szerző: PjotrKét magyar lemez a világ legrangosabb világzenei toplistáján Élvonalban a Meybahar első lemeze és a Lajkó Félix GisL, utóbbi Fonogram-jelöltést is kapott
A világ legrangosabb világzenei toplistája a World Music Charts Europe (wmce.de), amely minden hónapban közli a több mint 20 ország mintegy 50 zsűritagjának pontozásos szavazatai alapján kialakult toplistát, azaz a legjobb világzenei albumokat. Áprilisban a Meybahar első (!) nagylemeze került fel a lista rangos 4. helyére – az album az előző hónapban már a másik világzenei toplistán, a Transglobal World Music Charts-on is sikerrel szerepelt. A WMCE-n áprilisban még egy hazai kiadású lemez szerepel, a rangos 7. helyen nem más, mint Lajkó Félix GisL című balettzenéje, amelyet a szerző a Győri Balett nagy sikerű előadásához komponált. A lemezt ebben az évben Fonogram-díjra is jelölték világzene kategóriában.
Ritka az olyan hónap, amikor két magyar kiadású album is felkerül a rangos nemzetközi listára, ráadásul a legjobbak közé bekerülni, a lista élvonalába még nagyobb elismerés!
A Meybahar első nagylemezén tíz szám hallható, hagyományos görög népzenei átdolgozások, és saját szerzemények egyaránt. Az együttes jellegzetes hangzásvilágát a görög szantúri, a hegedű, az ütőhangszerek, és a görög és magyar nyelven több szólamban énekelt dalok adják. A lemez központi témája: az élet nehézségein történő átlendülés gondolata és érzelemvilága.
“A lemez mérföldkő a zenekar életében, több évnyi munkánkat foglalja össze, ami alatt mi is nagyon sokat változtunk, összecsiszolódtunk!” – foglalta össze a formáció egyik alapítója, Kopcsik Márton.
A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve GisL címen a Győri Balett előadásában Velekei László koreográfiájával és Lajkó Félix zenéjével kelt új életre a Müpában és szerepelt sikerrel műsoron az elmúlt időszakban. Lajkó Félix zenéje a Fonó kiadásában önállóan is megjelent. A zenei anyagról így számolt be egy kritika: „Akkora ívű zenei anyag ez, ami teljesen egyedülálló és nem hiszem, hogy sok művész képes ennyi féle hangulatot átadni egy lemezen.” (Tóth Dániel)