hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
hírek   2025. november 6. csütörtök   07:11
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Meteora: Megjelent a Broken Mind EP, szöveges videón a minialbum záró tétele


  Az augusztusban az online felületekre került In This Silence minialbum után megérkezett a Meteora EP trilógiájának második része, a - szintén négy dalból álló - Broken Mind. A megjelenéshez időzítve a záró tételéhez készült szöveges videót is publikálta a szimfonikus metal banda.
  
  “A ’Broken Mind’-ot már hallhattátok, és itt az idő, hogy végre megmutathassuk nektek mivel készültünk az album hátralevő részén. A ’Morningstar’ és az ’Elysion’ kicsit visszarántja a hallgatót az első szám komorából, csak, hogy a záróakkord ’In My Name’-el elérkezzünk az egész készülő nagylemez legsúlyosabb tételéhez.”
  
  
  És hogy konkrétan mire számíthat a hallgató?
  “Az ’In My Name’ egy gótikus hangulatú utazás, és a fő üzenete, hogy ne adjanak az ember szájába olyat, amit nem mondott. A dal két részre osztható, az egyik a hétköznapi, a másik a szakrális. Előbbiben az ember kéri ki magának, hogy mit nyilatkoznak a nevében politikusok, utóbbiban pedig Isten kéri számon, hogy mit tesznek bizonyos emberek az ő nevében. Az énekesek különböző szerepekbe bújnak, mint az előbb említett Isten, Lucifer, a politikus, az egyházi vezető, és a hétköznapi ember, mint a szenvedő alany.”
  
  Dallista:
  01. Broken Mind
  02. Morningstar
  03. Elysion
  04. In My Name
  
  Meteora:
  Holló Noémi - ének
  Fülöp Máté - basszusgitár, hörgés
  Király Atilla - billentyűk, vokál
  Baranya Dani - gitár
  Schreiber Dániel - gitár
  Kása Gábor - dob
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 18.
Az Only The Poets szeptemberben visszatér Budapestre — ezúttal az Akváriumba
2026. szeptember 19.
Azahriah második Budapest Park-estet jelentett be, újra életre kel A ló túloldalán
2026. szeptember 23.
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Érkezik a Depresszió - Az ébredés útján albumának 20 éves jubileumi díszkiadása CD-n, és először LP-n
Abbath az összes 2026-os koncertjét lemondta
Lesz folytatása a Sick Of It All-nak
Újraindul a Lemezjátszó, Fekete Giorgio az idei sorozat első vendége
Ilyen egy tökéletes kollab zene és marketing között – Mikee Mykanic, Rácz Gergő, Bodor Áron és Technokool egy projektben!
Ahogy még nem láttuk a tatárjárás eseményeit - Különleges videóval jelentkezett a Historica
Pillanatom: új dallal és klippel hangol az AWS a jubileumi Aréna koncertre
Visszatért a Keeper Of Dreams - Dalpremier: Event Horizon
 kiemelt 
Egy estére zenekarrá bővül az Analog Balaton
  
Új lemez, újrahangszerelt dalok, barátokból álló zenekar és egy kizárólag erre az alkalomra megálmodott látványvilág

Black Veil Brides: a bosszú dalaival érkeznek Budapestre
A fado világsztárja, aki nem hajlandó úgy énekelni, ahogy elvárják tőle - Ana Moura novemberben Budapesten lép fel
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fesztivál    red dragon cartel    steelwing    bioberber    deranged    vreid    and so i watch you from afar    cold snap    elm street    henry rollins    circle jerks    marathon zenekar    maradandó károsodás    zöld darázs 3d    korn    kung fu panda    hatesphere    holmes    roots of death    ektomorf    kengyelfutó gyalogkakukk    bruital orgasme    carbonfools    carcosa    erőszakik  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!