hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
magazin [tehetségkutatás]  2025. február 5. szerda   06:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Rövidesen kezdetét veszi a 18. Jazz Showcase


  Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el. A feltörekvő tehetségek mellett pedig a hagyományokhoz híven esténként a műfaj már hírnevet szerzett előadói mutatják meg, mennyire sokszínű, üdítő és szerethető ez a zenei univerzum.
  
  Február második hétvégéjén a jövő jazzformációi és már befutott zenészek veszik birtokba a Fesztivál Színház színpadát. A minden évben kirobbanó fesztiválhangulatban zajló Jazz Showcase elsődleges célja, hogy nívós megmutatkozási lehetőséget biztosítson a jazzutánpótlásnak, minél többeknek csináljon kedvet ehhez a rendkívül változatos műfajhoz, emellett pedig minden évben egy feledhetetlen hétvégi műsorfolyammal örvendeztesse meg a rajongókat. Az idei tehetségbörze hat feltörekvő formációját előzsűri választotta ki a rendkívül reményteljes mezőnyből. Pénteken a Lukács Márton Trió és a Négyessy Barnabás Quartet, szombaton a Horváth Balázs Quartet és a Tilia zenekar, míg vasárnap a Dilladelphia és a Horváth Szabolcs Quartet bizonyíthatja színpadra termettségét egy-egy ötvenperces koncert keretében. Az eseménysorozat házigazdája – ahogyan az utóbbi években – a műfaj egyik avatott nagykövete, a rádiós műsorvezetőként ismert Jazzkovács László lesz. A program mindennap 16.30-kor startol, és online is követhető a Müpa weboldalán és közösségimédia-felületein.
  
  A neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri elnöke idén Fekete-Kovács Kornél zeneszerző, trombitaművész, karmester, a Modern Art Orchestra alapítója és művészeti vezetője. Partnerei a szigorú, de igazságos döntéshozatalban Bércesi Barbara, a Müpa jazzprogramjainak szerkesztője, Borbély Mihály klarinét- és szaxofonművész, Steve Rubie, a londoni 606 Klub tulajdonos-vezetője, Sébastien Doviane, a francia TSF Jazz rádió szerkesztő-műsorvezetője és a párizsi Duc des Lombards klub műsorszerkesztője, Szabó Dániel zongoraművész-zeneszerző, valamint a brüsszeli promóter, programfelelős és menedzser, Lynn Dewitte lesznek. A zsűri mellett természetesen a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt produkciókra. A szakmai és a közönségdíjat bezsebelő zenekarok április 30-án, a Nemzetközi Jazznapon immár egy teljes koncertprogrammal térhetnek vissza a Müpába. Az eseménysorozat partnerei jóvoltából – akik között idén először az európai Liszt Intézeteket is köszönthetjük – a fiatalok számos különdíjban is részesülhetnek.
  
  Ahogyan az lenni szokott, esténként a jazz világában már nevet szerzett, elismert művészek koncerteznek a Fesztivál Színházban. 7-én, pénteken a fiatal kora ellenére már számos díjjal jutalmazott multiinstrumentalista, Várallyay Petra mutatja be Circles in Motion című lemezét, méghozzá olyan muzsikustársakkal, akik eddig még sosem léptek színpadra együtt. 8-án, szombaton Gerlóczy Zsigmond zongorista-zeneszerző és a francia gitáros, Antoine Boyer hozza el a Los Angelesben rögzített Future Sounds című albumot a Müpa közönségének, míg vasárnap a francia Underground Canopy tagjai egyesítik erejüket a budapesti imprószcéna szereplőivel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 12.
Európa legnagyobb lagzija zajlik a Bëlga budapesti koncertjén
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Gépfolklór 50. jubileumi nagykoncert a csillagos ég alatt
Tarr Béla után Sopsits Árpádra emlékezik az Art+ Cinema
ORION7 jótékonysági kutya party az örökbefogadás és felelős állattartás jegyében – különleges programokkal várják a gazdikat és négylábú társaikat
Magyar fejlesztés, nemzetközi siker: a 101 Voices önerőből lépett ki a világpiacra
Amit a művészetben keresünk, és amit magunkban találunk – Elstartolt az ARTÉRIA Podcast
Szerelmeslevél Budapesthez – 35 előadó egy filmben, amit a város ihletett
Bach és Kurtág, művészetek és spiritualitás háromnapos találkozása
Még el lehet csípni Budapest egyik leglátványosabb koreai kiállítását
 kiemelt 
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
  
2026

A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
James Blunt 2027 tavaszán smét Budapesten – Új albummal érkezik az Mvm Dome-ba
TRIPLE THRASH ALLIANCE TOUR 2027- Evil Invaders, Exhorder és Heathen: három thrash-generáció egy színpadon
Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lich king    black swan    edge of paradise    kultúra    eluveittie    dark wave    david byrne    cavalera conspiracy    arkhorrl    inhalator    iphone    pitt    daedelus (usa) live    angra    tony soprano    dad    maximo park    a-team    isten háta mögött    godnr.universe    deck attack    deep in the woods     anne hathaway    tank    pay my milk  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!