lemezajánló [nagylemez]  2004. december 9. csütörtök   12:33

nincsen hozzászólás

  Mostanában elég sok alkalommal lehetet az Anima Sound System fellépésein találkozni a Beat Dis zenekarral. Nem véletlen, hiszen mindkét együttes szombathelyi, másrészt Prieger Zsolt volt a Genetik Gift co-producere, és a felvételek egy része is az Anima stúdióban került rögzítésre. Könnyen arra a következtetésre juthatnák tehát, hogy a Beat Dis nem más, mint egy hobbyból működtetett oldalhajtás, ne adj isten, kópiacsapat. Ehhez képest egészen másról van szó a korong tizennégy dalában. Ha nincsenek ugyanis a fent említett tények, akkor egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan másodperc volt, amikor eszembe jutott az A.S.S. neve.
  
  Kezdeném mindjárt azzal, hogy igen hangsúlyos és fontos szerep jut az élő hangszereknek, persze az elektronika nyilvánvaló uralma mellett. Ezt jelzi a meglehetősen bizarr, számomra megfejthetetlen szövegű intro után begördülő Never Said, amelyben a basszus és a dob (milyen meglepő) adják meg az alaptónust, a gitár csak szolid vonásokkal operálva szinte észrevétlenül prüntyög, csak úgy, mint a folyamatosan pörgő bakelitkorong. Akit viszont nem lehet nem észrevenni, az Zaida Rivas, pontosabban az Ő lélekkel teli éneke. Majdnem minden dalban hallatja letagadhatatlanul fekete hangját, amely nyugodtan nevezhető a Beat Dis védjegyének.
  
  A 3-as track, vagyis a címadó is nagyjából ugyanarra a receptre készült, mint a nyitó nóta, hasonló az üteme is, húzása is ugyanúgy rendben van, itt már a torzított hathúros is megjelenik, de egyáltalán nem tolakodóan. Az ezt követő Coming Through már lassít a fordulatszámon, itt MC Jez vendégeskedik, visszhangosított monológjáról még azt is eltudom képzelni, hogy egy freestyle rappel járult hozzá a darab elmélyítéséhez, amelyben gondosan elrejtve ugyan, de még egy sziréna is szerepel. A folyamatosan búgó alapzene, pedig kellemes hullámzást biztosít a tételnek. Ezzel szemben a Flagrant Festival egy lendületesen robogó dal, ahol a kemény szövegelés van középpontban, ezért is hat különlegesen a szám közepére bekevert régi, (vagy régiesnek ható) zongorás énekbetét. Pár másodpercnyi kitérő csak, de tökéletesen ugrasztja ki a hallgatót a monoton bólogatásból, ott és akkor, ahol, és amikor kell. Nem értem viszont azt, hogy miért nem fejtették ki azt a jó kis funkys gitártémát a dal végén. Különösen úgy, hogy sikerült egy igazán ötleletes ritmust kreálni ehhez a viszonylag gyorsabb hangsorhoz. Mindegy, talán a következő Beat Dis lemezen lesz belőle valami, másrészt utána jön a Go On Your Way, amelyről nem tudok mást írni, csak azt, hogy az album legjobb dallamait tartalmazza, amelyekért természetesen ismét csak Zaida Rivas a felelős.
  
  Persze nagyon jól működik a zongorás nyitány is, amelyre egy igazi gettó-hangulatot sugárzó kánon-kiabálás érkezik. Igen fogós refrénnel rendelkezik a Catch The Flash is, és nagyszerű a lassan döcögő, gitár-hápogtató Hustler Ace is. Itt egy kicsit belassulni látszik a lemez, és a Some People lüktetése visz életet a muzsikába, különösen akkor érvényesül ez, ha a szöveget is figyelembe vesszük. A rímeket leszámítva ugyanis nincs sok összefüggés a sorok között, de a tökéletes ritmizálásnak köszönhetően máris megjegyezhető, és énekelhető. A zajongós, disszonáns outro előtti utolsó eresztés, a Bring Da Ruckus ütemei is egyszerűek, de a dögös funky és telitalálat refrén pompásan vezeti le a lemezt.
  
  Egy olyan lemezt, amely országos, vagy még azon túli ismeretségig repítheti a Beat Dist. Érződik, hogy tele vannak ötletekkel, és az is, hogy találtak egy saját utat. Első járdakőnek tökéletesen megteszi a Genetik Gift.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: