hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2025. október 7. kedd   08:33
nincsen hozzászólás

szerző: ma
El kell mondani: Megjelent a Depresszió új nagylemeze


  11. stúdiólemezével jelentkezett az idén negyedszázados jubileumát ünneplő Depresszió zenekar. Az El kell mondani címet kapott albumra 10 vadonatúj szerzemény került. “A mostani anyaghoz az első gitártémákat már 2022 végén elkezdtem itthon csiszolgatni. 2023 végén vittem le az első dalvázlatokat a többieknek. Még nem volt ilyen sűrű aktívan zeneszerzős időszakunk, mint a 2024-es év egésze, és a 2025-ös év első harmada. Korábban sem vettük ezt a folyamatot félvállról, de ebben az anyagban van a legtöbb munkánk.” - mesélte az alkotói folyamatról Halász Ferenc énekes-gitáros.
  
  “Amitől mások a mostani dalaink a régiekhez képest, az az évek alatt felszedett tudás, a hangzásbeli különbségek, plusz az is, hogy több irányból jönnek most, mint mondjuk 20 vagy 25 évvel ezelőtt. És ezek kellenek is, hogy változatosabb legyen a zenei világunk, de közben mégis egyből hallható, hogy ez még mindig a Depresszió.” - fűzte hozzá Kovács Zoltán basszusgitáros.
  
  “Úgy érzem, ennek a lemeznek a szerkezete ugyanarra az útra épül, amin eddig is jártunk. Mindig arra törekszünk, hogy színes és változatos anyag szülessen, mert mindent El kell mondani.” - összegezte Hartmann Ádám gitáros.
  
  A CD formátum mellett pendrive-on, valamint fekete és piros vinylen is elérhető az album, sőt a szülinapot megkoronázva egy bónusz DVD is megjelent, amelyre a tavaszi Barba Negrás buli kép- és hanganyaga került, újra átélhetővé téve - és házhoz hozva - az aznap esti hangulatot, koncertprogramot. “Fontos volt, hogy minden albumot és korszakot megidézzünk legalább egy dal erejéig, illetve itt debütált az új lemez felvezető dala, az ‘Édenkert’ is.” - elevenítette fel emlékeit Nagy Dávid dobos.
  
  Depresszió:
  Halász Ferenc - ének, gitár
  Nagy Dávid - dob
  Hartmann Ádám - gitár
  Kovács Zoltán - basszusgitár
  
  Közreműködő billentyűs hangszereken: Varga Zoltán
  Producer / hangmérnök: Varga Zoltán (SongSong Production)
  Grafika és layout: Devecz Ádám
  
  Dallista:
  01. Édenkert
  02. Arcomba vág
  03. El kell mondani
  04. Kártyavár
  05. Nem felejtek
  06. Én tényleg…
  07. A mi dalunk
  08. Engedd el!
  09. Mi lesz a vége?
  10. Veszem a bátorságot
  
  Az El kell mondani digipak tokos CD egy 36 oldalas - exkluzív interjúkat (Depresszió, Varga Zoltán, Devecz Ádám, Pixel Film, Phrenia, Beton, Ersch, Szekeres András, TRB / Zeffer András, Kintsugi, Magma Rise, Meteora és Z!ENEMi), valamint két posztert, és egy lemezajánlót tartalmazó - tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg.
  
  Elérhető a Relay és InMedio újságosoknál, az Auchan áruházakban, a lemezboltokban és a zenekar koncertjein, a CD, a CD+DVD, valamint a vinyl a MediaMarkt-ban.
  
  A zenekar őszi lemezbemutató turnéjának vendége a Phrenia - az alábbi helyszíneken lehet még találkozni velük.
  10.11. Pécs - Pécsi Est
  10.18. Tatabánya - Roxxy Music
  10.24. Szeged - IH Rendezvényközpont
  10.25. Kecskemét - Ápoló Klub
  11.07. Szombathely - Végállomás Klub
  11.08. Győr - Bridge Klub
  11.14. Miskolc - Helynekem
  11.15. Debrecen - Lovarda
  11.21. Budapest - Barba Negra
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 16.
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 22.
Ipoly-funky és a „háborús” zenekar
2025. november 24.
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Annalynn új kislemezzel jelentkezik: „BIOS”
Devoid: harmadik nagylemez, címadó dal és hivatalos klip
Új dal, új lendület: megjelent a Wishing Well „March In The Dark” című száma
Mothica a SharpTone Recordsnál – megérkezett, az „Evergreen Misery”
Lake Drive a Hopeless Recordsnál – itt a „Tell Me All About It”
Melrose Avenue új balladával jelentkezett: „This Is The End”
Poppy bejelentette új albumát, az „Empty Hands”-t – megérkezett az első single: „Bruised Sky”
Crowen: nyers, brutális dal az új „Ember Wraith” kislemezen
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jaden smith    lord    klone    cataract    wanderlust    stormwitch    monstrosity    anaal nathrakh    karnak    szükségállapot    total world domination    buttercup    headbangers ball    mary elizabeth winstead    nőnap    metaldays    adrian brody    gondozoo    parkway drive    fit for an autopsy    kaiser chiefs    atticus ross    another dawn comes    brittney jones    harbringer  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!