hosting: Hunet


  cikkekfotók        
magazin [program]  2025. március 6. csütörtök   06:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Három napon át ünnepli létezésének 20 évét a Budapestért díjat is kapott buliszervező-csapat, az NVC


  A hazai underground zenei szféra formálásában megkerülhetetlen szerepet játszó, többszáz eseményt maga mögött tudó alakulat első helyén, a Madách téri Központban házibulival indítja az ünnepet, majd a Pingrumbában folytatja natúrboros esttel, március 8-án pedig régi barátaikat, az Extraweltet látják vendégül a Turbinában.
  
  Ahogy azt nemrég indított Instagram-csatornájukon is elmesélik, az NVC - mely egyébként a No Vidra Crew kifejezést rejti, egy vicces szúnyogszigeti graffitiből kiindulva - története 2005 februárjában kezdődött, egy egy évvel korábbi Garancsi-tói szabadtéri buli nyomán történő hirtelen fellelkesedésből.
  
  “Jött a a felismerés, hogy mi is szervezhetnénk ilyet, ezért lelkesen odamentünk több fellépő dj-hez is, hogy közöljük velük: lesz egy bulink, és számítunk rájuk. Poénnak indult, de beragadt a gondolat. Rá egy évre már full do it yourselfben kinyomtunk 15 ezer szórólapot és plakátot, mentünk az éjszakai buszokkal és raktuk tele a várost. Ebből lett a Spugedelic Revolution, életünk első szervezése az óbudai Kék / Vörös Lyukban, három teremben, a psytrance-en belül is lázadónak számító elágazásokkal és 850 emberrel” - meséli Papp Laci alapító, aki Subotage néven máig dj-zik is.
  
  Az NVC Kustán Gergővel, Breuer Péterrel és Togay Jónással kiegészülve azóta többszáz rendezvényt bonyolított le olyan legendás helyszíneken, mint a Mono, a Merlin, a Citadella vagy a Corvintető, de az elmúlt években sem nagyon létezett olyan budapesti klub, ahova ne szerveztek volna valamit, a LÄRM-től a Toldin át az Akváriumig. Mindezt a német Telekom Electronic Beats is észlelte, aminek nyomán másfél évtizede az NVC segíti építeni Magyarországon az egyik elsőszámú európai zenei és lifestyle brandet.
  
  Központ a Madáchon, Turbina a nyolcban, INOTA Várpalotán és a Rumbák
  
  A tízezreket megmozgató elektronikus tánczenei eseményen túlmenően - amelyek során számos hazai és nemzetközi produkciót mutattak be elsőként - az NVC tíz éve üzemelteti a fiatal felnőttek fontos találkozópontjává vált Madách téri Központot, illetve egy széleskörű összefogás eredményeképpen néhány éve megnyitották a Turbinát a nyolcadik kerületben, ami hamar Budapest egyik legszerethetőbb közösségi tere lett.
  
  A Centrum Productionnel, illetve a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozattal együttműködve részt vettek az INOTA fényművészeti és zenei fesztivál megszervezésében, amit az első év után díjra jelölt az European Festival Awards, hírneve pedig hamar gyökeret eresztett a nemzetközi elektronikus zenei színtéren is.
  
  De a asztronómia sem menekült előlük, ebbe a világba az NVC tagjai a közel-keleti és mediterrán Dobrumba, a közel- és távolkeleti Pingrumba, illetve a tradicionális magyar konyhát újragondoló Marumbával lépett be társtulajdonosokként, az ábrahámhegyi Ábrával pedig a balatoni strandbüfék sorában igyekeznek egy újszerű, vibrálóbb alternatívát nyújtani.
  
  NVC XX
  
  “Gondoltuk, egy kicsit ér megpihenni most már, és egy ünneplés is belefér” - fogalmaz a csapat a Facebook-eseményben, ami gyakorlatilag a 20. születésnapi zsúrjukat fémjelzi. Március 8-án nem csak az Extrawelt érkezik csúcsvendégként a Turbinába, akik szintén 20 éves távlatban űzik a megújulás művészetét - és egyébként velük kezdett igazán komollyá válni az NVC projekt -, de várható flyerkiállítás, kisfilmbemutató, illetve izgalmas alkímiát ígérő B2B dj szettek is.
  
  Aki pedig már a megelőző napokban is warmupolna a fiúkkal, az két másik helyszínen is megteheti ezt: március 6-án szerdán a Központban startol a “jubileumi hét” házibulival és Soós Berci fotókiállításával az NVC-krónikákból, március 7-én pedig a Pingrumbában este Homoky Dorka és Szilágyi Bence bontogat érdekes borokat.
  
  Március 6: NVC XX Házibuli
  Március 7: NVC XX Palackpróba
  Március 8: NVC XX w/ Extrawelt @ Turbina
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 22.
A csend filozófiája zongorán – Joep Beving a MOMkultban
A belső világ hangjai – Joep Beving és a Solipsism Redux decemberben a MOMkultban
2026. január 17.
Heidenfest: Korpiklaani + Finntroll + Heidevolk + Trollfest
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Híd a zenészek között: Erdélybe érkezik a zenészek kedvenc alkotótábora
Adj Park-mosolyt karácsonyra!
Világszám! Keménykalap és krumpliorr ősbemutató a Magyar Színházban
Ünnepváró Forgatag a Hagyományok Házában
Szárnykészítő: Kő Pál szobrászművész kiállítása
Harmadik alkalommal rendezik meg a Kandela fesztivált - Kandela 2025 - Kertek alatti kultúra, azaz egy falu másképp, más fényben!
Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90
Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására
 kiemelt 
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön
  
A punk aranykorának fél évszázadát ünnepli 2026-ban a Sex Pistols Steve Jones–Paul Cook–Glen Matlock-féle felállása, Frank Carterrel az élen, amely július 20-án a Budapest Parkban csap le a „50 Years of Punk” turnéval

Manfred Mann’s Earth Band: jövőre a MOMKultban lépnek fel
Poppy végre Budapesten: érkezik a Constantly Nowhere Tour!
Papa Roach & Trivium – két történet, egy hullámfront
Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bëlga    balázs józsef tamás    kaltenecker    volt 2013    feles máté    blythe    youth violence    arto lindsay    a nyugtalanság kor    dead end path    cillian murphy    arvas    gorgoroth    over promises    beastie boys    japanese voyeurs    alain johannes    chaoswave    george clooney    keeper of dreams    harlem gospel choir     feles máté    abracadabra    keep north    predators  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!