beszámoló [koncert]  2004. december 10. péntek   10:54

nincsen hozzászólás

  The Smell of Rain című albumával annak idején egyrészt rendesen meglepett, másrészt viszont maga mellé is állított a meglehetősen kalandos karriert befutott Mortiis (illetve csak megtartott a maga oldalán, mert egész addigi munkásságát szerettem), a tavalyi gothicás koncertjével pedig meg is erősítette a belé vetett bizalmamat. Bár elődjéhez nem ér fel, az idei The Grudge albumát is kellemes hallgatnivalónak tartom - a budapesti lemezbemutató buliról viszont e nagy szimpátia ellenére is vegyes érzésekkel távoztam.
  
  Érkeznem meg éppen kis késéssel sikerült, de szerencsére így sem maradtam le semmiről, ugyanis csúszott a kapunyitás és vele együtt az este programja is, melyet ismét egy jól megválasztott hazai előzenekar nyitott. A beengedést követően immár hamar a pódiumra álló Sanguis in Nocte muzsikája van olyan egyedi és színvonalas is, hogy megállja a helyét külföldi csapatok előtt, stílusát tekintve pedig tökéletesen passzolt ez az indusztriál metal középkori zene egyveleg Mortiis elé. Más lapra tartozik, hogy nem ez a fellépésük vonul majd be a legemlékezetesebbként a banda történelmébe. Voltak és biztosan lesznek is az itt látottnál jobbak, ha a körülmények pozitívabban alakulnak és maguk is jobb formában lépnek a színpadra - ezúttal ugyanis muzsikájuk nem tudott igazán érvényesülni a gitárszegény, felemás hangzás és a kiállás okozta hiányosságok miatt. Jó ötlet a jelmezek viselése, izgalmas a hangszerek cserélgetése is, lehetett volna viszont jobb a frontemberi munka, egységesebb a banda arculata és mozgása, és a hangszerként nem, csak kellékként funkcionáló duda előkerülése is inkább elvett a produkció komolyságából, mint hogy hozzátett volna. Ettől függetlenül is tartalmas és érdekes az, amit csinálnak, és mivel már láttam őket máskor is élőben, tudom, hogy koncerten is tudnak tarolni ezen a csütörtökön egyszerűen egy rossz napot fogtak ki, ami mindenkivel előfordulhat. (Cseh Istvánnak, a Casketgarden énekesének viszont remek napja volt, aminek hevében aztán egy rendhagyó látványelemmel is hozzájárult az estéhez: a terem egyik zugában egy műanyag kukát a fejére húzva R2D2-nak álcázta magát, majd táncra perdült a körülötte tömörülő, patakzó könnyek közepette röhögő emberek gyűrűjében.)

  Az est bandája számomra egyértelműen a norvég Susperia volt. A debütáló Predominance albumuk idején még inkább csak egy okés zenekar voltak, amelyiket jól esett hallgatni, de nem hagyott mély nyomot az emberben, mára azonban kifejezetten tökös bandává váltak. Az énekes Athera ízes dallamaiban tagadhatatlanul Phil Anselmót idéző orgánuma önmagában is nagy vonzerőt képvisel, de a Susperia egyáltalán nem csak róla szól, hisz ott van még a hathúrosok elsöprő tevékenysége (riffekben, szólókban egyaránt) meg a ritmusszekció a tuti befutó Tjodalv dobossal, na és a dögös nóták sora, amik hallatán az ember keze szinte reflexszerűen kulcsolódik a képzeletbeli Harley Davidson kormányára. Hát még, hogy az egész gépezet élőben is hibátlanul működik, ahogyan azt a Kék Yukban is bemutatták: pontosan, dinamikusan szólaltak meg a dalaik és pózoktól mentesen, szimpatikusan seperte fel a színpadot borító padlószőnyeget a hajával a csapat.
  
  Nagy kár, hogy mégis csak a jóindulat, az edzett fül és a hasonlóképpen trenírozott birkatürelem volt képes kellemes koncertemléket fabrikálni az egészből, ugyanis a gitárokból semmit nem lehetett hallani, a dob az égből mennydörgött (Tjodalv nagyszerű ütős, de ezt valószínűleg ő maga sem szerette volna), csattogott, zörgött, recsegett az egész hangfolyam. Így aztán jöhettek egymás után a nagyszerű Unlimited album legjobb dalai (The Coming Past, Chemistry, Situational Awareness, Home Sweet Hell, Beast by Design, Devil May Care), ízlésesen elegyítve néhány régebbi darabbal (Anguished Scream (for Vengeance), Petrified, The Bitter Man és Vainglory), az embert folyamatosan kibillentette az elégedett bólogatás üteméből a fülbefogás és egyéb sajátos hangzáskompenzáló technikák bevetésének, illetve a keverőpult irányába való vádló tekingetésnek a kényszere. A jó zenekar tehát adva volt, csak ehhez méltó körülményeket is érdemelt volna a közönséggel együtt - vagyis a koncert legfőbb tanulsága az, hogy máris időszerű volna egy újabb magyarországi Susperia-buli, amit felszabadultabban lehet élvezni. (A záró A-ha feldolgozást, a Sun Always Shines on TV-t viszont nyugodtan hanyagolhatja majd a banda akkor, popnótákat feldolgozni ugyanis korántsem olyan vicces és biztosan jól elsülő húzás, mint azt a legtöbb metalzenekar gondolja.)

  Az átszerelés idejére a folyosóra húzódó és vérmérséklet szerint heves beszélgetésbe vagy heves italozásba kezdő közönség várakozásának véget vetve kisvártatva aztán felpattant a Kék és a Vörös Yukat összekötő ajtó, a nyílásban pedig megjelent egy nagyfülű-nagyorrú alak, és peckes tartással végigmasírozott a folyosón. Gyorsan befúrtam magam a koncertterembe, de kiderült, hogy elhamarkodtam a dolgot, ugyanis egy meglehetősen hosszú és meglehetősen unalmas intro még az útban állt, mielőtt elkezdődött volna Mortiis koncertje. Egyik kiadós ásításom közepén aztán végre megjelent a színpadon troll barátunk és a látszatra a Mad Max filmek epizodistái közül válogatott zenészkísérete, s a Grudge albumot is nyitó Broken Skin Way Too Wicked kettőssel megindult a móka. A színpad Mortiisnak köszönhetően egy pillanat alatt úgy felbolydult, hogy még egy gyakorló hardcore frontembernek is volt mit tanulnia: énekesünket majd szétvetette az energia, hol hatalmasakat ugrott, hol a közönség közé-fölé hajolt a lámpákat tartó állványzatba kapaszkodva, hol pedig tekintélyes méretű rasztáit suhogtatta a levegőben, és mindeközben még hibátlanul is nyomta a témáit. A konzekvencia kézenfekvő: annak idején nem csak a PeCsa óriási színpada bolondította meg a srácot, valóban a frontemberek krémjéhez tartozik (még úgy is, hogy a konferanszaiból semmit nem lehetett érteni, mert úgy motyogta el őket, mint a rossz tanuló azt, hogy Tanár Úr kérem, én készültem.).
  
  A probléma ott kezdődött, hogy noha az ő lendülete bőven elég is volna élőben ahhoz a fajta zenéhez, amit játszik, ez a koncert a mennydörgő gitárokkal és háttérbe szorított elektronikával már-már csak az adrenalinról szólt. Ennek révén pedig egészen más méghozzá az én szememben csorbább, kevesebb - volt a zene hangulata, mint lemezen, és gyanúm szerint ez alkalommal mindezt nem is a hely botrányos hangosításának köszönhettük. Néhány dalnak persze tagadhatatlanul jól állt ez az erő-centrikus megközelítés, nagyon ült például a Gibber és a Decadent and Desperate (nem véletlen, hiszen ezek a gyors témák), de jól sült el a Smell the Witch és meglepő módon még az új album címadója is. Teljesen agyonnyomta viszont ez a felfogás a lemezen fölöttébb markáns atmoszférájú Monolithot, és olyan slágertémák és nagy kedvencek is csak közepesnek tűntek és elmentek mellettem, mint mondjuk a Parasite God, a Marshland vagy a Mental Maelström. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, ezzel a véleményemmel ugyanis látszólag az alig észlelhető kisebbséghez tartoztam. A színpad előtt állók vidám ugrálással és kitörő ovációval fogadták a dalokat, én viszont képtelen voltam erre - számomra Mortiis zenéje többről szól, mint néhány meglehetősen egyszerű, monoton gitárriff elzúzásról és az ebből felszabaduló puszta energiáról. Épp ezért magam inkább a lemezekre meg a tavalyi bulira próbálok majd gondolni a jövőben, ha Mortiis nevét hallom, és nem erre a fellépésére.
  
  Egy jelenetet viszont erőszakkal sem lehet majd kitörölni a kellemetlen emlékeim közül. Az utolsó hangok még el sem haltak, mikor hősünk egy csapásra eltűnt a színpadról, majd a pillanat törtrésze alatt végigszáguldott a folyosón, és eltűnt az ideiglenes főhadiszállásául szolgáló Vörös Yuk felé vezető ajtóban, ami a kíváncsi rajongói pillantások elől gondosan el volt zárva. Mire a mindebből mit sem észlelő hívek hálás és lelkes visszahívó kórusa egyáltalán felharsant, ő már árkon-bokron túl járt Kommentárok helyett maradjunk annyiban, hogy így legalább ez egyszer sikerült elérnünk azt az átkozott éjszakai buszt.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: