beszámoló [koncert]  2005. március 23. szerda   15:25

nincsen hozzászólás

  Sajnos nem sikerült túl emlékezetesre a február végi Süss Fel Napos buli, mert lázasan és legyengülve tudtam csak letámolyogni. (engem is elkapott az influenza) Ennek ellenére igyekeztem élvezni, persze csak azt ami élvezhető volt.
  A külföldiekből álló, de itthon tevékenykedő Bury Our Own kezdte az estét melyet sajnos az időjárás miatt lekéstem, így nekem a Buried By Time volt a kezdő csapat. Többször hallottam már a szentendrei formációt és most is nagyon tetszett amit műveltek a színpadon. A metalcore-ban utazó banda elég erőteljes produkciót nyújtott, komoly témáik vannak, melyeket néha begyorsítanak. A tempóváltások engem a Saving Throwra emlékeztették játékukat, de maradjunk abban, hogy igazi BBT stílusuk van. Állítólag beszerezhető első lemezük is, erről nyomták a nótákat is ha minden igaz. Sajnos számcímekkel nem szolgálhatok, mert fejemben inkább a láz keringett, mint az értelmes gondolatok, de mindenképp érdemes őket elkapni valamelyik tavaszi vagy nyári bulin, mert emlékezetes zenét produkálnak.
  
  A harmadik fellépő a svéd Cult Of Luna volt. Pár évvel ezelőtt húgom egy fél évet töltött egy északi svéd kisvárosban Umea-ban. Ő nem tudhatta mekkora hely ez az apró település, de a szaggatott zenék nagymestere a Meshuggah és a hardcore egyik gyöngye a Refused is onnan származik. Gondoltam ekkora kettős mellett a CoL sem lehet akármi, ráadásul ott az állandó biztosíték, a svéd zenei tudás. Nos, a várakozások nem igazolódtak be. Zeneileg hibátlan a banda, a tudás magas szintű, s a dallamok is élvezhetők bizonyos helyeken, bizonyos körülmények között, bizonyos állapotban. Sajnos a Süssi nem ez a hely volt. Gyakran emlegetik a Neurosis-t vagy az Isis-t, mint hasonló zenéket, de a Cult Of Luna szerintem sokkal belassultabb és nyomasztóbb bármelyiknél. Olyan terjedelmes témákat játszottak, hogy az ember nem is emlékezett már a nóta elejére, mikor a záró akkordokat hallotta. Nyers, súlyos és érzelmekkel telt zene a svédeké, mely a közel fél éves sötétség tudatában érthető is. Ennek ellenére soha többé nem akarok élőben találkozni velük, mert nem élő produkcióra termett a zenéjük. El sem tudom képzelni, hogy mit szóltak hozzájuk a Poison The Well vagy a Dillinger Escape Plan rajongói mindkét bandával turnézott már a CoL hisz a szó szoros értelmében kegyetlen a zenéjük. Mondjuk a kiadó Earache Records sejtette a dolgot, ahol olyan bandákkal dolgoznak, mint a Mortiis vagy a The Berzerker ott valami kattanás kell, hogy legyen a zenében. Vélhetően legújabb anyaguk a Salvation dalaival árasztották el a koncerttermet, s gondolom az elmúlásról s kiüresedettségről, az állandó csend nyomasztó érzéséről énekeltek, bár nem sok énekre emlékszem, inkább csak a gitárok lassú, de biztos földbe döngölésére. Nem akarom tovább gyarapítani a szót, a technika hibátlan, a zene talán egy adag anyag után bejönne, de a Süssiben nagyon melléfogtak szerintem, legalábbis a pult előtt kígyózó sorok erre engednek következtetni.
  
  Sajnos a Bleeding Throw fellépésére már teljesen kábult voltam, de nem akartam kihagyni őket, hisz annak idején a hajón nem volt rossz amit mutattak. Talán a nagyobb színpad vagy az újdonság ereje, de most sokkal gyengébbnek éreztem a zenéjüket. Az is lehet, hogy a legendás bukfencek hiányoztak, s igaz, hogy a blackmetalos beütésű szintis lány, Marta még mindig a csapat tagja, nem feküdt most annyira a zenéjük. Persze azért voltak jó páran akik nekiveselkedtek a színpadnak és zúztak ahogy csak bírtak. Ennek köszönhetően egy kis technikai malőr is volt, de hamar kijavították a banda meg elölről kezdte a nótát. Alapjában véve hardcoret játszanak, de igyekeznek megbolondítani egyéb hatásokkal is a zenét. Így lép be a képbe a szintetizátor, helyenként metalos elemek illetve a dobos fergeteges játéka is rátol még egy lapáttal. A This Is Love, This Is Murderous album (Trustkill Records) első dalával indítottak a Love Lost In A Hail Of Gunfire-rel, majd a 2003-as anyagról leküldték még a Number Seven With A Bullet-tet, az On Wings Of Lead-et és a Revenge I Seek-et is. Szerencsére régebbi témákat is lenyomtak, így például az Our Enemies-t és a Saviour, Saint, Salvation-t is. Iszonyat tempó, pontos riffek és kegyetlen ordítások tették emlékezetessé az estét, nem beszélve a ráadás nótáról a Wake Of Orionról. Nagyjából ennyi, a végére már totál KO voltam. (hamar hazahúztam a belem, s utána két hétig az ágyat nyomtam)
  
  Nem volt gyenge a felhozatal, bár a bandák összeválogatását most kicsit erősnek éreztem. Legközelebb is jöhetnek a csaptok csak ne egyszerre!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: