hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2023. október 5. csütörtök   06:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Idén is vár a BuSH - A Carson Coma és Sisi is fellép a kelet-európai régió legkurrensebb előadóit felvonultató Budapest-belvárosi klubfesztiválon


  Immár nyolcadik alkalommal hívja össze a friss, előremutató zenékre és a városi fesztiválozásra nyitott közönséget, valamint a nemzetközi és hazai zeneipar képviselőit a Budapest Showcase Hub, ismertebb nevén a BuSH november 2 és 4 között. Míg nappal a szcéna legjobb és legbefolyásosabb szakemberei tartanak előadásokat a Kazinczy utcai Loft-ban, addig este 15 ország összesen 40 előadója tölti majd meg zenével Budapest 6 ikonikus klubját és exkluzív pop-up helyszínét.
  
  Teljessé vált a 2023-as BuSH fellépősora, amiből egyértelműen látszik, hogy ezt az eseményt idén sem sem szabad kihagyni. Csütörtöktől szombatig minden este a magyar húzónevek mellett - mint a Carson Coma, Sisi és a Lazarvs - a régió legizgalmasabb produkciói lépnek majd színpadra. Az utolsó este a Heavy AF névre keresztelt, hangos zenékre szakosodott showcase keretein belül pedig a keményebb riffek kapnak majd főszerepet. A fesztivál előadói a belváros 6 helyszínén - az Akvárium Klubban, a Rumbach utcai zsinagógában, az egykori Tesla felső két szintjén található Loft és Black Hallban, a Gödör Klubban, a Központban és a Turbinában - csíphetők el.
  
  
  
  A line-upban olyan izgalmas előadók találhatók, mint például a Cercle videóból is jól ismert, német származású zenei Dj-producer, Stimming, akinek a napokban jelent meg legújabb lemeze, így produkciója egyben a lemezbemutató turnéjának egyik állomása is. Lüktető ütemeikkel segítik majd a Pure Lust-os srácok, Daniel Santiago és Daniel Ban. Akinek inkább az élő zene áll közelebb a szívéhez, annak bátran ajánljuk az elsőre földönkívülinek tűnő, de valójában lengyel származású gitárművész és dalszerző, Jakub Ziteczky minden bizonnyal lehengerlően energikus koncertjét. Szintén a BuSH vendége lesz az ukránok egyik legnépszerűbb indie-rock zenekara, a Love’n’Joy akiket egyre többen ismernek már Európa-szerte, és ez nem is véletlen, idén az MME Awardson is jelölték őket. Érkezik még a szintén lengyel Klawo, akik számos stílusból merítenek ihletet, az eredmény pedig egy olyan lüktető lo-fi, garage, nu-jazz és hip-hop elemeket egyesítő varázslat, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni. Nem véletlen, hogy idén megnyerték a Jazz in The Park fődíját is. A Duo Ruut két észt lány álomszerű produkciója, amit mindössze egy citera felett állva komponálnak. Ugyan csak 2019-ben jelent meg az első albumuk, az elmúlt évek során bejárták a világ zenei fesztiváljait (például: Womex, ESNS), de a KEXP műsorában is szerepeltek. És ha már Észtország, a BuSH keretein belül szintén fellép majd az Elephants From Neptune, az ország legismertebb és legnépszerűbb rock zenekara, akik szintén legújabb lemezüket mutatják majd be az Akvárium Klubban. Összetéveszthetetlen hangjával az egyik legvárósabb koncertet adja majd Lenny, a cseh dal- és zeneszerző, aki olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint Mike Shinoda a Linkin Parkból, az Imagine Dragons, LP vagy Emeli Sande.
  
  
  
  De nem lenne teljes a BuSH programja a hazai zenekarok és előadók nélkül. Így aztán, aki bebiztosítja a helyét, az garantáltan táncolhat a Carson Coma exkluzív klubkoncertjén, amely ráadásul az idei utolsó budapesti fellépésük lesz az Akváriumban, de a műfaji sokszínűség jegyében fellép majd a Lazarvs, Sisi, Duckshell és a Flanger Kids is. Különleges lemezbemutatót tart majd a nemrég felújított Rumbach utcai zsinagógában a The Devil’s Trade, bakelit megjelenős bulit tart a Freakin’ Disco, és hét év után újra összeáll a sokakban mély hiányt hagyó Makrohang is.
  
  
  
  A BuSH amellett, hogy minden évben összehozza a zenészeket és menedzsmentjüket a zeneipar fontos szereplőivel, segíti a szakmai fejlődést is. Konferencia és workshop programjával igyekszik reflektálni az aktuális történésekre és a technikai változásokra, így több panel foglalkozik majd a mesterséges intelligencia és a zene kapcsolatával, de lesz szó környezetbarát lemezkészítésről is. Egy maroknyi brit ügynök, köztük a nyolcszoros Grammy-díjas énekes, zenész, rapper, dalszerző, producer és multiinstrumentalista Anderson.Paakkal is dolgozó Beckie Sugden beszélget majd arról, hogy hogyan látják a kelet-európai piacot, és minek kellene történnie ahhoz, hogy úgy érezzék, érdemes befektetni az itteni előadókba. Ismét lehetőség lesz a régió fontos szereplőivel „gyorsrandiznia” a zenei szcéna szereplőinek, de tanulhatnak dalszöveget írni és a kiadóválasztás is szóba kerül majd. A Carson Coma énekese, Fekete Giorgio pedig arról mesél majd a közönségnek, hogy milyen úton jutott el a sikeres zenei karrierig. Idén egy rendhagyó Record Store Tour is bekerült a programba, így vezetett túra keretében lehet megnézni a város különböző ikonikus lemezboltjait.
  
  Minden felfedeznivalójával együtt vár tehát a New East, és a BuSH, az egyetlen hely, ahol ezt testközelből átélheted.
  
  További információ és jegyek.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. december 5.
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
2024. december 6.
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
Tizedik sorlemezével ünnepli 35. évfordulóját a Nulladik Változat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Taio Cruzzal robbant a 2025-ös Deja Vu Fesztivál
Wind Rose: Tourslayer Europe 2025 – Headliner turné Budapestre!
Dynazty és Nanowar Of Steel: Co-Headliner turné érkezik Budapestre!
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Extra fellépőkkel, minikoncertekkel és DJ-kkel bővült a Budapest Park első téli fesztiváljának programja
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
 kiemelt 
Indie rock ünnep a Dürer Kertben: December 11-én érkezik az October Drift!
  
Az év egyik legfontosabb indie eseménye közeleg: december 11-én a Dürer Kert ad otthont az October Drift első magyarországi önálló koncertjének

Kreator + Anthrax + Testament a Barba Negra-ban
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 midriff    mad caddies    waszlavik    euroblast tour 2012    nightmare in elm street    jón thor birgisson    the panic broadcast    kitty in a casket    mitch tucker    green hornet    johnny roger    off with their heads    toxic holocaust    delain    Üvegtigris    morbid angel    dote    gájer bálint    the gaslight anthem    paranormal activity 2    sherlock holmes    blahalousiana    veil of maya    dimebag darrell    molllust  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!