film [filmszemle]  2004. december 9. csütörtök   10:48

nincsen hozzászólás

  Idén sem múlhat el a december karácsonyi filmek nélkül, bár van köztük, amelyik nem kifejezetten a gyerekközönséget célozta meg (lásd. Tapló Télapó), Robert Zemeckis és Tom Hanks legújabb közös produkciója szigorúan csak tizenhat éven alatti felügyelettel tekinthető meg!
  
  Ki ne emlékezne rá, milyen érzés is volt, mikor kiderült, hogyan kerülnek a karácsonyfa alá az ajándékok?
  Névtelenségben maradó főhősünk is kapizsgálja már, hogy itt bizony nagy átverésről lehet szó. Nem is igen tud elaludni az omniózus éjszakán, türelmetlenül hallgatózik, de a várva várt száncsengők helyett hatalmas robaj veri ki az ágyból. Egészséges lelkületű gyermek ilyenkor visítva a szekrénybe bújik, de ez a kisfiú bátrabb az átlagnál, és pizsamában, köntösben kiszalad a ház elé megnézni, mégis, mi történt? Meglepetésére egy óriási gőzös áll az utca közepén, egy nagyon erősen Tom Hanks-re hasonlító kalauzzal, aki felszólítja, hogy szálljon fel. A kisfiú bizalmatlankodik egy ideig, de végül győz benne a kíváncsiság, és felugrik a vonatra, ami elindul vele és egy tucat pizsamás gyerekkel az Északi Sark felé.
  
  Ez a történet is a tengerentúlról érkezett hozzánk, a Polár Expressz, akárcsak annak idején a Grincs, egy (arrafelé) igen népszerű könyv feldolgozása. Nem igen mondhatjuk, hogy már a film elején tudjuk, konkrétan mi célt is szolgál ez a vonat, vagy hogy miért is megy ilyen elszántan az Északi Sark felé, ahol a Mikulás lakik. (tippeltem én túszdrámás végkifejletre is, de végül is ez egy gyerekfilm lenne)
  A Tom Hanks-re hasonlító kalauz rettentően munkamániás, jegyet kezel, vonatot irányít, hóviharban is őrködik. Szóval nem könnyű eset. Nem baj, gondoltam, míg nem derül ki, hogy nem gyerekrablásról van szó, elgyönyörködöm a látványban.
  A heves vitákat szító Final Fantasy óta ez az első úgymond utánozzuk az élő embereket típusú animáció, azaz a rajzfilmek megszokott sematizálása helyett teljes élethűségre törekedtek az alkotók. A színészek mimikájának leképzése és karakterük visszaadása valóban szinte tökéletesre sikeredett, habár ilyenkor felmerül a kérdés az emberben, mi szükség van a számítógép közvetítésére mindehhez? Tom Hanks kalauza nagyon hatásos Tom Hanks hasonmás, de mégis csak háromféle arckifejezést tud váltogatni a film alatt.
  
  A tárgyi környezetben azonban egyáltalán nem volt zavaró ez a koncepció, sőt, kifejezetten izgalmasabbá tette a vonatozást, főleg mikor úgy érezhette a néző, mintha egy hullámvasúton ülne.
  Mert a vonatozás veszélyes móka, pláne ilyen különleges út során. Főhősünk pedig belekeveredik minden galibába, ami csak elképzelhető egy ilyen helyen. (Tetőn mászkálunk, a vonat elé-alá-fölé esünk, lecsúszunk a lépcsőn, MEGHÚZZUK A VÉSZFÉKET!!)
  A történet eleje tulajdonképpen nem is áll másból, csak veszélyhelyzetek felsorolásából (lásd. Fent említettek) mégis folyamosan le tud kötni minden korosztályt. Látványos, izgalmas, ötletes.
  
  Végül a Polár Expressz befut a célállomásra, Mikulás- városába. Ahogy közelednek az Északi Sark fényei, úgy kezd el borzongani az ember háta. Itt aztán minden piros, és arany, és zöld, makettházakban lakó manók rohangálnak mindenfelé. (a Mikulás Company 90% át kitevő munkaerő-állomány, a rénszarvasokat nem számolva.)
  A manókra jellemző, hogy aprók, egyenpirosba öltözöttek, és nagyon ijesztő arcuk van, aszott, amitől én egy idő után kezdtem nagyon nem jól érezni magam. Mikulás-városra amúgy egészében jellemzővé vált ez a nyomasztó légkör, mivel minden manó a Központi Ünnepségre ment, a manó-házak kietlenek voltak, a manó-gyárak üresen álltak, és egyébként is, az egész kezdett nagyon félelmetesen giccses lenni.
  Hiába, ez az amerikai változat, óriási dobozokkal, és Rudolffal (ha így hívják) a rénszarvassal, de ha a Mikulás TÉNYLEG az Északi Sarkon él (és láthatóan helyette dolgoznak) akkor mi szükség van a Polár Expressz-re?
  
  A végkifejlet felé haladva egyre több aszott arcú manó ugrált elő a makettházakból, míg végül az egész vásznat eluralták (volt lány és fiú manó is) én pedig csipkedni kezdtem magam, hogy felébredve megszabadulhassak ettől az inváziótól! Majd megérkezett Ő, a Mikulás, a belépését több ezres manó-ováció fogadta, mintha csak Michael Jackson lépett volna közénk a Hősök Teréről. Nem ült mellettem elérhető távolságban egyetlen kritikus korban lévő gyermek sem, hogy felelős felnőttként befoghassam a szemét és a fülét ilyen mértékű szirup láttán. A hátralévő percek alatt teljes mértékben a székbe szegezett ez az élmény, ilyen mértékű sokkhatás talán a Ryan Közlegény vetítése alatt ért utoljára, (a partraszállás-epizódnál) mikor is folyamatosan azt kívántam: Legyen már vége!
  
  Ezzel az érzéssel nem lehettem egyedül, a szomszédságomban ülő anyuka diszkrét ásítása legalább is erre utalt.
  
  Míg a Grincs története jól felépített, mindenki számára érthető üzenetet hordozott a Karácsony szellemiségéről, és elanyagiasodásáról, a Polár Expressz nem más, mint egy ránk kényszeríttet találkozás magával a Mikulással, aki a hátsó megvilágítástól nemcsak bibliai jelleget, de teljes fröccsöntött-műanyag baba érzést kelt az emberben. Ami sok az sok!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: