hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2024. február 23. péntek   09:26
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Énekes és doboscsere a Mobilmániában - volt Pokolgép és Ossian zenészekkel erősítenek


  Megújult tagsággal vágott neki a 2024-es koncertszezonnak a Zeffer András zenekarvezető, billentyűs-énekes vezette Mobilmánia. A Fonogram-díjas zenekar január 7-én jelentette be, hogy Hornyák Péter (ex-Ossian) lett az év elején kilépett Donászy Tibor utódja a dobok mögött - Peti élő bemutatkozása már meg is történt február 17-én a kaposvári K-Központban, ahol egyben Gamsz Árpád énekes búcsúkoncertje is volt, aki hét év után külföldre költözés miatt távozik tőlük.
  
  Az új énekes bemutatása is megtörtént: Tóth Attila (ex-Pokolgép) áll mostantól a formáció élén - őt bő három és fél hét múlva lehet először látni, hallani a MM frontembereként. A Mobilmánia március 17-én a MOM Kultban lép fel, ahol egy Szimfonikus Rock est keretén belül a Vasas Művészegyüttes, Vass Lajos Szimfonikus Zenekara közreműködésével ad koncertet.
  
  Zefi a frontember váltásról:
  “Árpival nagyon jól tudtunk együttműködni hét évig, sokat értünk el együtt, annak ellenére is, hogy - mivel vidéken élt - a tőlünk való távolsága időnként problémát jelentett neki. Most viszont úgy fordult az élete, hogy teljes mértékben a civil munkájára koncentrál majd, külföldre költözik, így a Mobilmániát nem tudja folytatni. Nincs köztünk sem emberi, sem zenei nézeteltérés, a múlt hétvégi kaposvári buli után sírva borultunk egymás nyakába, és attól sem zárkózunk el, hogy a jövőben még dolgozunk együtt.
  Attilát pedig szó szerint a Jóisten küldte… ültem otthon az íróasztal előtt, kezembe temetett arccal, és szinte hangosan kérdeztem, hogy te Jóisten, mit tegyek? És most itt van ő a Jézus Krisztus Szupersztárból, ennél szerencsésebb ‘ajánlatot’ nem is kaphattam volna. (nevet) Attilát egyébként nem a Pokolgépből hívtam, csábítottam el, hanem már szabad énekesként, Szijártó Zsolti ajánlásával kerestem meg. Előtte több énekest is meghallgattam, de ő lett nálam a befutó. Átbeszéltük az egészségügyi állapotát is, mert a kilépésekor említett okra először azt hittem, hogy egy akut, jelenlegi problémáról van szó. De nem, hanem egyszerűen az történt, hogy a metal énekléssel járó idegi és fizikai megterhelést nem bírta már tovább a stroke utáni felépülése után, hiszen ő egyedül volt frontember a zenekarban, koncertenként másfél-két órán keresztül. Több pihenésre, regenerálódásra lett volna szüksége, az orvosa is azt javasolta, hogy ezt a megterhelést szüntesse meg, így elváltak útjaik a zenekarral. A Mobilmániában viszont rajta kívül még hárman is énekelünk, így sokkal kevesebb teher lesz a vállán, ezért vállalta el. Rövidesen kezdjük is az új lemez írását, ami már az ő hangjával fog megjelenni, és ezt szeretnénk még idén ki is adni.”
  
  A dobos poszton történtekről:
  “Tipcsivel 34 évig voltunk együtt barátságban, jóban-rosszban, tehát bármi is volt az ő döntésének hátterében, ezt a közös közel három és fél évtized miatt nekem, mint zenekarvezetőnek, és barátnak el kellett fogadnom. Én senkivel nem szoktam vitatkozni, ha valaki úgy érzi a Mobilmániában, hogy mennie kell, az ajtó kifelé is nyitva áll. Ő úgy döntött, hogy mást szeretne csinálni, elfogadtuk. Petivel hosszú évek óta baráti a kapcsolatom, nekem az Ossian-ban nagyon tetszett a játéka. Amikor Tipcsi bejelentette a távozását, felhívtam Petit, hogy szerintem eljött az idő, hogy együtt dolgozzunk. Úgy érzem, hogy az ő csatlakozásával csak erősödni fogunk.”
  
  Mobilmánia:
  Vikidál Gyula - ének
  Zeffer András - billentyűs hangszerek, ének
  Tóth Attila - ének
  Kékesi László - basszusgitár, ének
  Nusser Ernő - gitár
  Szijártó Zsolt - gitár
  Hornyák Péter - dob
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 22.
Ipoly-funky és a „háborús” zenekar
2025. november 24.
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Electric Callboy: novemberben beveszik az MVM Dome színpadát is
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Imperium dalpremier: Európa - Előrendelhető a bemutatkozó nagylemez
´Nem egy klasszik Hard Rock album lesz, annyi szent...´ - Stula Rock: Előrendelhető az új nagylemez
Necropsia Live Session és év végi koncertek
Annalynn új kislemezzel jelentkezik: „BIOS”
Devoid: harmadik nagylemez, címadó dal és hivatalos klip
Új dal, új lendület: megjelent a Wishing Well „March In The Dark” című száma
Mothica a SharpTone Recordsnál – megérkezett, az „Evergreen Misery”
Lake Drive a Hopeless Recordsnál – itt a „Tell Me All About It”
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 richie sambora    doves    black-out    stain the canvas    angertea    twisted sister    galla miklós    morning star    still got the blues    at the gates    ladánybene 27    kasabian    auri    orden organ    moulin rose    mr. papagiorgio    clash of  the titans    simpson család    első osztályú vidéki srácok    bardo    amber smith    torn from earth    oscar    cowboys & aliens    powerwolf  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!