szerző: UndergroundBlack Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben 2024. február 18. Dürer Kert
Az először hazánkban fellépő Black Foxxes és a hazai színtéren feltörekvő Selah Vie találkozása a Dürer kert kistermében egy igazán izgalmas és kreatív zenei kollázsba torkollt. A két zenekar eltérő zenei világokat képvisel, mégis sikerült összehozniuk egy egyedi hangzásvilágot, ahol a Selah Vie könnyedén ötvözi a Petőfi verseket a vibráló latin ritmusokkal, mindezt pedig kifinomult funkys, alteres elemekkel színesítve. Ebben az egyedi zenei kavalkádban a hallgatók nem csak kellemes utazásra, hanem egyedi atmoszférával teli élményre is számíthattak.
A Black Foxxes fellépése a koncert teljes időtartamában egyfajta tiszta katarzist hozott, ahol a színpadi átélés nem csak alap, de kötelező elem. A trió, Mark Holley gitár/ének, Jack Barrett basszus Metallica pólóban, és Finn Mclean dob, klasszikus felállásukkal már önmagában garantálta az erőteljes és mély hatást. Sam Irvine szaxofonjátéka pedig egy további, rendkívül hatásos műfaji dimenziót adott a zenéjüknek. A Black Foxxes dalai pedig tele vannak pszichedelikus elemekkel, melyek Mark gitárjátékán és Sam szaxofonjátékán keresztül váltak még gazdagabbá. Egyedi hangszerelésükkel és megkülönböztető koncepciójukkal kiemelkednek a hasonló stílusú zenekarok közül.
A koncert során felcsillantak a Black Foxxes világában az Iceage, Thrice és Basement stílusjegyek is, de sajátosságaik miatt egy teljesen más dimenzióba helyezve a zenekart. A The Diving Bell nyitótételük egy többrétegű zenei kőzet, amelyet színpadi átéléssel interpretáltak, létrehozva ezzel egy komoly felütést az esti programnak. Ahol a szaxofon idegen elemként is értelmet nyert, és olyan hatásokat hozott, amelyekben felismerhettük a Legendary Pink Dots és a Pink Floyd stílusjegyeit.
A 2020-as Drug Holiday című albumuk lassú, hipnotikus dala is megszólalt, minimalista visszatérő basszustémájával és Mark halk énekével együtt létrehozva egy befejezetlen, mégis rendkívül hatásos atmoszférát. Ezek a dalok remekül vezették fel az esti fellépésüket, mozgalmas és kiszámíthatatlan vibrálásokkal.
Mark Holley, a gitáros/énekes hat év alatt szinte semmit sem változott, csupán a hajfürtjeit váltotta le egy sapkáért, amit színpadra lépésekor vett fel. Az őszinte nyilatkozata, miszerint „azt játsszuk, ami természetesen jön, a lehető leghangosabban és trükkök nélkül,” teljes mértékben hitelesnek bizonyult a koncert alatt.
Az izlandi meditatív visszavonulásuk során írt 2018-as Reiði albumukból két kiváló szerzemény is felcsendült: az igazi indie hangulatú Sæla és a kicsit fájdalmasabb Oh, It Had to Be You. Mark bársonyos hangja és lendületes előadása, valamint a dalok hihetetlen hatása továbbra is magával ragadó maradt. A 2016-os I’m Not Well album két dala, a River és a Pines sem maradtak ki a repertoárból.
A koncert záróakkordjaként az egyre intenzívebb, feszes Badlands húrtépős extázisba hajló zárószáma aggasztóbb atmoszférát teremtett, kiállásokkal, hatásszünetekkel és spontán részekkel. Egy héttel a koncert után is él bennem a Fekete Rókák energiája, a dalok és a technikai stáb remek együttműködése pedig emlékezetessé tette a barátságosan sikeres eseményt.
07:32
