hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2024. november 29. péntek   18:00
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Hollywood Undead, Z!ENEMi
2024. november 23, Barba Negra Red Stage

  Katasztrofális körülmények lengték körbe ezt a koncertet. A legnagyobb vonzerőt jelentő Falling In Reverse, napjaink egyik legfelkapottabb modern metalos alakulata először tette volna tiszteletét Magyarországon, az országunkat már párszor megjárt, élőben mindig fantasztikus bulit prezentáló Hollywood Undead társaságában. Már akkor egyértelmű volt, hogy a Falling In Reverse-t övező hisztériának és óriási érdeklődésnek kevés lesz a Barba Negra Red Stage, de más, tágasabb helyszínt nem sikerült a rendezvényhez találni.
  A Falling In Reverse annak rendje-módja szerint végül el is maradt, Ronnie Radke-ék szinte az utolsó pillanatban mondták vissza a turné budapesti állomását, néhány másik mellett, produkciós és logisztikai okokra hivatkozva. A rajongók persze nyilván kiakadtak ezen, és még az se vigasztalt sokakat, hogy a Hollywood Undead jön továbbra is, sőt ők hosszabb műsort fognak emiatt játszani. Aztán mire oda jutottunk, az előzenekarként fellépő Sleep Theory elmaradását is bejelentették betegség miatt, az amerikai bandát pedig már csak hazai pályáról lehetett pótolni, helyettük a miskolci Z!ENEMi kapott lehetőséget.
  
  Szóval rengeteg balszerencse és kellemetlenség tarkította ezt az eseményt, egyáltalán nem csodálkoztam volna azon, ha a közönség nagy része eleve kétkedve, rossz szájízzel érkezik. De mindezt egyáltalán nem tapasztaltam. Lehetséges, hogy a nagyobb része azoknak, akik eljöttek, eleve a Hollywood Undead miatt érkezett (vagy ők is kedvencnek számítanak a Falling In Reverse mellett), esetleg úgy voltak vele, ha már itt vannak, legyen ez egy jó buli, ne húzza le a hangulatot a sok rossz körülmény.
  Akárhogy is van, ők tették jól, mert ez az este még így is jól sikerült. Szóval ha tényleg csak azt vesszük figyelembe, amit ma láttunk és nem azt, amit NEM láttunk, semmi gond nem volt ezzel az estével. A miskolci Z!ENEMi valószínűleg életük nagy lehetőségét kapták meg, még akkor is ha ehhez is szerencsétlen összjáték kellett, hogy a Sleep Theory elmaradjon. Gondolom nem kell ecsetelni, egy magyar zenekarnak mennyire kell küzdenie, próbálkozni, hogy valamiféle érdemi figyelmet nyerhessen a nagy dömpingben, értelmezhető koncertlehetőséghez, látogatói létszámhoz jusson. Pláne Miskolcról. Ez most hirtelen a kezébe huppant a Z!ENEMi-nek és szerencsére éltek is vele.
  
  A srácok egyáltalán nem tűntek megilletődöttnek a színpadon, nem tojtak be a nagy lehetőségtől, hogy ennyi embernek játszhattak. Vagy legalábbis nem mutatták. Bő 3/4 háznyi érdeklődő lehetett, szóval a Falling In Reverse távozásával a programból azért nem lett az az izzasztó teltház, amire számítani lehetett.
  Nehezen behatárolható zenét játszik a Z!ENEMi, ahol a rap, a rock, a metal, alternatív zenei motívumok is jelen vannak. De valahogy mégis körbelengi az egészet egy olyan könnyed, bulis hangulat, hogy könnyű ráfeledkezni a zenére és a hangulatra. Ez sikerült a közönségnek is, úgy láttam meggyőző volt a Z!ENEMi koncertje így felvezetőként. Még vetítés is ment, klipek, vizuális grafikák, stb.
  Szóval ahhoz képest, mennyire utolsó pillanatban esett be az egész, rendkívül profin, látványosan és szórakoztatóan lehozták a bulit. Nagy elismerés nekik! Mondjuk amit meglepőnek éreztem, a merch pultnál árult cuccaik között a saját magukra utaló „A Z jel soha nem érhet véget” feliratú pólót, ami a mostani orosz háború idején egészen pikáns...
  
  És akkor a Hollywood Undead. Ahogy említettem, én egyáltalán nem éreztem frusztrációt, csalódottság érzést a közönségben, aki itt volt, az tényleg mindössze önfeledten bulizni akart. Ehhez az egyik legalkalmasabb banda a rockpiacon a Hollywood Undead, meg is mutatták, miért. A csapat többször lépett fel már nálunk, nekem mégis ez volt az első találkozásom velük, szóval kvázi szűz füllel tudtam értékelni a koncertjüket.
  A California Dreaming-gel kezdtek, és gyakorlatilag az első taktustól kezdve a hangulat a csúcson volt. A közönségnek nem kellett felmelegednie, nem kellett ráhangolódni a bulira, még arra se kellett várni, hogy a szokásos 2-3 szám alatt helyrerántsák a hangzást. A Hollywood Undead már a színpadi jelenlétével és az azonnal ható számaival kiváltotta a lelkesedést és a bulihangulatot. Az egész tömeg máris ugrált, lengette a kezét, énekelt.
  
  Következőnek a Chaos-szal folytatták, vagyis a 2022-es Hotel Kalifornia lemez is bemutatkozott. Majd ismét a múlt felé haladtunk a Riot-tal és rögtön utána máris elsütötték az ultimate slágert, az Everywhere I Go-t. Én már innentől rendben is voltam, ez a szám mindent megmutat abból, amivel megalapozta hírnevét a Hollywood Undead.
  A rap-es, felelgetős, slágeres témák a későbbi szerzeményeken is megmaradtak, de ahogy a koncerten is érezhető volt, a frissebb szerzeményeken még inkább rámentek a még énekelhetőbb, még slágeresebb, még poposabb hangvételre. Még ha esetleg valaki kicsit több keménységet, súlyosabb zenei megoldást is várna, az tagadhatatlan, hogy a bulihangulat megteremtésében nem lehetett senkinek hiányérzete.
  
  Így az olyan dalokkal, mint a Comin´ In Hot, War Child, Another Way Out (amibe ha jól hallottam, még egy Rammstein - Du Hast betétet is beleszőttek), vagy a Hollywood Forever képtelenség volt leültetni a bulit. A Hotel Kalifornia-ról már csak a Ruin My Life került elő mára, a többi dal pedig a 2010-es évek válogatását jelentette a Bullet-tel, Whatever It Takes-szel, Hear Me Now-val, Day Of The Dead-del. A legvégére pedig mi más, az első lemez másik partyslágere, az Undead került, igazi népünnepélyt varázsolva.
  A srácok nagyon érzik a színpadot. Nem véletlenül alkotnak népes társaságot, egy pillanatra se hagyják magára a közönséget. Hol egyikük, hol másikuk lép elő, rapelni, énekelni, gitározni, vagy csak buzdítani a közönséget. Maximum csak annyi volt zavaró kicsit, hogy a fények, illetve a füstgépek miatt az egész társaságnak szinte mindvégig csak a sziluettjeit láttuk, jó lett volna kicsit többet is látni belőlük. Ez persze a zenei élményt nem befolyásolta, jól megszólaló, ütős buli volt a mai, a buli szó erősen aláhúzva.
  
  Egy dolgot lehetett még felróni: ugye a Falling In Reverse kiesésével egy hosszabb Hollywood Undead bulit ígértek, ami nyilván így is volt, pár számmal többet játszottak az eltervezettnél. De így is épp csak egy órásnál volt hosszabb a koncertjük, ami azért nem mondható kifejezetten soknak. Szerintem a rajongók kifejezetten egy monstre bulit vártak, ha már egy ekkora név, mint a Falling In Reverse pótlását kellett bevállalni és ehhez képest viszont én csekélynek láttam a játékidőt.
  De hiányérzetet valahogy mégsem éreztem és a közönségen sem láttam, hogy kifejezetten csalódott lett volna a végére. Nagyon zűrös körülményekkel volt telített ez az esemény, így sikerült végül megoldani.
  


Kulcsszavak:
  hollywood undead     zeenemi 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Elmarad a Falling In Reverse koncertje, a Hollywood Undead viszont jön

Hollywood Undead, Sleeping Theory

Együtt érkezik Magyarországra a Falling In Reverse és a Hollywood Undead

A Hollywood Undead minimalizált klippel ünnepli új albumát

Új dal a Hollywood Undead hamarosan megjelenő albumáról

 programajánló: 
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak! (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 25.
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
The Halo Effect, Pain
Stick To Your Guns, Bodysnatcher, Elwood Stray, No Cure
The Wanton Bishops és Dubinski a Dürerben
Pantera, Power Trip, Child Bite
Felfedezések és meglepetések: A Planéta és az October Drift koncertje
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon, Vitriol
Kreator, Anthrax, Testament
Terror, Nasty, Combust, Headbussa
Frank Turner és a Sleeping Souls a Dürer kertben
Dark Tranquillity, Moonspell, Wolfheart, Hiraes
Melankólia Manchesterből: Az IST IST varázsa a Dürer Kertben
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
 kapcsolódó fotók: 

HOLLYWOOD UNDEAD - 2024. november 23., Barba Negra
 kapcsolódó videók: 

Hollywood Undead
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 radio panic    velvet revorver    die apokalyptischen reiter    arcadia    szántó faszi    ingmar bergman    kerecsen    alcohol    star trek 2    vörös andrás    madball    begotten silence    contagion    georgie henley    protest the hero    alex chilton    másnaposok 2.    george clooney    innerwrath    sziámi    demonlord    dying fetus    headbanger´s ball    libido wins    európa kiadó  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!