hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2025. február 26. szerda   19:16
nincsen hozzászólás

szerző: Concerto
Suffocation: ötzenekaros death metal / deathcore turné élén érkeznek márciusban
2025. március 12., szerda 18 óra Budapest, Barba Negra Blue Stage



  Ötzenekaros turné élén érkezik Budapestre a 35 éves New York-i death metal zenekar, a Suffocation, hogy élőben is bemutassa legutóbbi, brutálisan meggyőző lemezét. Terrance Hobbs-ék mellett még egy amerikai death metal csapat, a Fuming Mouth, és három kanadai deathcore alakulat, az Angelmaker, a Carcosa és a Mélancolia lép majd fel március 12-én a Barba Negrában.
  
  Valamivel több mint egy éve jelent meg Suffocation kilencedik nagylemeze, a Hymns from the Apocrypha. A New Yorkból indult technikás, brutális death metal zenekarnak ez volt az első nagylemeze, amin Terrance Hobbs gitáros, Derek Boyer basszeros, Charles Erigo gitáros és Eric Morotti dobos mellett már az új vokalista, Ricky Myers hallható. Boyer elmondása szerint a lemez a korábbiaknál természetesebb, felszabadult érzetet kelt; amit elősegített az is, hogy hagyományos eszközökkel, a zenekar saját stúdiójában rögzítették, Christian Donaldson hangmérnök és Dominic Grimard közreműködésével. A borítót a görög illusztrátor, Giannis Nakos (Vomitory) készítette.
  
  A lemez dalait nagyjából másfél hónap alatt rögzítették, de a dalszerzés már 2019-ben elkezdődött. A szövegvilágot az egyedi stílusú frontember, Myers alakította ki. A címadó Hymns from the Apocrypha az emberiség pusztulását boncolgatja, míg a Perpetual Deception Jézus és az általa elhozott „folyamatos megtévesztés” témáját dolgozza fel, egyfajta visszautalásként a klasszikus Suffocation-dalra, a Jesus Wept-re. Az Immortal Execration a mélyen gyökerező öngyilkossági gondolatokat és az emberiségre hagyományozott kegyetlen sorsot járja körbe. Myers brutális előadásmódja különösen a Seraphim Enslavement és a Delusions of Mortality dalokban emelkedik ki, és tökéletesen passzol a gonosz, súlyos dalszövegekhez:
  
  
  
  A Long Islanden, 1988-ban alakult együttes olyan lemezekkel írta be a nevét a death metal történetébe, mint a ’91-es Effigy of the Forgotten, a Breeding the Spawn (1993) és a Pierced from Within (1995), de a nyolcéves kihagyás után készült lemezek, mint a Souls to Deny (2004), a Suffocation (2006) vagy a Pinnacle of Bedlam (2013) is nagyot szóltak. A csapat több mint 2000 koncertet adott már a világ szinte minden részén. „Sosem gondoltam volna, hogy ez egy 35 éves utazás lesz, de nagyszerű, hogy idáig eljutottunk! Rengeteg zenekarral, rajongóval és baráttal találkoztunk az évek során. Inspiráló az a támogatás, amit kapunk. Reméljük, hogy a Suffocation további 100 évig a figyelem középpontjában marad!” – mondta el Hobbs nemrég.
  
  A turné a műfajra jellemző módon igazi seregszemle lesz, hiszen még négy zenekart ismerhetünk meg március 12-én a Barba Negrában. A headliner előtt játszik egy kanadai deathcore zenekar, az Angelmaker: a 2011 óta működő vancouveri hatos legutóbbi lemeze a 2022-es Sanctum, de tavaly ősszel kijöttek egy friss dallal is, amin már az új énekes, Ian Bearer szerepel:
  
  
  
  Itt lesz még a 2013-ban indult Fuming Mouth Massachusetts-ből, akik death metal, hardcore, de akár crust punk elemeket is beépítenek a zenéjükbe. Legutóbbi lemezük a Last Day Of Sun 2023-ból, de friss dalokkal, kislemezekkel is időről időre jelentkeznek… a klipjeik közül az I’ll Find You a legütősebb:
  
  
  
  A Carcosa szintén Vancouverből érkezik. A négytagú deathcore csapat többel között a TikTokon szerzett ismertséget humoros, de közben brutális hangzású videóival, mint amilyen a Righteous Man klipje is:
  
  
  
  A nyitózenekar a dallamos blackened deathcore zenével felbukkanó Mélancolia lesz, akik HissThroughRottenTeeth című debütalbumukat 2023-ban adták ki, rajta az [Inure] című dallal:
  
  
  
  a Concerto Music bemutatja: Embrace The Suffering EU Tour
  2025. március 12., szerda 18 óra
  Budapest, Barba Negra Blue Stage
  
  Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia koncertek
  
  Belépő: 9.500 Ft, a koncert napján 10.500 Ft
  Jegyek kaphatók a jegy.rock1.hu oldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 9.
A WIRES, TCHERT, STILL COLD és COLD BRICK a Dopaminban
2025. március 12.
Suffocation: ötzenekaros death metal / deathcore turné élén érkeznek márciusban
2025. március 13.
Közös koncerten érkezik márciusban Tarja Turunen és Marko Hietala!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
DARK TRANQUILLITY: Októberben Újra Budapesten, Az Ultima Ratio Fest Keretében!
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben
Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
Tom Jones – A zene időtlen ikonja
Serious Black: lemezbemutatón érkezik márciusban a 10 éves zenekar
Suicidal Angels, Domination Inc, Archaic
A WIRES, TCHERT, STILL COLD és COLD BRICK a Dopaminban
Közös koncerten érkezik márciusban Tarja Turunen és Marko Hietala!
 kiemelt 
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben
  
A progresszív, technikás death metalt játszó amerikai Rivers of Nihil március 25-én, immár főzenekari státuszban tér vissza Budapestre

Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
Tom Jones – A zene időtlen ikonja
Serious Black: lemezbemutatón érkezik márciusban a 10 éves zenekar
A WIRES, TCHERT, STILL COLD és COLD BRICK a Dopaminban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 intimtorna illegál     impericon never say die tour    pearl jam    nemes andrás     sam worthington    kötelező közhelyek    gyár fesztivál    sorsügynökség    jason biggs    wall of sleep    Üllői Úti fuck    notimefor    the nick rivers    eluveittie    woven hand    utódok    death by stereo    threat signal    scary guyz    hammer concerts    world painted blood    besh o drom    az igazi kaland    pearl jam    eyehategod  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!