hosting: Hunet
Dongatto2
  cikkekfotók        
magazin [színház]  2026. március 9. hétfő   06:15
nincsen hozzászólás

szerző: Csaba
A vártnál korábban elindul az ERKEL második évadjára a jegyek értékesítése


  A 2025-ben musicalszínházként megújult Erkel 2026/2027-es évadjában újra színpadra kerülnek a legnagyobb sikerdarabok, így – a közönség nagy örömére – A trón, az Apáca Show, az Elisabeth, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Rebecca is látható lesz ismét.
  
  Hatalmas érdeklődés övezi az Erkel Színház első évadjának bemutatóit. A musicalszínház előadásai eddig is rendre telt ház előtt zajlottak, az első évad darabjaira pedig a jegyek már gazdára találtak. „Nagy megtiszteltetés, hogy induló színházként már ekkora a közönség érdeklődése és mintegy 250 ezren látták az előadásainkat” – mondta Szente Vajk, az Erkel vezetője. „Az eddigi 101%-os jegyértékesítési arányunk, és a közönség visszajelzése is azt üzeni számunkra, hogy továbbra is tartsuk műsoron az első évadunkban bemutatott darabokat. Ennek örömmel teszünk eleget” – tette hozzá a színházi vezető, sejtelmesen megjegyezve, hogy természetesen várható még meglepetés is a jövő évadban.
  
  Egyelőre tehát biztos, hogy a jövő színházi évadban újra színpadra kerül az Erkelben a Hunyadi Mátyás történetét elmesélő A Trón, a világ egyik legsikeresebb musicalje, az Elisabeth, a diszkó- és gospel slágerekkel, fergeteges humorral szórakoztató Apáca Show, a Demjén-dalokkal átszőtt balatoni szerelmi történet, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a szenvedéllyel és titkokkal teli Rebecca.
  
  Jegyek az őszi időszakra az Erkel Színház jegypénztárában 2026. március 10. 14:00 órától kaphatók, online pedig március 11. 12:00 órától érhetőek el. Az előadások időpontjai március 9. 18 órától láthatók az erkelszinhaz.jegy.hu oldalon.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 19.
Explozív élmény Budapesten – Solence EU/UK-turné
Új lemezzel tér vissza Budapestre a Solence – jön az Angels Calling turné
2026. április 21.
Glasgow-i nu-jazz sztár Budapesten: jön corto.alto a Palazzo Permanensbe!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
170 gyengénlátó gyermek közös élményéért szerveznek jótékonysági gálaestet a Magyar Színházban
Kisfilm egy rendhagyó koncertmaratonhoz
A 15 éves Margó Irodalmi Fesztivál a Nobel-díjas Krasznahorkait, a 80 éves Bereményit és a verset ünnepli
45. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti, összművészeti eseményét:
Párhuzamos autonómiák - Klimó Károly és alkotótársai a Barcsayban
Turbina: jogi lépéseket indít a kulturális központ, és április 4-én nyitófesztivállal tér vissza
“A legjobb napok az évben” - visszatér a Budapest Park KEMP
Dobbanarekord Ember Márkkal az Erkel Színházban
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
Új lemezzel tér vissza Budapestre a Solence – jön az Angels Calling turné
A rock and roll új prófétája visszatér: Des Rocs az A38 Hajón
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 disco ensemble    edvard munch    mira ceti    metal hammer festival    onerepublic    ági és a fiúk    gyöngyvér    rockpart    farrelly    no return    vidámpark    emily blunt    noctem    red dragon cartel    denial of life    letz zep    koós réka    unstoppable    the trade    panic! at the disco    within the ruins    legion of the damned    sonata arctica    ralph fienenes    fury uk  

Dongatto2
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!