hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2023. július 27. csütörtök   11:08
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nagy Máté csatlakozik a Kalapács zenekarhoz: Pénteken fővárosi buli a Barba Negrában


  Múlt héten jelentette be a Kalapács zenekar, hogy a 23 éve töretlen felállása ideiglenesen megváltozik, az Omen-ből ismert Nagy Máté helyettesíti az egészségügyi problémákkal küzdő Sárközi Lajost.
  
   A zenekar közleménye: “Sajnos Lajcsi testvérünk lebetegedett, és most úgy fest, hosszabb lábadozásra lesz szüksége a felépüléshez. A következő pár bulit Nagy Máté közreműködésével fogjuk lejátszani. Köszönjük Máténak a gyors reagálást, Lajcsinak pedig mielőbbi gyógyulást!
  
   A banda július 28-án, a Barba Negrában tartja nyári fővárosi nagykoncertjét, ahol az Akela, és az idén nagylemezzel jelentkező Crom társaságában lép színpadra.
  
  Kalapács József a változásról, és a pénteki buliról:
  “Mi a magunk részéről abban reménykedünk, hogy hamarosan jobb lesz a helyzet, sőt én azt is mondtam a többieknek, hogy nem tartom ördögtől valónak, ha marad majd a három gitáros felállás. Nagyon örülök Máténak, és annak is örülnék, ha Lajos minél hamarabb meggyógyulna. Mátéval egyébként most úgy kalkulálunk, hogy szép lassan az egész repertoárt meg kellene tanulnia, mert értelemszerűen nem ugyanazt a programot akarjuk játszani minden koncerten. Úgyhogy előtte is egy izgalmas időszak áll, és előttünk is. De hatalmas szerencsénk van, mert ő nem egy alkalmi, ‘elmegy’ kategória, hanem egy rendkívüli gitáros. Ez a jobbik oldala a dolognak, de nyilván ez egy nehéz vállalás, viszont hála Istennek Máté bírja a strapát. Mi meg igyekszünk neki segíteni… mondjuk nekem elég szerencsétlenül jött össze, mert én még egyetlen egyet sem próbáltam még vele, annyira sűrű napok, hetek vannak mögöttem. Ilyen értelemben nekem ez a pénteki koncert lesz a premierem vele. (nevet) Úgyhogy dupla debütálás lesz.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 18.
A To Defy Collective és a Reaction fanzine bemutatja: Reach Ad (Slo), Cold Brick, Retorsion és az Erased
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett a Within Destruction új albuma
Három mexikói MC, egy robbanásveszélyes remix – újragondolta saját slágerét a Hollywood Undead
Beton: Elásom önmagamban - Egy újabb súlyos tétel a júniusban érkező bemutatkozó albumról
Mire kiléptél a saját poklodból, jön a világvége - megjelent az Analog Balaton új klipje
Wall Of Sleep: ‘The Last Straw’ dalpremier
Az idősek gondoskodására hívja fel a figyelmet Temesi Berci - Mama című dala
Elhunyt a Judas Priest egykori dobosa, Les Binks
A Molchat Doma a Barba Negrába hozza el fagyos dallamait
 kiemelt 
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
  
2022 óta ismét turnézik a Colosseum

Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 danny devito    sonata artica    black anvil    amy winehouse    rumahoy    the order of apollyon    aetherius obscuritas    felemelkedés    die knappen    szerelem    nightmare    csata: los angeles    fuck your pride    szilvási gipsy folk band    intim torna illegál    terrorized    adrenaline mob    kelet underground    valerian swing    morning star    flúg    hegyalja 2012    morre    over my dawn    irish  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!