szerző: UtazóKét zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán 2024. február 25. Akvárium - The Fission Tour
A vasárnap este lassan magába szippantotta a várost, és az Akvárium kapui kitárultak. A másnap kötelezettségei, legyen az munka vagy iskola, eltörpültek, mert egyetlen dolog volt számukra fontos a Dead Poet Society és a még ismeretlen Ready the Prince, a torontói indie alt-rock trió fellépése.
A Ready the Prince aktív magja Steve DeCiantis basszusgitáros/énekes, Daniel Prada gitárosból és Jordan Ross dobosból állt. Az este minden szempontból optimális időben kezdődött, 19:30-kor felgördült a virtuális függöny és besétált a három tag, hogy egy lehengerlő bemutatkozó koncertet adjon itt Budapest szívében, az Akvárium klubban.
A megszólalásuk utáni néhány percben már nem volt kérdés, hogy egy igen kiváló zabolátlan csapattal állunk szembe. Akik szenvedélyesek, valódiak és hibátlan dalokat írnak és hitelesen adnak elő. Szerintem nem kell több ennél. A dalírásuk és előadásuk organikus és igazán rendben volt. A csapat több, mint fékezhetetlen rock and roll, de hangzásuk összetettségében és választékosságában egyértelműen modern. A közönség elég gyorsan felvette a csapat ritmusát és kérdés nélkül vitte magával a kisterem hallgatóságát. Az egyébként hibátlan és erőlködésmentes, tiszta hang mögött Steve DeCiantis basszert tisztelhettük. A hangzásban érezhetőek voltak a sikamlós, piszkos stoner mocsár dágványos hangok, riffek és a metronom pontosságú ritmusok, és a sokszor hiányolt melldöngető basszusok és dobok is. A koncert végére a közönség teljesen elmerült a showban, amely tagadhatatlanul jó visszacsatolás volt, valamint az a bizonyos túlnyomásos szelep is szétfeszítette a klubot és elemi erővel hasította szét a színpadot.
A csapat következőképpen fogalmazta meg gondolatait: „Bárhol szívesen fellépünk, de különösen olyan tömegek előtt érezzük jól magunkat, akik készen állnak az ugrásra, mosholásra, és izzadságra. A tömeg energiájából táplálkozunk.”
Valójában milyen élőben egy igazi Dead Poet Society koncert? Nagyon jó! A szokványostól eltérően semmi monitor láda, sem gitárerősítő hegyek, csak dob, 3 mikrofon állvány és effektsor, semmi több. Az átszerelési szünetben igaz a színpadmesterek megküzdöttek a Fission molinójával. Először ketten majd, hárman próbálták rögzíteni, de végül is hosszú perce után siker koronázta művüket. Igaz itt helyén maradt, nem úgy, mint azon az ominózus MTK pályás Metallica koncerten, ahol a molinó a koncert közben félig leszakadt…
A műsor gerincét az idei Fission és az -!- albumok legsikeresebb dalai kerültek műsorra. Aki ismeri ezt a két albumot, az kis túlzással mindent tud a DPS-ról, és pont ezért hibát követtem volna el, ha kihagytam volna a DPS produkcióját. A zenekar legújabb albuma, a Fission, január 26-án jelent meg, és jó néhány remek dal található rajta. Igaz, a koncert nyitó Hard to be God nem tartozik a legjobb daluk közé, de mégis ezzel robbantották fel a klubot. Hatalmas energiával nyitották meg az estét. Lüktetett a színpad, és lassan az egész nézőtér. A harmadik perc környékén a „I know it’s hard to be” refrénnél Jack a kordon tetején, majd néhány pillanat múlva már, a kezeken szörföltve üvöltötte a refrén sorait, ami úgy általában nem szokványos mozzanat. Viszont el kell ismerni, hogy Jack ezzel a lépésével még jobban beízzította az amúgy sem lapos nyitányt. Számomra az igazi koncert nyitó daluk tagadhatatlanul a Running in Circles volt, ami véglegesen begyújtotta a rakétáikat. A partizó közönség nagy örömére következett, a lüktető minimalista I hope you hate me daluk. Majd jött a csendesebb nagy slágerük, az American Blood, és ellensúlyként, a szintén döngölő HURT, amely egyben remek csorda vokálra adott okot („Are you insanе?..”) nem csak a közönség soraiban, hanem a sörcsapok mellett a pultban is. Jött egy érzelmes lassú felvezetővel a 81 Tonnes című daluk, amelyből hatalmas belső energiák szabadultak fel, nem különben remek ellensúlyt adott, a I Never Loved Myself Like I Loved You önmarcangoló slágerük. Most csak a fontosabb elhangzott dalokat emeltem ki, természetesen azért ennél jóval több dalt hallhattunk az este folyamán. A DPS tagadhatatlanul minden helyzetben megállja a helyét, függetlenül attól, hogy éppen melyik dalukat adják elő. A forró nagyszínpados fesztiválprodukciójuk az Akvárium kis színpadán még nagyobbat ütött, mind a nézőtéren, mind a színpadon, és abszolút tökéletes volt a visszacsatolás, melynek eredménye volt ez az izzó parádés DPS koncert.
A ráadás előtt még hallhattuk az Uto és a .CoDA. dalokat. A kötelező ráadás blokk méltó lezárása volt az estének. Elsőnek a My Condition, valamint a .intoodeep. dalukra csapathattunk, amely az egész buli csúcspontja volt. Összességében a DPS legénysége egy hihetetlenül energikus és emlékezetes koncertet adott ezen a szürke vasárnap estén.