lemezajánló [nagylemez] 2005. április 13. szerda 15:47
nincsen hozzászólás
szerző: TompiGire: Nádak, erek Szerzői Kiadás
A makói Gire lassan már annyi demót, promót adott már ki, hogy azokból akár egy teljes albumot is összelehetne állítani. Most nem dohogok, és nem is nyitnék vitát az ügyben, hogy ez idáig miért nem jött össze, azt mindenestre leszögezném, hogy ez a legkevésbé a Gire hibája, és ha lehet, még kevésbé hibája a Gire zenéjének, amely tökéletesen beért ez alatt a sok demónyi idő alatt. Ha másra nem is, hát erre jó volt ez a sok önerőből megjelentetett hanghordozó.
Ez a kiadvány még az előző lemezek ismeretében is különlegesnek hat, lévén egy Sepultura feldolgozás, és egy videó-klip mellett egy Gire nótát tartalmaz, ez a monumentális, majd tíz perces Nádak erek. A dal a V anyag vonalán halad tovább, azzal az alapvető különbséggel, hogy Kónya Zoltán hörgése helyett Sarkadi Judit énekét hallhatjuk, amitől olyan hatása lesz a számnak, mintha egy népdalt dolgozott volna fel a Gire. A zenében viszont semmiféle utalás nincs a magyar, vagy egyáltalán bármilyen népzenére, ugyanúgy megvannak az egyedi ritmizálású, súlyos riffek, Hermann Balázs basszusfutamai, (ezeknek szinte már dramaturgiai jelentőségük van, nagyszerűen egészítik ki a dobgép monoton ütemeit) és Kátai Tamás hol előtérbe törő, hol csak a háttérben meghúzódó billentyű játéka, amely a muzsika sava-borsát és atmoszféráját adja. Vagyis a Gire jellemző stílusjegyei egy olyan számot eredményez, amelynek hallgatása során úgy érezzük, hogy tulajdonképpen nem történt semmi, és a vége felé jövünk rá, hogy micsoda hosszú utat tettünk meg a kilenc perc alatt. (Blake szavaival élve: A balgaság perceit kiméri az óra; de a bölcsességéit nincs óra mely kimérje. ) A szövegek ezúttal is megfoghatatlanok, láttatnak egy képet, közvetítenek egy érzést, de hogy milyet, az csak a hallgatón múlik. Tévedés ne essék, itt nem posztmodern módra egymásmellé dobált mondattöredékekről van szó, amellyel aztán azt kezd a tisztelt hallgató amit akar, hanem hívószavakról, amelyek a hol simogató, hol disszonáns zene hatására felépítenek egy történetet, vagy csak megjelenítenek valakit, vagy valamit, ami ha terád lel, benned bújik meg .
A Sepultura feldolgozás némileg meglepett, de a Propaganda gire-os változatát hallva abszolút érthető miért esett rá a választás. Volt bennem némi félsz a dobgéppel kapcsolatban, hiszen Igor Cavalera nem éppen arról híres, hogy olyan könnyen helyettesíthető lenne. Jelen esetben sem a programnak, sem a programozónak nincs szégyenkeznivalója, még akkor sem ha történetesen nem a szóban forgó hangszer van az interpretáció középpontjában. A gitárra és az énekre nem vesztegetnék sok szót, gyakorlatilag egy az egyben adják vissza azt, amit 1993-ban lemezre préselt Max Cavalera és Andreas Kisser. Az ének kísértetiesen hasonlít az eredetire, le a kalappal Kónya Zoltán előtt. A billentyű pedig baldachinként lebeg a nóta felett, akarva-akaratlanul megsokszorozva a hangokban rejlő, egyébként sem csekély mennyiségű erőt. Külön érdekesség még, hogy a basszuskiállás is kapott egy kissebfajta csavart, és hogy az eredetileg gitáron előadott, vijjogó szólónak egész más sziluettet rajzol a szintetizátor.
Ez a minőség már elég magyarázattal szolgál a választásra, amely még azért sem meglepő, mert párhuzamot lehet vonni a Gire és a Chaos AD/Roots korszakos Sepu szemléletére. Mindkét csapat metalba, méghozzá igen súlyos metalba ágyazta saját népének zenéjét, egy meglehetősen egyedi, sajátos produkciót létrehozva ezzel.
A videó-klip is elég erősen kötődik a Sao Paulo-i formációhoz és annak ex-frontemberéhez, hiszen a Soulfly budapesti fellépése előtt készült a Petőfi Csarnokban. Az Eocén Expressz felvételei tökéletesen visszaadják a Gire koncertjének hangulatát, és tanúbizonyságot tesz arról is, hogy a színpadon sem elveszett a csapat.