hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2025. szeptember 9. kedd   07:41
nincsen hozzászólás

szerző: Andi
Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet


  Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend! A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját, így az idei nyár a Tankcsapda történetében kifejezetten különleges időszak lett.
  
  Most pedig itt az első új szám: Mondd ki a nevemet. A dalhoz videóklip is készült, amelyben három gitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – közreműködését nemcsak hallani, hanem látni is lehet.
  
  Lukács Laci így foglalta össze a dal születését: „Ahogy erről korábban már beszéltünk: kilenc gitáros közreműködésével, hónapok óta készül az új Tankcsapda album. A ’MONDD KI A NEVEMET’ az első az új dalok közül, amit bemutatunk, sőt ez az egyetlen, ahol egy dalon belül három gitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – játéka is hallható, így adta magát az ötlet, hogy ebben a klipben szerepeljenek is mindhárman.
  A ’Mondd ki a nevemet’ talán nem egy „szokványos” tankcsapdás dal és klip, de aki ismer minket az tudja, hogy időről időre szeretünk új utakat keresni legyen szó akár a zenéről, akár a szövegről, akár a képi világról. A teljes album megjelenéséig lesz még dalbemutató, de addig is: a ’Mondd ki a nevemet’ – ráadásul élőben is mind a három gitárossal – szeptember 19-én a Budapest Park koncerten kerül először színpadra!”
  
  A videót Tokay Péter rendezte, akivel a zenekar korábban is dolgozott már együtt. Ő így mesélt a forgatásról: „A ’Mondd ki a nevemet’ klip a United Illusions stúdiójában forgott, ami a legnagyobb ARRI akkreditált virtuális produkciós stúdió Közép-Európában. A koncepció és jelenetek megálmodása után heteket töltöttünk az előkészületekkel, melyek a hátterek elkészítéséből és előterek beszerzéséből álltak.
  A klip koncepciója igen egyszerű: Laci egy pilótát alakít, aki életének utolsó pillanatait éli épp meg zuhanás előtt, így a klipben látható érdekes, szürreális helyszínek, hátterek, mind az ő agyának szüleményei. Mint amikor az utolsó pillanatban lepörög előttünk a teljes életünk.
  Nagyon sok apró motívum és utalás kapott helyet a klipben, amelyek többsége csak számomra észrevehető. A United Illusions-nél a legmodernebb technológiát ötvöztük a víziószerű történetmeséléssel, amelyen mintegy ötven szakember dolgozott. A forgatás valós idejű 3D környezetek megvalósításával zajlott, ARRI 35 kamerával.
  A Pixel Film és a Black Swan Hungary gyártásában készült klip egy hosszú forgatási nap alatt született, majd hetekig tartó utómunka követte. Bizonyos zenekar nélküli jeleneteket AI segítségével készítettünk, amiket kreatívan illesztettünk a történetbe.
  Úgy gondolom, sikerült egy igényes, sok munkaórát igénylő különlegességet letennünk az asztalra. A zenekarnak tetszik, nekünk tetszik, reméljük a közönségnek is.”
  
  A Mondd ki a nevemet elérhető a Tankcsapda hivatalos YouTube-csatornáján, valamint a legnépszerűbb streaming platformokon (Spotify, Apple Music, Deezer, stb.).
  
  
  
  Budapest Park jegyek (vendég: Replika, Lowlanders)
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 11.
Beasto Blanco: izgalmas vendégekkel és új lemezzel érkezik Budapestre Alice Cooper lánya
2025. november 13.
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 14.
Életművet ünnepel Németh Gábor
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Parkway Drive: most szombaton játszanak az MVM Dome-ban!
Meteora: Megjelent a Broken Mind EP, szöveges videón a minialbum záró tétele
„Belasztizott Magyarország” – a társadalmi káoszról írt dalt a letiltott_ zenekar
Unprocessed és Textures: a Jinjer vendégeként februárban Budapesten
Meghallgatható és letölthető a magyar death-doom metal zenekar, az Eclipse of the Sun legújabb kislemeze
Új dal a Roses Of Thieves-től: Hymn Of Hell - Előrendelhető az új nagylemez
„A világ kihűlt, az idő megállt…” - Lovecrose dal- és klippremier: Csillagokon át
A balkáni örömzene ünnepe Budapesten - Boban Marković Orkestar
 kiemelt 
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
  
2026

Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 az erő krónikája    christine taylor    trio3po    utódok    distorted impalement    halestorm    die toten hosen    the horibillies    amorphis    bérczesi róbert     daniel craig    bëlga    myles kennedy    crest of darkness    garbage    bikini    marko hietala    tátrai band    hellfreaks    salt    ronnie james    the somersault boy    asian dub foundation    dark angel    smash into pieces  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!