beszámoló [koncert]  2005. március 5. szombat   15:17

nincsen hozzászólás

  Mindenekelőtt: a Barbaronak semmi köze a Junkieshoz és Barbaro Attilához! Annál inkább Bartókhoz és a népzenéhez. Az említett hatásokon túl, a zenészeket tekintve szinte minden magyar folk és etnorock jellegű formáció kiindulópontjához, a Kolindához és a Gépfolklórhoz jutnánk el, de most inkább mellőzöm a családfa teljes felrajzolását. Lényeg a lényeg, a nyolcvanas évek közepén megszületett a Barbaro zenekar; akkor még Lengyelffy Miklós basszerral, ki nem sokáig volt a banda kötelékében (ekkoriban Junkiesék talán általános iskolások lehettek). A Cziránku Sándor és Tzortzoglou Yorgos Georgios alapította együttes 1990-ben jelentette meg első lemezét (jelenleg jó ha kazettán hozzá lehet jutni) Parov Nikola vendégszereplésével, és 1994-ben a másodikat (ez kapható cd-n; a hangzása kicsit nyers és száraz), melyeknek nemes egyszerűséggel az I. illetve II. címet adták.
  
  A Fonóban kapunyitás előtt közvetítő tévéken figyelhette a beállást, aki akarta. A mögöttem ülők (lévén ülős koncert), miután helyet foglaltak, az együttes nevének és jelének elemzésébe kezdtek. Barbár? kérdezte egyikük. Elhízott paraszt veri a disznót találgatta a mellette ülő a Barbaro- felirat alatti vonalak jelentését. Valaki kidob a kukába valamit. Nem, az egy sámándobos. Alighanem ez utóbbi a megfejtés.
  
  A műsor a Hét varázslatos hanggal kezdődött, melyben Cziránku Sándor (a Gesarol, P-mobil, Korong, Misszió, Beatrice, Gépfolklór, Ködkonda és a Kárpát Möbiusz egykorvolt gitárosa) rögtön elvette a kedvét mindenkinek a gitáróráktól: egyszerre zongorázott ide-oda szaladgáló ujjaival a kétnyakú gitár mindkét nyakán. Ő biztos, hogy nem csak azért használ kétnyakút, mert jól mutat, hanem mert szüksége is van rá. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik, ha nem a legjobb magyar gitáros, ötletek terén is, nemcsak technikázásban. Vele teljes összhangban gitározott Both Miklós, akinek neve a kései VHK-ból, a Kárpát Möbiuszból (ahol már játszott együtt Cziránkuval), vagy épp saját zenekarából, a Magurából lehet ismerős. Yorgos helyett, aki jelenleg az elektro-folkot nyomató Balkan Fanatik tagja, most ő felel a sámánénekért is; az énekléshez szokás szerint két mikrofont használ, melyből az egyik visszhangosított. Többen szemére vetették koncert után, hogy a többiekhez képest, akik egy helyben álltak vagy ültek, túl sokat mozgott. Hát, igaz, ami igaz, nagy adag vizuális élménnyel ajándékozott meg minket, de ez engem nem zavart, sőt mi több. Egyébként meg, ő így tud zenélni, egy helyben lemeredve nem. Azt is tudom, hogy sokak szerint Yorgos volt a nonpluszultra sámánének terén (azért írtam le ezt a szót, hogy legyen valami ide nem illő angolszász is a cikkben hehe), és hogy a régi barbarósoknak nem jött be az új Barbaro pszichedelikus felhangja, ami megint csak Mikinek köszönhető. Az is igaz: koromnál fogva nem láthattam a régi Barbarot, és hogy elfogult vagyok az új gitárossal szemben, hisz a nemrég megszűnt, összetett, húzós, intenzív pszichedelik-folk rockot játszó Magura az egyik kedvencem volt (és kíváncsian várom, hogy láthassam a Magura zenei örökségét és vonalát továbbvivő új együttest, a Naprát), és hogy azok bizony nem ülős koncertek voltak, mégis veszem a bátorságot és azt mondom: nem bánom, hogy a régi Barbaro híveinek csak az a két lemez marad. Egyébként meg ha Cziránku úgy gondolja, Mikivel tudja legjobban megvalósítani zenei elképzeléseit, akkor neki helye van a Barbaroban. Sőt, akkor a Barbaroban rá van szükség.
  
  Basszusgitárral a nyakában Zsoldos Százzenekaros Tamás produkálta magát inkább nem kísérlem meg leírni, mi módon, azt látni kell (nem sorolom, fel, hány helyen játszott eddig); fúvóshangszereken pedig Barcza Gergely segítette ki a bandát, nem kevéssel hozzájárulva a pszichedelikus hatáshoz. A régi dalok mellett eljátszottak párat a készülő lemezről is. Miki kétszer is maga maradt a színpadon, pontosabban egyszer Herpai Sándor társaságában (a V73, a VMoto-rock, a Neoton és a P.Mobil egykori tagja), aki atomóra pontossággal és olyan változatossággal püföli-bűvöli a dobokat, hogy önmagában is elhallgatnám. A majd két órás program során elhangzott az említett dal után az Adjon az Isten, a Gyöngyvirág, a Legyen a szép mindenkié, az Ilju Hamarija, a Dermesztő derű, az Ez a világ olyan világ, az 5+, a Guminéni, a Tűpárna, a Mélyrepülés, az Elment az én rózsám, a Kerek a szőlő, a Pszychiater, a Fényrepülés, a Bánat és a Sólyom; ez utóbbi előtt Cziránku egy X-testű hathúrosra cserélte a kétnyakút. A Metallicától lopta magyarázta az újítást Miki. Majd jött a Sámán, a Búza és a Sirató, végül zárásként a Trák.
  
  Rögtönzésnek a Barbaroban nem sok helye van, annál több viszont a folyamatosan váltakozó, egyedi és eredeti témáknak, melyek komplexek és technikásak, de elkerülik a Dream Theater-féle barokkos öncélúságot. Etno-(alter)-rock? Progresszív folk-rock? Agrorock(!) ? Sokmindennek nevezték már zenéjüket. Az (ebben az esetben talán idézőjelben értendő) könnyűzene erőlködés nélküli klisémentesítésének egyik nagyszerű példája a Barbaro. Várjuk az új lemezt! Aki nem tud várni addig, vagy nem hiszi a leírtakat, az először töltse le a netről a nemrég fölvett három új számot, majd csípje el és hallgassa meg Cziránkuékat valahol.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: