szerző: LOTS MusicEllis Mano Band 2025. március 1. (szombat), Analog Music Hall, Budapest
Lemezbemutató koncerttel érkezik Budapestre a svájci Ellis Mano Band. A hazai közönség egy igényes, dallamközpontú formációt ismerhet meg március első estéjén. Egy hiánypótló, régi vágású rockzenekar, jobbnál jobb dalokkal és kiváló hangzással. Végre hazánkba is elér a kitűnő zenekar turnéja! Az Ellis Mano Band egy svájci rockzenekar, melyet az énekes Chris Ellis és a gitáros Edis Mano alapított 2017-ben. Az eredetileg négytagú zenekar néhány év után egy billentyűssel egészült ki, és azóta is hangzásuk fontos eleme a Hammond orgona. A csapat három sikeres blues rock albumot készített a német Jazzhaus Records gondozásában, majd 2024-ben a nagyobb SPV-hez szerződött és egy dupla koncertlemezzel alapozták meg ´nagykiadós´ együttműködésüket.
„Chris Ellis és én 20 éve ismerjük egymást. Mindig ugyanazokra a koncertekre jártam, mint ő - mesélte a svájci együttes történetéről Edis Mano gitáros. - De sosem zenéltünk együtt, egyszerűen nem jött össze akkoriban. Mindig azt gondoltam magamban: ezt a hangot mindenkinek hallani kell. Aztán 2017-ben egy este kaptam egy WhatsApp-üzenetet Christől, hogy nem akarnék-e vele valamit összehozni. Kevesebb mint 24 órával később már Severin Graf basszusgitáros és Nico Looser dobos is a fedélzeten volt, és az Ellis Mano Band útja elkezdődhetett.”
Az énekes, Chris Ellis hozzátette: „Együtt alapítottuk a csapatot, de egyértelműen Edis a látnok.” A gitáros a stílust „mélyen a bluesban gyökerező modern, de klasszikus rock ‘n’ soul zeneként” írta le, melynek mottója: a kevesebb több!
„Többek közt a dalok dinamikája is nagyon fontos számunkra. Manapság minden kis hézagot kitöltenek valamivel egy dalban, mert a stúdióban szinte végtelen számú sávot fel lehet venni. De én nagyon szerettem volna, hogy minél “szellősebb” maradjon. A daloknak lélegezniük kell, hogy a hallgatóban megmozduljon valami. Úgy, ahogy a zenét az “aranykorban” írták - ami számomra a ‘60-as évek közepétől a ‘70-es évek végéig tartó időszakot jelenti. Semmi sallang, csak jó dalok és jó kivitelezés.”
Az alapvetően klasszikus rock hagyományokra építkező zenekar bátran merít soul, blues és progresszív rock hatásokból is, így változatos műsoruk széles közönséget szólíthat meg. Tavaly nyáron a Deep Purple németországi koncertjein szerepeltek vendégként, de közben az új stúdióalbum is elkészült. A Morph címre keresztelt album 2025. február 21-én jelenik meg, és ezt követően rögtön turnéra is indul a kiváló zenekar, melynek során a bécsi premier után egyből Budapestre vezet az útjuk. Március 1-én az Analog Music Hall színpadán lép fel az Ellis Mano Band - már az új dalokkal a műsorban.
Tagok:
Chris Ellis - ének, gitár
Edis Mano - gitár, vokál
Severin Graf - basszusgitár
Nico Looser - dob
Lukas Bosshardt - Hammond orgona, billentyűs hangszerek
Jegyek elővételben kaphatók a tixa.hu online rendszerében (8 500 Ft) és a koncert estéjén személyesen a helyszínen, 9 500 Ft-os áron. Limitált nyomdai jegyek vásárolhatók a LOTS Music e-mail címén illetve a koncert napján a helyszínen, kapunyitástól. További részletek a koncert Facebook oldalán. Kapunyitás: 19:00 // Kezdés: 20:00
Március 8. - Artur Menezes (brazil/amerikai)
Április 4. - Gary Moore Emlékest 2025 (nemzetközi)
Április 5. - Henrik Freischlader (német)
Április 7. - Gerry McAvoy’s Band Of Friends (ír)
Május 14. - Manu Lanvin & The Devil Blues (francia)
Május 21. - The Cinelli Brothers (angol/olasz)
Október 25. - Sari Schorr (amerikai)