hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
kultúra [könyv]  2025. szeptember 30. kedd   06:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ziemowit Szczerek újra Budapestre látogat


  A lengyel újságírás fenegyereke Ziemowit Szczerek újra Budapestre látogat. Harmadik magyarul megjelenő Hetes című könyve (ford. Zöldy Áron) kapcsán Szily László (444) beszélget vele a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon október 4-én a Bálnában, majd október 5-én a MANYI Kulturális Műhelyben Para-Kovács Imre magyar író, újságíró, rádiós műsorvezető, szerkesztő kérdezi a szerzőt.
  
  Ziemowit Szczerek (1978) lengyel újságíró, író. Jogot és politológiát tanult, számos tudományos publikációja jelent meg az európai szeparatizmusok és regionalizmusok témakörében. Újságíróként a kelet-európai térség vándora, geopolitikai, történelmi, kulturális „furcsaságának” szenvedélyes kutatója. Fabularizált ukrajnai riportja, a Jön Mordor, és felfal minket, avagy a szlávok titkos története 2013-ban elnyerte a Polityka folyóirat rangos Paszport díját, és jelölték a másik jelentős lengyel irodalmi díjra (Nike) is.
  
  ”Szczerek a lengyel újságírás fenegyereke 2015 és 2019 között keresztül-kasul bejárta Magyarországot és a vonzáskörzetét, a helyi turistalátványosságok helyett a magyarok (és a tágan értelmezett Közép-Európa) lelke után kutatva. Ugyan a Via Carpatia elsősorban a lengyel közönség számára készült, mégis, a magyarok története iránt érzett mélységes empátiájával, egyéni látásmódjával, illetve a lövészárkokat madártávlatból szemlélő külső nézőpontjával a magyar olvasók számára is számos érdekességet tartogat.” Könyves Magazin | 2022. március 24.
  
  Szczerek a gonzó újságírás kiváló lengyel művelője, Hunter S. Thompson lengyel fordítója. Második, magyarul megjelent Via Carpatia avagy csavargások Magyarországon és a Kárpát-medencében c. könyvében a dokumentarista esszé és útleírás keveredik rendkívül szórakoztató stílusban, ugyanakkor egy kívülálló érzékenységével szemlélve és mutatva be rögmagyar valóságot.
  
  Ziemowit Szczerek eddig megjelent könyvei:
  Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története 2016, Typotex (ford. Körner Gábor)
  Via Carpatia avagy csavargások Magyarországon és a Kárpát-medencében 2022, Ampersand (ford. Grozdits Antal)
  Könyvpremier: Hetes 2025, Ampersand (ford. Zöldy Áron)
  
  A könyvről:
  Hetes (Siódemka) fordította: Zöldy Áron
  
  Kiadó:
  Paweł, egy álhírekre szakosodott online portál újságírója egy rozoga Vectrával Krakkóból Varsóba igyekszik a lengyel utak királynőjén, a Hetesen, mivel másnap fontos találkozója van a fővárosban. A hétköznapinak induló út pillanatok alatt groteszk kalandba fordul, miután felbukkan Geralt, a vaják, és az ő tudatmódosító elixírjei. Paweł útja Varsó felé szürreális látomások, bizarr épületek, világmegváltó hipszterek, falusi mágnások, egy különös stoppos lány és a lengyel lélek legsötétebb bugyrai között kanyarog. És miközben vad táncot jár egymással a valóság és a képzelet, Oroszország váratlanul megtámadja Lengyelországot.
  
  A Hetes kegyetlenül őszinte és hisztérikusan szórakoztató görbe tükör Lengyelországról, amelyben a múlt kísértetei, a jelen káosza és a jövő sötét árnyai kavarognak. A Lengyelország szívét átszelő út mentén a táj egyszerre nyers és szimbolikus: végtelen betonkerítések, kifacsart közterek, történelmi sebek és nemzeti mítoszok villannak fel, és a történet egyre inkább időn és téren átívelő pszichedélikus utazássá változik – egyszerre személyes és történelmi léptékben. És ez az őrületes száguldás – ki tudja miért? – valahogy túlságosan is emlékeztet a magyar valóságra.
  
  Találkozók a szerzővel:
  2025. október 4. 15:00-16:00 - Visegrádi dialógus / Visegrádi Pódium, Bálna
  Ziemowit Szczerek: Hetes /Könyvbemutató
  Mi a helyzet nálatok? Marek Hudec – Ziemowit Szczerek egy asztalnál az aktuális lengyel és szlovák helyzetről
  Moderál: Németh Gábor
  
  2025. október 4. 16:00-17:00 / Visegrádi Pódium, Bálna
  A könyv fordítójával, Zöldy Áronnal és a szerzővel Szily László újságíró (444) beszélget.
  
  2025. október 5. 18:00 / MANYI Kulturális Műhely
  Ziemowit Szczerek: Hetes /Könyvbemutató
  A szerzővel Para-Kovács Imre magyar író, újságíró, rádiós műsorvezető beszélget.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
2026. szeptember 14.
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zenekari koncerttel folytatódik a nemzetközi koncertsorozat a Kőbányai Szent László-templomban
Szeptemberi bűvölet – A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója
Irány a Hősök tere! Szeptemberben újra ingyenes koncertet ad a BFZ
Most először egy színpadon Alföldi és Stohl – Furcsa pár premier a Centrál Színházban
Újra felcsendül az orgona: nemzetközi orgonasorozat indul a Kőbányai Szent László-templomban
WICKED-hangulat költözik egy hétre Szegedre - Jön a Wicked Week!
Echo Nyári Akadémia a Károlyi-Kastélyban
Nemzetközi mesterkurzust és pajtakoncerteket rendez Lendvajakabfán a Fesztivál Akadémia Budapest
 kiemelt 
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar
  
Szeptember 14-én a Dürer Kertben lép fel a brooklyni City of the Sun

Black Veil Brides: a bosszú dalaival érkeznek Budapestre
A fado világsztárja, aki nem hajlandó úgy énekelni, ahogy elvárják tőle - Ana Moura novemberben Budapesten lép fel
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 de-phazz    sofitel    pál utcai fiúk    puf    mark wahlberg    az adósság    zombie girlfriend    sonar    volbeat    turbonegro    album    sylvester stallone    the rev    király!    inhale me    ghost brigade    sorronia    holmes    cadik    hernádi judit    nails    infected rain    jack black    mia wasikowska    beholder  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!