytatódott: a zenekar pedig összeszokott, magabiztos csapat benyomását keltette.
Mire elérkezett az este fő fellépője, a Red Stage előtt már egyértelműen érezhető volt, hogy a közönség hosszú órák óta erre a pillanatra vár. Az In Flames ikonikus Colony című dalának bevezetője alatt a tömeg egy emberként mozdult meg, majd a svéd zenekar könyörtelen energiával vetette bele magát a koncertbe. A vörös fényekbe borított színpad és a súlyos gitárriffek az első pillanattól megadták az este alaphangulatát.
A zenekar nevét skandáló első sorok és a folyamatos mozgás jól mutatták, hogy a göteborgi metállegenda még több mint három évtized után is képes megmozgatni a közönséget. Anders Fridén visszafogott, egyszerű megjelenéssel (baseball sapkában és hétköznapi ruházatban) lépett színpadra, azonban a külsőségeknél sokkal fontosabb volt az a magabiztos jelenlét, amellyel végig uralta a koncertet.
A koncert első részében a régebbi korszakok és a modernebb In Flames-hangzás egyaránt helyet kaptak: a Colony után olyan dalok érkeztek, mint a Deliver Us, az In the Dark vagy a The Quiet Place, amelyek jól mutatták, milyen sok irányt járt be a zenekar az évek során. A setlist egyik legnagyobb erőssége éppen az volt, hogy nem egyetlen korszak rajongóit szólította meg.
Az első sorok közelében figyelve a koncertet, az intenzitás szó szerint testközelből érzékelhető volt, mivel a folyamatos lökdösődés időnként megnehezítette a nyugodtabb figyelést, ugyanakkor jól éreztette, mekkora energiát szabadított fel a zenekar a közönségben. Időnként a dalok között a zenekar kisebb nagyobb szünetet tartott elhalványult színpadi fényekkel, ami a közönséget még jobban feltüzelte. Egy ilyen pillanatban Anders a közönségre nézve meghatódva beszélt arról, hogy pontosan az ilyen reakciók miatt csinálják azt, amit. Több se kellett, még nagyobb ujjongásba kezdtek az emberek körülöttem. Ekkor belevágtak az egyik személyes kedvencembe is Meet Your Maker című számukba, amit a közönség ugrálva és torka szakadtából énekelt.
A koncert második felében az In Flames egyre inkább a zenekar érzelmesebb oldalát mutatta meg. A melankolikus gitárdallamokkal és energikus dobjátékkal felépített The Chosen Pessimist kissé eltért a korábbi, lendületesebb daloktól: a lassabb tempó és Anders Fridén jellegzetesen torzított, érzelmekkel teli éneke különleges hangulatot teremtett a közönség soraiban.
Ezt követően a zenekar tovább építette a hangulatot, majd Cloud Connected megszólalásakor már ismét teljes erővel mozdult meg a tömeg. A kétezres évek egyik legismertebb In Flames-dala hatalmas reakciót váltott ki a rajongókból, akik együtt énekelték a jól ismert refrént a zenekarral.
A Trigger alatt Anders aktívan bevonta a közönséget is, együtt énekeltette a rajongókat, így a koncert egyre inkább közös élménnyé vált a színpad és a nézőtér között. A következő daloknál már ismét elszabadult az energia: a pogózó tömeg és a súlyos gitártémák még jobban fokozták az amúgy is túlfűtött hangulatot.
Az első sorokban töltött közel egy óra után azonban a hőség és a folyamatos mozgás miatt hátrébb kellett húzódnom, ahonnan már egy másik perspektívából lehetett figyelni a koncertet. Innen is jól látható volt, hogy a zenekar továbbra is teljes kontroll alatt tartotta a közönséget. Ahogy a színpadtól távolodva figyeltem a közönséget, feltűnt, hogy sokan nem a telefonjuk képernyőjén keresztül próbálták megörökíteni a pillanatot, hanem egyszerűen jelen voltak: együtt énekeltek, mozogtak és megélték a koncert minden percét.
A fináléhoz közeledve a rajongók már érezhetően nem akarták elengedni a svéd metallegendát. A koncertet végül a Take This Life zárta, amely méltó befejezése volt az estének: a gyors tempó, az energikus előadás és a közönség reakciója egyszerre hozta vissza az In Flames legkeményebb oldalát. Anders a végén láthatóan hálásan fogadta a rajongók szeretetét, majd a zenekar elköszönése után hosszú taps és fütty fogadta őket. A közönség egy része ezután a Blue Stage felé indult tovább, ahol a Municipal Waste folytatta az estét.
A produkció elejébe én is belehallgattam, azonban a hosszú nap után el kellett indulnom hazafelé. Összességében egy rendkívül tartalmas és élményekkel teli koncertnapon voltam túl, mivel több új zenekart is megismerhettem, miközben egy olyan legendás formációt is élőben láthattam, mint az In Flames. Egy ilyen nagyszabású esemény részese lenni igazi megtiszteltetés volt.
08:00
