beszámoló [koncert]  2024. június 7. péntek   06:16

nincsen hozzászólás

  A koncert 2024. május 30-án zajlott, a Barba Negra nagyszínpadán. Az esemény nagy tömeget vonzott, ez részben a tavalyi Palaye koncert sikerének is köszönhető. A Halflives pedig idén márciusban már népszerűsítette magát az országban.
  
  A kapunyitás a megszokott 18:00-kor történt. Sajtósként kaptam zöld karszalagot, ám a VIP szektor helyett inkább a küzdőteret választottam. Az estét 19:15-kor nyitotta a Halflives. Az olasz zenekar 2016-ban alakult, és az alternatív rock műfajában alkotnak. A zenekar tagjai Linda Battilani (vokál, zongora, gitár), Gloria Simonini (dobok), és Enrico Tosti (basszusgitár). A hangulat megalapozásához eljátszották a My Chemical Romance Welcome to the Black Parade című klasszikusát, melyet Linda zongorán kísért, ám mindezt szinte elnyomta a közönség éneklésének a hangja. Emellett Linda megkért minket, hogy soroljuk fel a hét napjait magyarul a Rockstar Every Day nótához, ám a csütörtök után túl bonyolultnak nyilvánította a dolgot, úgyhogy végül maradt az eredeti angol szövegnél. Az előadást a Dynamite-tal zárták, majd egy rövid átszerelés következett.
  
  20:30-kor pedig megérkezett a várva-várt Palaye Royale. Az átszerelés alatt színes szív és virág alakú papírok jártak körbe a közönségben, melyet a zenekar a Kropp tesók édesanyja, Stephanie Rachel Cowper emlékére készíttetett, és a kérés az volt, hogy a Lonely alatt telefonnal világítsuk meg azokat. A koncert tartotta a Halflives által megalapozott MCR szellemet, ugyanis a Teenagers-re vonultak be, amit szintén rengetegen énekeltek. A nyitány az Off with the Head volt, szinte berobbantak a srácok a színpadra. Remington egy whore feliratos pólót viselt, ami diszkréten fordítva prostituáltat jelent – és a leghangosabb sikítás valószínűleg akkor történt, amikor levette. Utána olyan dalok következtek, mint a Black Sheep, a You’ll Be Fine, és a Fucking with My Head. Sosem értettem, hogyan lehet valakinek annyi energiája, amennyivel ők vannak felszerelkezve. Egy ponton Remington lemászott a tömegbe, és a mikrofonzsinórnál fogva pecázták vissza a színpadra, mint egy horogra akadt halat. Egy kisebb pogó is kialakult középen, hiába nem tipikusan abban a műfajban zenélnek ahol ez bevett szokás. A No Love in LA után a legújabb single, a Just My Type következett, majd a melankolikus hangulatú Broken volt a levezetés. Egy ponton Emerson is kimerészkedett a dobok mögül és gitárosnak állt. Mindig lenyűgözött ha egy zenekaron belül a tagok egyszer csak hangszert cserélnek. Remingtonról pedig tudvalevő, hogy egész koncert alatt ugrabugrál és mindenhová felmászik; többek között az erősítőre, illetve a VIP „doboz” szélére, ahonnan merészen bele is ugrott a tömegbe. A pirotechnika és a fényjáték nagyban hozzátett a látványvilághoz, könnyen magával ragadta az embert a hangulat. A levonulást a Dying in a Hot Tub és a Fever Dream előzte meg, utóbbit Remington az édesanyjának címezte. A rózsadobálás sem maradhatott el; persze miután a közönség le lett locsolva vízzel, ez így volt illendő. A hangos és lelkes visszataps után hátra maradt még a Lonely, mely alatt tömérdek piros szív és színes virág emelkedett a levegőbe. A záró nóta a felhőtlenebb hangulatú Mr. Doctor Man volt.
  A srácok megígérték, hogy jövőre már új albummal érkeznek, amelyet bátran mondhatom, hogy lelkesen várunk!

Kulcsszavak:
  palaye royale     halflives 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás