beszámoló [koncert]  2005. április 28. csütörtök   12:35

nincsen hozzászólás

  Jövőre ugyanitt, ugyanekkor. zártam 2004. április 9-i szolnoki koncertbeszámolómat. Nos, azt hiszem holnap loholok is a lottózóba, ugyanis szinte napra pontosan rá egy évre, 2005. április 8-án már ismét a szolnoki vonaton zötykölődtünk, egy tavalyihoz hasonló fergeteges buli reményében. A tájékozódás most már vaktában is ment volna, nagyjából kezdésre sikerült is odaérni az Olaj Sportcsarnokhoz, ugyanis természetesen ismét ez az objektum adott helyet a fesztiválnak.
  
  A tavalyi egyetlen igazán zavaró körülmény, a ruhatár hiánya, idén szerencsére orvoslásra került. Igaz, csak 6 órától kezdett el üzemelni (a kapunyitás 4 óra volt), de lényeg hogy volt. Innentől már komoly bajunk nem lehetett.
  
  Mire sikerült bejutnunk, addigra az első fellépő, a Krízis már nagyjából a felénél járt az előadásának. Tavaly decemberben már láttam őket a Pokolgép vendégeként, akkor sem tudtak igazán megfogni, és most sem késztetett sokakat bemozdulásra a középtempós, kissé unalmas heavy metal zenéjük. Azért tisztességgel végignyomták a programjukat, majd megköszönték a maroknyi nézőseregnek, hogy meghallgatták őket. Koncertnyitáshoz, bemelegítéshez ideális volt a Krízis.
  
  Nem úgy a Cadaveres De Tortugas, akiket ismertem már annyira, hogy tudjam róluk: ők nem fognak megelégedni azzal, ha 10-20 ember lötyög elöl a zenéjükre. És ez így is történt, a koncert folyamán Perso és Körmi többször is felszólította a közönséget, hogy tessék előre jönni, és tessék élvezni a bulit! A korai órában az összlétszám még mindig nem volt túl jelentős, de tény hogy az ő produkciójuk már több embert mozgatott meg a szó szoros értelmében is! Pogózás, ugrálás, zúzás, mindenféle mozgáskultúra képviseltette magát a CDT buliján. Perso-ék azért nem voltak teljes mértékben elégedettek a megjelent létszámmal kapcsolatban, de akik vették a fáradtságot ahhoz, hogy megtekintsék őket, azokat minden tőlük telhetőt beleadva, nyílt és szimpatikus kiállással kiszolgálták. Perso mosolyogva, villázva, a rajongókkal folyamatosan kommunikálva, vidáman játszott, Körmi üvöltve ismertette az instrukcióit a közönségnek, Kecskés Peti meg szinte fel sem nézett az ordas nagy túrásból! Jól teljesített Viniczai Szabolcs dobos, és az alkalmanként közreműködő perkás is, kár hogy utóbbi játékából nem sokat lehetett hallani. A csapat főleg a legutóbbi Versus, és a korábbi Incarnation albumukról csemegézett a mai napra. A közönség díjazta a CDT előadását, vissza is tapsolták őket, szóval mindenképpen sikeresnek értékelem a szolnoki fellépésüket.
  
  Következett az Auróra, akikre nagy volt az érdeklődés, hiszen már a tavalyi fesztiválon is meg volt hirdetve a fellépésük, de akkor ez valamilyen okból elmaradt. Idén viszont már semmi akadály nem gördült a punk zene nagy öregjei elé, beállították a szerkókat, és nekikezdtek módszeresen leamortizálni a népet. Látható volt, hogy mi készül itt, amikor a min. 100 kilós nagydarab alakok pólójukat a padokra hajítva, félmeztelenül rontottak előre a küzdőtérre Ez nem nekem való, ráadásul zeneileg sem áll hozzám igazán közel az Auróra, így inkább a sportcsarnok felső, lelátó szektorában foglaltam helyet, annál is inkább, mert a kakasülőről egyaránt jól meg lehetett figyelni a színpadon történteket és a közönség reakcióit. Ezenkívül egy nagy kivetítő is segítette a lelátón ülők szórakozását. Jó ötlet, ez még tavaly nem volt.
  
  Az Auróránál már pavlovi reflex a pogó, ezúttal sem volt ez másképp. Pillanatok alatt kialakult elöl a vérpogó, hátrébb valamivel konszolidáltabb volt a helyzet, de persze ott is ment a nyomulás ezerrel. Közben a banda szolgáltatta a talpalávalót (itt nem az egymás acélbetétese alá kerülő, egymást tipró őrült rockerekre gondoltam, hanem az olyan dalokra, mint az Előre Kurvák Gengszterek, Viszlát Iván, 88 Telén, És Múltak Az Évek, Egyszemélyes Háború, Nincs Karácsony), a nép őrjöngött, tehát mindenki tudta, mi a dolga. Fentről a közönségből kb. egy jobbra-balra, oda-vissza mozgó, kusza masszát lehetett látni. Akik nem bírták a strapát, azok hátrajöttek pihenni, de summa summarum meglehetősen intenzív volt az Auróra koncertje.
  
  Az Akela következett, őket láttam már az októberi fesztiválon, és noha sohasem voltam a zenekar rajongója, egy meggyőző koncertteljesítményt azért elvártam tőlük. Kissé sokáig tartott az átszerelés, de aztán végül színpadra robbant a banda, a rajongók pedig ismét nekikezdtek az óriási nyomulásnak. A Főnök és a csapata nagyon aktív volt, a gitárosok bejárták a színpadot, a Főnök meg lóbálta hosszú szürke haját, tényleg úgy nézett ki, mint egy szürke farkas. Régi és új dalok vegyesen terítékre kerültek, mint A Fenevad, Nagy Úr Az Éhség, Nekik Mondd!, Közeleg, Rockernek Születtem, vagy a Forr-a-dalom. Aztán következett egy olyan jelenet, ami miatt inkább visszamentem hátra, és otthagytam őket a francba
  
  Köztudott, hogy április 8-án, II. János Pál pápa temetése napján gyásznapot rendeltek el, és ezáltal a legtöbb rendezvény elmaradt. A szolnoki fesztivál végül nem maradt el, és azt hiszem ezt minden érdeklődő megnyugodva vette tudomásul, bosszantó lett volna lemondani a betervezett programról, vagy potyára leutazni Szolnokra. De mindezzel együtt úgy érzem, a 20. század talán legkiemelkedőbb alakja, akinek a személyét még a megrögzött ateisták és egyház-ellenesek is méltatják, pláne ezen a napon, és pláne így, hogy mégsem kellett miatta lemondani a fesztiválról, szóval úgy érzem hogy legalább egyetlen mondattal azért tisztességes lett volna megemlékezni róla, és hogy milyen eseménynek is van ma a napja. Csak ennyit, semmi mást. Azért szép lett volna rászánni egy fél percet erre, például a köztudottan jobboldali ÉRTÉKrendszerhez közelebb álló Moby Dick-nek, Pokolgépnek, vagy Kalapácsnak. De végül is ez egy metal rendezvény, és ez az egész nem kapcsolódik ide, ezt is el tudom teljes mértékben fogadni.
  
  De azt, hogy pont ezen a napon az Akela énekese egy Pápa személyét sértő rigmust kezdjen el skandálni, azt már gusztustalannak és visszataszítónak tartom! Eddig sem tartottam emberileg sokra az Akelát, de ezek után végképp leírták magukat a szememben. Hogy is mondja a rigmus: csak az gyüjjön Akelára, aki ilyet szeret! No, én a továbbiakban nem fogok! Viszlát!

  A Moby Dick fellépésére már sokkal inkább kíváncsi voltam, ők amúgy is lényegesen más mentalitással rendelkeznek, mint az Akela, másrészt pedig a soproniak munkásságát már régóta figyelemmel kísérem. Megint pörögnie kellett egy kicsit az időkeréknek, hogy végre elkezdődjön a buli, de persze kivártuk, miért is ne vártuk volna ki!? Rövid intro, majd berobbant a színpadra a Moby Dick, nem is mással, mint az új Se Nap Se Hold lemez nyitó- és egyben leghúzósabb dalával, a Jusson Eszébe című számmal. Berobbant, megdörrent, ahogy tetszik, mert olyan súlyos, kemény hangzást hoztak össze a soproni thrash-ereknek, hogy hihetetlen! Persze ehhez a bandának is hozzá kellett tennie a magáét, de ebben sem volt hiány, hiszen a legpörgősebb, legzúzósabb dalaikból állították össze a listájukat mára, lassulásra, pihenésre esélyt se hagyva. Nagyon helyes! Néhány régi nagy kedvenc következett, mint a Happy End és a Gazember, majd még egy vadonatúj dal, a Lélekromboló Torpedó, amihez időközben elkészült a videoklip is.
  
  A közönség is nagyon odatette magát, noha nem volt teljes teltház, a jelenlévők kiváló hangulatot teremtettek. A Moby Dick pedig azon volt, hogy a 45-50 perc játékidejébe minél több számot bezsúfoljon, nem volt sok kommentár, inkább jöttek a nóták futószalagon. Természetesen megidézték a régi klasszikus lemezeket, 1-2 szám a Golgotáról és a már említett új lemezről, és el is röppent a rendelkezésükre álló idő. Persze hiányérzetünk nem maradt sok, mert az olyan dalok, mint a Múló Álom, Mennyből Az Angyal, Fejfa Helyett, Ámen, Na Mi Van?, Körhinta, Beteg A Föld, és a záró Keresztes Vitéz minden Moby Dick rajongó szívét megdobogtatják. Kiváló előadás, feltűnően jó hangzás, szóval mindent összevetve szerintem a Moby Dick tarolta eddig a legnagyobbat a mai estén.
  
  Érkezett a Depresszió, én pedig érkeztem hátra a mi kis HQ-nkhoz, ugyanis a jófajta thrash után kellett egy kis regenerálódás, másrészt pedig fogalmazzunk úgy, hogy mérsékelt Depresszió-rajongóként ismét úgy éreztem, hogy a magasabb padsorok jobb megfigyelőállást jelentenek, mint bent elöl. Nagy volt a feladat a fiatal banda számára, mert idén nem volt jelen a Tankcsapda, és e célközönséget (amely tavaly is a legtöbb embert mozgatta meg) ezúttal nekik kellett kiszolgálni. A tapasztalat pedig azt mutatta, hogy sikerült teljesíteniük ezt a közel sem egyszerű küldetést, akik vevők voltak a Depresszió muzsikájára, azok megkapták azt, amire vágytak. Óriási ugrálás, pogó, headbang, éneklés, szóval minden ami egy ilyen jellegű koncertnél szóba jöhet. Az újabb és a régebbi nótákra egyaránt vette a lapot a közönség, a nagy slágereket, mint az Amíg Tart, a Lásd (Amit Neked Szántak), vagy a Sokkold A Rendszert persze mind el kellett játszani. Azért meg kell hagyni, az ilyen jellegű dalok a keményvonalas metal-arcoknál a vége felé már inkább az idegrendszert sokkolták, de a lényeg, hogy pont megfelelő volt a játékidő a Depressziónak, a rajongók szemmel láthatólag nagyon élvezték a bulit, akik pedig nem voltak érdekeltek, azok meg eddigre szépen ki tudták pihenni magukat. Egy ilyen jellegű fesztiválon, ennyi bandával ez egy természetes dolog, nem tetszhet mindenkinek mindegyik fellépő.

  A Pokolgépet is nagy érdeklődés várta, egyre több idősebb arc is feltűnt a nézőtéren, ők egyértelműen a régi Gép számok miatt jöttek el erre a fesztiválra. A banda repertoárja erőteljesen kedvezett nekik (is), lévén a Pokolgép rengeteg régi dalt vezetett elő, és érdekes módon a Rudán-korszakból csak az Így Szép Az Élet, a Szökevény nótákra, valamint az új Túlélő lemez címadó dalára emlékszem. A koncertnyitó nóta szerepét Pokolgépéknél úgy látszik kezdi átvenni A Jel, ez a nagyon régi himnusz, ezúttal sem volt ez másként. A már említett 2000-es évek dalai mellett eljátszották még a 80-as évek néhány kultikus slágerét, mint az Ítélet Helyett, Bon Scott Emlékére, Gép-induló, A Háború Gyermeke, és ha jól emlékszem, az Újra Születnék zárta a sort. Érdekes volt, hogy a döcögős Bon Scott dalnál a rendezvény főszervezője, Pallai Zsolt is feltűnt a színpadon, megragadott egy cseregitárt, és amúgy unplugged-ban nyomta a nótát. Mondjuk nem tartózkodott ő sokáig odafönt, de mindenesetre szokatlan jelenség volt. De lényeg a lényeg, jó bulit adott a Pokolgép, remekül kiszolgálta a közönséget, és a rajongók is hálásak voltak.
  
  Idén sem hiányozhatott az Ossian, az ő koncertjükre is rengeteg ember összegyűlt. Ahogy megfigyeltem, érdekes módon náluk a mai estén nem is elsősorban az idősebb korosztály (pedig az Ossian is a 80-as évek meghatározó bandája volt), hanem talán inkább az egészen fiatalok alkották a rajongótábor magvát. Persze akik a Pokolgépen nosztalgiáztak, azok maradtak az Ossian-on is, így nem csoda, ha ezúttal is telítődött a nézőtér. Azért valamit mégis tudhat Paksi Endre csapata, hogy még mindig ennyien kíváncsiak rájuk, pedig hát valljuk be, sokmindennek lehet nevezni őket, csak változatosnak nem
  
  Nyitásként mi más, mint a szokásos Rock Katonái, majd pedig a legutóbbi Tűzkeresztség lemezt is megidézték a szolnoki közönségnek a címadó dallal, valamint később a Rock & Roll, Csak Rock & Roll alcímet viselő Tűzkeresztség számmal. A közönség kívülről fújta a dalokat, a banda hangulata is rendkívül vidám és oldott volt, tehát jól szórakozott mindenki. Régi és új himnuszokból, bulizós és zúzós számokból egyaránt kijutott bőven, játszották az Árnyékból A Fénybe, Acélszív, 15 Perc, Szenvedély, Ítéletnap, Rock & Roll Démon, Magányos Angyal, Éjféli Lány, Rocker Vagyok dalokat, szóval azt hiszem a rajongók elégedettek lehetnek.
  
  Akárcsak tavaly, idén is a Kalapács együttesnek jutott a záróbanda hálátlan szerepe. Eddigre már sokan hazamentek, de idén szerencsére azért maradt még bőven jelentkező Józsiék koncertjének megtekintésére, úgy emlékszem múlt évben jóval kevesebben maradtak a fesztivál végéig. A Kalapács József nevével FÉMjelzett formáció a tőle megszokott módon mindent megtett, hogy a kissé már fáradt, de töretlenül lelkes közönség kedvét kielégítse. Természetesen mind a saját szerzemények, mind a régi Pokolgépes és Omenes dalok helyet kaptak a repertoárban. Őszintén, Korcs, a koncertzáró Bűnöm A Rock a Totem lemezről, Sebességláz, A Bűn, Cirkusz És Rács a legkorábbi Gép időszakból, Pokoli Évek, Csillaga Hívja, Fagyott Világ az Omen éveiből, ezek a nóták mindig hangulatot tudnak teremteni. Sajnos az Ösztön lemezt csak az egy szem Itt Leszek képviselte, pedig ennél szerintem JÓVAL többet érdemel a Kalapács együttes (és szerintem az egész magyar heavy metal) egyik legjobb lemeze!
  
  Kalapácsék nem kis bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor elővették a csak néhány nappal korábban megjelent, vadonatúj Keresztes Háború című albumukat, és nem is érték be kevesebbel, mint hogy három nótát is eljátszottak róla (Eskü, Önmagad vagy, a harmadikra nem emlékszem)! Merész húzás volt, hiszen a jelenlévőkből maximum csak néhány egyed szerezhette már be az új lemezt, de igazán komolyan megismerkedni a booklet friss nyomdaszagán kívül szerintem még senkinek nem volt lehetősége vele (a koncert napjáig még én sem kerültem ismeretségbe a Keresztes Háborúval). Ám lehet hogy ez is volt a céljuk, hogy a már délután óta koncertek között vergődő, fáradt közönséget immár egy kis lazulásra, passzív zeneélvezésre kárhoztassák. De úgy tűnik tévedtek, mert noha valóban kissé fáradt volt már a közönség, azért még mindig képes volt beindulni és zúzni a pörgősebb számokra, nem kell tehát félteni minket! De végül is mindegy, így legalább megismerkedtünk az új lemezzel (a hallottak alapján komolyabb újdonságot nem vonultat fel az eddigi munkássághoz képest). Kalapács Józsi nagyon közvetlen volt a közönséggel, és zseniálisan énekelt! Meglátásom szerint most még az átlagosnál is többet sikoltott (ami egyébként nagyon jól áll neki!), de lehet hogy csak nekem tűnt úgy Kicsi ma nagyon pörgött, grimaszolt a világító reflektornak, majd menekült előle, a hónaljával terrorizálta a banda tagjait, a többiek pedig a szokásos formájukat hozták. A végére még előkerült két Pokolgép dal, a Mindhalálig Rock & Roll, és A Háború Gyermeke, amit ugyan a Pokolgép eljátszott már ma, de Kalapácsék (általam egyébként jobban preferált, kissé sikongatósabb) verziója még mindig megmozgatja a tömegeket. Érdemes volt tehát kivárni a fesztivál végét, a régi Pokolgépes korszaktól a legújabb Kalapács albumig terjedő idősík legjobb dalait meghallgatni (bár nekem azért még bőven maradt hiányérzetem). Nálam a mai nap talán a Moby Dick és a Kalapács ütött a legjobban.
  
  Nagyon korrekt ez a szolnoki fesztivál, minden évben érdemes számításba venni a heavy metal kedvelőinek, mert itt rendszeresen eszeveszett jó összeállítások lépnek fel, a nevek volumenéhez képest potom pénzért. Pallai Zsolt főszervező személye garancia a minőségre és a jó szórakozásra. Mivel minden banda kb. 45-50 percet játszik, így nincsenek alárendelt szerepek, mindenki korrekten ki tudja szolgálni a rajongótáborát.
  
  Lássuk a koncertmérőt: két nap nyakfájás, egy nap rekedtség => igen jó koncert! Természetesen idén sem bántam meg, hogy Szolnokon töltöttem ezt a napot, és ha már tavaly úgy búcsúztam, hogy Jövőre ugyanitt, ugyanekkor, akkor tessék: Jövőre ugyanitt ugyanekkor!
  
  (Hmm, 2006-ban április 7-re esik péntek, szóval a Tippmix babérjaira törve jövőre április 7-ét jósolok! Azt hiszem már most megveszem a vonatjegyet elővételben, jövőre már úgyis megint drágább lesz ez a hulladék MÁV)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: