lemezajánló [nagylemez] 2001. december 10. hétfő 17:46
nincsen hozzászólás
szerző: milyEgy Kiss Erzsi Zene: Deladela Bahia
Dideregve rakom be a cd-t, a műanyag tányér lassan behúzódik, megnyomom a kicsi háromszöget. Kesztyűt húzok, ujjbegyei levágva, hogy a klaviatúrát küzdelem nélkül kezelhessem. Ilyen hidegben csak a hangok nem fagynak meg. Meg sajnos a gondolataim - jut eszembe. Jobban ellennék nélkülük. Aztán megpróbálok mégiscsak a hangokra koncentrálni. Ez a lemez pedig hagyja magát, szó nélkül adja meg magát nekem, csak úgy siklanak belém az őskori kiáltások, ódon indiánimák, mondjuk egy kívül-belül szétfagyott emberi testbe, főleg ha az egy női test, persze hogy csak úgy besiklanak a dolgok. De ennek most örülök, mert ez a lemez a maga tökéletlen módján tökéletes.
Automatikusan kiszedem a borítót a tokból, természetes színek, barna, mélyzöld, drapp, de nincsenek sehol sem a dalszövegek. Aztán rájövök, hogy ez Egy Kiss Erzsi Zene. A zene a szöveg, és ennek meglehetősen örülök, mert valamiért túlságosan elfáradtam évvégére, hogy holmi dalszövegekre is odafigyeljek. Azért a második szám - peuee címmel - betűit (szavak ezek egyáltalán?) csak megtalálom felsorolva: Vaklamanékum valamanékum, Vaklamanéum valamanékum Pueue jzevouvouvo, Izeveuveuve izevouvouvo, Izepeveppevep povopoovop... végigolvasom, ami mondjuk elég nehéz, de hát én köztudottan hős vagyok. Egyébként a címadó dal, a Deladela, jobban tetszik valamiért, talán a hangszíne miatt, vagy mit tudom én, a ritmusa miatt. 12 szám sorakozik egymás után a mínusz 23 fokban, van köztük keringő, meg metál alapú, egyszóval mind valahogy máshogy van megoldva, reggae-isen, meg jazz-esen is, jutka átúszott a folyósan (ez komoly! 8-as track).
Nem is tudom, hogy egy öt éve létező zenekar hogy tud ennyire ősi lenni, ennyire kicseszettül egyszerű egy ennyire túllihegett világban. Kiss Erzsi (ének), Kenderesi Gabi (ének, kolompok), Szandtner Anna (ének), Hajnóczy Csabi (gitár), Vajdovics Árpád (basszusgitár), Szabó G. Hunor (dob) a legegyszerűbb elemeket gyúrják össze a legnagyszerűbben. De elég csak megfigyelni őket, embereket, egyszerű - lenyűgöző - szépségüket, őszinte vonásaikat, tekintetüket. Már rájuk nézni is jó, az ember megtalál valamit a múltból, nem csak a nyolcvanas évekből, ahonnan valók, hanem valahonnan sokkal régebbről, a tűz és totemek világából. Ezek a kitanult, tehetséges zenészek a legprimitívebb világhoz nyúlnak vissza, és olyan egyszerű dolog kerekedik belőle, mint amikor egy bölény inni megy a folyóra.
A lemez bemutatója december 30-án lesz a Trafóban, és őszintén azt kell hogy mondjam, jobban várom ezt a vasárnapot, mint amennyire vártam azt a szentnek mondott estét e hét elején. Az egyik szemtelenül őszinte, a másik pedig csak egy kisminkelt parádé.