szerző: MorelloNőnapi Metal Buli 2005. március 11, Kék Yuk
Rendhagyó, de annál inkább támogatandó metal bulin vehettek részt azok, akik március 11-én a Kék Yukba látogattak. Nőnap alkalmából ugyanis olyan zenekarok léptek fel, akiknek valamilyen szinten közük van a szebbik nemhez. Vagyis a gyakorlatban ez annyit tesz, hogy női énekessel (ill. a Blandish zenekar esetében női zenészekkel is) fellépő bandák koncertjét tekinthette meg a nagyérdemű. Mindezt este 9 óráig teljesen ingyenesen, és utána is csak 1000 Ft-os belépővel. Korrekt! Azt hiszem nem is volt kérdés, hol fogjuk a péntek esténket tölteni
Nyolc előtt érkeztünk, de ekkor még meglepően kevesen voltak, a ruhatár sem üzemelt még, a nép pedig egy kisegér hajkurászásával foglalta el magát. Az első fellépő elég sokat csúszott, ez vagy a gyér létszámra, vagy technikai okokra volt visszavezethető, de végül mégis színpadra léphetett a Black Forest Cake zenekar, ők kezdték ugyanis a mai estét.
Első blikkre látszott rajtuk, hogy nagyon friss még a zenekar, saját állításuk szerint is mindössze fél éve játszanak együtt. Zeneileg kissé kilógtak az est fellépői közül, mert nem igazán metalt játszottak, inkább a punk-rock és az alternatív-rock ösvényein kavarogtak. Régi közönség-kedvenc Offspring dalokat nyomtak (All I Want, Pretty Fly, The Kids Arent Alright), egy RHCP Californication-t, valamint pár saját számot. Persze első fellépőként nem igazán volt esélyük lázba hozni a még mindig elég gyér létszámú közönséget, de elöl néhány punk gyerek már így is feltűnően jól érezte magát. Őszintén szólva nekem is jól esett meghallgatni a sok-sok évvel ezelőtti kedvenc Offspring slágereket, a végén az az intrumentális szám, az ízes gitárszólóval szintén tetszett, szóval mindent összevetve érdemes volt eljönniük. Sajnos az énekes lány hangját túl erőtlennek éreztem, noha itt meg kell jegyezni, hogy az a batár nagy kötés nem véletlenül volt a nyakán (bár én eleinte azt hittem, ez is a szerkóhoz tartozó valamilyen vagány, alteros kellék), szóval makkegészségesen lehet hogy ennél jóval többre is képes.
Igazi különlegességnek ígérkezett a Blandish zenekar. Róluk azt kell tudni, hogy egy 5 tagú, kivétel nélkül (nem is akármilyen!) csajokból álló banda. Ez már önmagában is izgalmasan hangzik, de ha még hozzávesszük, hogy milyen zenét képesek kicsiholni magukból, arra a végkövetkeztetésre jutunk, hogy tényleg érdemes figyelmet szentelni a Blandish-nek. Meg is tette ezt a már jócskán megnövekedett létszámú közönség, kész teltház alakult ki a színpad előtt, amíg behangolták a cuccokat. Mulatságos volt látni, hogy a hangolásnál a sok férfiember nem győzött egymást túllicitálva segítő kezet nyújtani a lányoknak
De végre aztán elkezdődhetett maga a koncert is, a 2 gitár dob basszus ének hegedű felállással játszó csapat pedig minden erejével a zenére koncentrált. A zenéjük valahol a rock és a metal mezsgyéjén halad, némi darkos hangulattal átitatva, szóval még mindig nem volt alkalmas a pillanat arra, hogy felpörgesse a nézősereget. Sajnos a hangzás nem állt a csajok mellé, a hegedűből semmit nem lehetett hallani, később pedig az ének is egybefolyt a zenével. De ettől függetlenül azt hiszem, mindenki élvezte a koncertet, visszataps, ráadás, szóval a közönség elismerése nem maradt el. Talán pont maguk a lányok estek zavarba ettől, végig eléggé megilletődötten játszottak, belefeledkezve a hangszereikbe. Talán megijedtek a nagy létszámtól?
A tagcserék és ezáltal a stílusbeli váltások miatt még nyugodtan tekinthetjük frissnek a formációt, így hát még bőven van idő és lehetőség a színpadi rutint fejleszteni, és a közönséggel való kommunikációba belejönni. Talán 1-2 amolyan igazi közönségkedvenc, beindulós dal hiányzik a Blandish repertoárjából, ami igazán meg tudná mozgatni a népet (lehet ez zúzás, vagy valami igazán fogós dallam, refrén). Az Alone című számuk az, ami megmaradt, valamint az a bizonyos marokkói népdal részlet, na az különösen megfogott! Gratula! Szóval nekem bejött a lányok előadása, érdekes (és igényes!) színfoltjai ők a magyar rockzenének. Igazi audiovizuális élmények ők, minden szempontból Én azt mondom, érdemes kilátogatni egy Blandish koncertre!
Következett az Alhana, akiket már láttam az október 31-i fesztiválon a Pecsában, így ők már eleve magas mércével indultak nálam. Nos, nem csalódtam bennük, ezúttal is könnyedén vették az akadályt. Egy Stratovarius Hunting High And Low-al kezdtek zörögni, amúgy bemelegítésképpen, majd istenesen belecsaptak az első igazi kezdőnótába, a szokásos Nightwish The Kinslayer-be. A nép pedig istenesen belecsapott a fékeveszett zúzásba, és az őrült pogóba. Ráadásul annak is meglehetősen durva fajtájába. Őszintén szólva, ezen kicsit kiakadtam, mert ahogy az általában lenni szokott, most is csak egy maroknyi észjátékos volt az, aki a vérpogóért felelős volt, na de Nightwish-re pogózni?? Jó, az októberi Nightwish-en is voltak ilyen agyhalottak, de szerintem akkor is röhej, az ilyenek inkább labdázzanak az M7-esen, vagy hugyozzanak a magasfeszültségre A basszerosnak kellett már a végén beszólni, hogy moderálják már magukat a tisztelt illetők. Innentől viszont már nagyjából normálisan lehetett élvezni a koncertet, de a pozícióért még mindig meg kellett küzdeni, nekem is párviadalt kellett vívnom elöl a mellettem állóval, hogy az ujjaimat a léggitáromon tarthassam.
Szóval az Alhana tarolt ezúttal is, most már igazán sikerült felforrósítani a hangulatot, és bemozgatni az embereket. A hangzás itt egész OK volt, csak sajnos az énekből lehetett megint nagyon keveset hallani, az énekesnő vékony egérkehangja nem tudott felülkerekedni a gitárokon (ő egyébként a haverom meglátása szerint echte Michelle Wild-ra hasonlít. Hát, nekem ez eddig nem jutott volna eszembe, de most így ennek fényében vizsgálva a dolgokat, valóban van benne valami). A feldolgozások mellett megmutatták, hogy a saját számaik is legalább annyira hasítanak, talán a közönség kedvencét, az Álomvilágot érdemes itt megemlíteni. Ami viszont még nagyon beütött, az a Judas Priest Brékin Dö Ló (azaz betörni a lovat) feldolgozása volt, ettől néztem egy nagyot, soha nem gondoltam volna pont az Alhana-ról, hogy egy ilyen számot eljátszanak. És el is játszották, nem is akárhogy, a végén jókora speed-eléssel (tiszta rodeó volt, hogyha már az előbb is így cowboy-kodtam). Hűű, de jó volt! Még mindig elég sokan voltak a nézőtéren, úgyhogy szerintem senki sem lehetett csalódott az Alhana mai produkciója után.
A Mithril-t csak névről ismertem eddig, annyit tudtam róluk, hogy az Alhana-hoz hasonló zenét játszanak. A rengeteg átszerelési idő és ezáltali csúszás miatt ekkorra már kissé szellős lett a koncertterem, de azért még mindig jelentős számban akadtak érdeklődők. Tartottam tőle, hogy az apró termetű énekes lányka sem fogja tudni lehurrogni a hangszereket, de meglepetésemre olyan erőteljes, határozott, ám mégis bársonyos és karakteres énekhangot tudott hallatni, hogy a továbbiakban már nem volt szükség efféle kétkedésre. Itt most következhetne egy összehasonlítás az Alhana énekesnőjével, de nem lenne igazságos és helyénvaló, mert teljesen más stílusban énekelnek. Az említett adottságok (és körülmények) miatt ma jobban érvényesült a Mithril-es lány hangja, de az Alhana világához tökéletesen passzol és megfelel az ő énekesük. Szóval mindketten jók, csak másképp. A Mithril nagyjából fele-fele arányban kombinálta a Nightwish nótákat a sajáttal, ami egyrészt tetszett, mert szeretem a Nightwish-t, másrészt viszont az ő saját zenei világukból így keveset ismerhettünk meg. Itt kicsit gondban vagyok, mert már nem emlékszem pontosan, a finn banda mely számait játszotta a Mithril, és melyeket az Alhana, de azt tudom, hogy az elhangzott dalok a következők voltak: Come Cover Me, Wanderlust, Elvenpath (ezt mindketten elnyomták), Bare Grace Misery, Deep Silent Complete, Sacrament Of Wilderness. Szóval tiszta Nightwish-tribute koncertnek is beillett ez a mai est. Azt viszont el kell ismerni a Mithril-es lány javára, hogy ő szinte tökéletesen adta vissza Tarja Wishmaster és Oceanborn albumokon használt orgánumát. A zenész szekció is remekül játszott, mindenki maximum odaadással teljesített. A szintis minden mozdulatán látszott, hogy a valós életben igazi mókamester lehet (a valótlanban is), a többiek némileg visszafogottabban, de precízen nyomták. Egyedül a basszeros közönséggel való kommunikációja hagyott maga után némi kívánnivalót, de ez legyen a legnagyobb hiányosság a zenekar szempontjából! Szóval jó bulit adott a Mithril is, biztos vagyok benne, hogy pár új rajongót is szerzett a csapat. Többek közt velem is biztosan fognak még találkozni
A hosszas átszerelések és beállások miatt már bőven éjfél utánra nyúlt az utolsó fellépőt, a Black Leaves-et már sajnos meglehetős érdektelenség fogadta. Az eddig is egyre betegebben köhögő hangcucc mostanra teljesen bedobta a törülközőt, a beállást is állandóan újra kellett kezdeni, és mint már mindenki, én is meglehetősen fáradt voltam. Még azért meg akartam várni, hogy mit érdemes a Black Leaves-ről tudni, de a kényszerűségből többször is újrakezdett első szám után arra következtettem, hogy nagyjából az eddigiek irányvonalát folytatják. A kijárat felé haladva még hallottam, ahogy valami súlyosabb zúzás alakul ki a Black Leaves zenéjéből, ekkor őszintén kissé megbántam, hogy a fáradtságom miatt lelépni kényszerültem, de a későbbiekben talán lesz még módom megismerkedni velük.
Nagyon jó ötlet volt ez a nőnapi buli, sok csaj, színvonalas zenekarok, szóval szerintem jól döntött, aki lenézett aznap a Kék Yukba. A sajátos mérőműszerem ezúttal is azt mutatta, hogy remek estén vettem részt: 2 nap nyakfájás, 1 nap rekedtség. Még lett volna pár tippem, melyik bandákat lehetett volna még meghívni, de remélem ez a rendezvény hagyományossá válik, és legközelebb még sokszínűbb zenei palettáról csemegézhetünk. Egyébként meg minden kedves hölgynek utólagosan is Boldog Nőnapot kívánok!
12:25
