lemezajánló [nagylemez] 2005. február 25. péntek 11:32
nincsen hozzászólás
szerző: TompiHoneyball: Nélkülünk mire méz? Szerzői Kiadás
Amint az fent látható, ez a kiadvány még szerzői kiadásban látott napvilágot a tavalyi év során. Aktualitását az adja, hogy a Crossroads Records leszerződtette a százhalombattai zenekart, és újra megjelentette ezt a korongot, hozzácsapva még néhány bonusz-nótát a meglévő hathoz.
Hellyel-közzel mind a hat szerzeményt dalos szívvel helyezhető a ska skatulyába, még akkor is, ha sok tipikus pepita téma mellett reagge, (természetesen nem a ködös Londonból, hanem a napsütötte Kaliforniából származó)punk, hatás is megtalálható, a hangzást, pedig egy scratcher színesíti és gazdagítja. A legszebb az egészben, hogy sok helyen ezek a stílusok nem különölnek el, hanem egységbe forrva alkotják az adott nótát.
Mondjuk a nyitó, Fuck A Duck című nótát nagytöbbségben a sakktábla színvilágának megfelelő melódiák alkotják, de ebben is megfért egy hangyányi kongázás, és scratch is. Ritmusának köszönhetően, pedig igazi skanking himnusz válik belőle, és azonnal be is indul rá a kéz és a láb, feltéve, ha a szöveget hallgatva nem kap akut röhögő-görcsöt a táncolni vágyó. Az még csak egy dolog, hogy a cím egyben tartalmazza az eszmei mondanivalót is, (igaz, számomra nem derült ki, hogy miért pont egy kacsával való pajzánkodásra szólítanak fel) de az már nagyon durva, hogy a verzék abból állnak, hogy elutasítják szinte a teljes állatvilágot, mint szexuálispartnert.
Egy trombitás introt követően robban be egy másik táncra, nevezetesen a pogóra csábító riffel a Lusta Vasárnap, amely adrenalin-dús mivoltával akár kakukktojás is lehetne a lemezen, ha nem lenne a zenészek kezében mind a punk, mind a reagge és a ska tudománya. Cseppet sem zavaró, hogy a háromakkordos vadulásból átnyergelnek egy jamaikai jellegű lazulásba, amely tökéletes összhangban áll a dalban ábrázolt tökéletes nappal, ahol mind a bennszülött-lány, mind a kender, és ezeknek köszönhetően a jókedv is megtalálható. A Boccaccio egy populáris dallamokkal, és szívfacsaróan szóló gitárokkal felvértezett sláger, még akkor is ha az album leghosszabb tétele. Nem szedném darabokra, legyen elég annyi, hogy akár ezzel az egy számmal is befuthat a Honeyball.
A következő Ganja Smugglin szinte észrevehetetlenül vált lassú reagge lüktetésből ska pumpálásba, a Fuck A Duck mellett a legjobban megritmizált, leghúzósabb darab. A Mónis Song is tartalmazza a fent említett stílusjegyeket, de valahogy nem olyan karakteres, mint az előzőek, hogy a szerzői változat utolsó nótáját, a Metélőst ne is említsem. Itt a háromtagú (két trombita, egy szaxofon) fúvósszekció viszi a prímet, ötletes játékuk egyértelműen a muzsika lelke, de itt tényleg eleresztették magukat, és nekik köszönhetően a Metélős a Nélkülünk mire méz zenei szempontból legjobb száma lett, amelyre egy tökéletes, frappáns és szellemes szövegű ragga teszi fel a koronát. Mézzel eddig csak torokfájást lehetett csillapítani, de Honeyball gyógyírt jelent azok kínjaira is, akik már nem tudják kivárni az új PASO lemezt.