hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [kiállítás]  2024. április 19. péntek   06:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
NOT_FOUND


  Kádár Emese képzőművész és Sárai Vanda kurátor sikeres együttműködésének lenyomata a hamarosan nyíló NOT_FOUND című kiállítás, melynek középpontjában az a gondolat áll: miként befolyásolja a digitalizáció az elmúlásról alkotott képzeteinket.
  A páros 2023 tavaszán az Együtt a Művészetért Egyesület és az Esterházy Magyarország Alapítvány által szervezett Esterhazy Art Dating művészeti rapid randi eseményen talált egymásra, közösen megfogalmazott kiállításkoncepciójuk pedig a zsűri tetszését is elnyerte. Most nyíló kiállításuk a The Space Galériában tekinthető meg május elejétől.
  
  Kádár Emesének és Sárai Vandának egy év állt rendelkezésére, hogy az Esterházy Magyarország Alapítvány által a nyertes koncepciónak nyújtott támogatásból létrehozza a kiállítást. A művész és kurátortársa arra keresték a választ, hogyan tudnánk a digitalizáció és a virtualitás uralta világunkban elhunyt szeretteinkhez köthető, de gyorsan halványuló emlékeinket megőrizni. A kiállításon bemutatott művekben Kádár Emese a virtuális tér és az emlékezet közötti kapcsolatot térképezi fel. Az egész teret felölelő installációban a szőttesként megjelenő sírkövek formavilága vegyül a közösségi médián keresztül történő emlékezés motívumaival, a kézi szövés elmélyültsége, lassúsága kerül szembe az emojik sablonos, árnyalatlan egyszerűségével. Sárai Vanda kurátorral – akinek fő kutatási területe a digitális kultúra, azon belül is elsősorban a posztinternet művészet kritikai vonulata – a digitálisan tárolt emlékekhez való hozzáférés kérdéseit, általa pedig a kortárs gyász rituáléinak új formáit elemzik.
  
  Kádár Emese korábban is jelentkezett már hasonló tematikájú alkotásokkal – az Unknot című kompozícióját tavaly láthattuk a Mediating Time and Charm kiállításon, melyen a felkért alkotók Fraknó vára Kunst und Wunderkammerének egy-egy műtárgyára reflektáltak alkotásukkal. Kompozíciója a tizenhetedik századi és a kortárs gyászkultúra tárgyait állította szembe egymással. 2021-ben pedig az elvesző adatok, érzetek, tudások, hitvilágok témáját feldolgozó Memorial objects nevű installációját állították ki a Ludwig Múzeumban az Esterházy Art Award Short List 2021 című kiállításon.
  
  A The Space Galériában május 3-ától látogatható NOT_FOUND című kiállítás június 14-ig várja az érdeklődőket.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. december 5.
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
2024. december 6.
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
Tizedik sorlemezével ünnepli 35. évfordulóját a Nulladik Változat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Beleőszül a Képzelt riport...-ba Novák Péter
Másik Jánossal együtt lép fel a Besh o droM a Fonóban
Díjat kapott Presser Gábor, Geszti Péter és Malek Miklós
A latin-amerikai absztrakt művészet úttörőjének alkotásai a Cervantes Intézetben
A Cziffra Fesztivál több programján is megelevenedik a legendás pesti mulatók világa
Jazz, nép- és világzene, manouche swing és folkpop - elementáris erejű koncertek a Fonó novemberi műsorán
Novemberben különleges vendégekkel folytatódik az Élő hagyományok ünnepe a Fonóban
MVM Classic&Club: Éjszaka a lokálban – mámoros zenei élmény a MOMKULT-ban
 kiemelt 
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
  
Az év egyik legfontosabb indie eseménye közeleg: december 11-én a Dürer Kert ad otthont az October Drift első magyarországi önálló koncertjének

Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fátyol hermina    men in the box    rosie huntington-whiteley    dawn of destiny    soreii és poolek    ridley scott    anselmo crew    bullet for my valentine    frogshow    arch enemy    apocalyptica    grindrise fest vi    etnoklub    nulladik változat    fueled by fire    korog    galileo    jim croft    tony soprano    give it a name    despicable me    colorstar    hory gergely    katy perry    Ágens  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!