beszámoló [koncert] 2004. december 8. szerda 17:36
nincsen hozzászólás
szerző: TompiRatos De Porao, Social Free Face, Jack 2004. november 09., Süss Fel Nap
Úgy látszik Budapest kedvelt állomása lett a világ vezető old school hardcore zenekarainak. A Sick Of It All vezette Resistance túra ugyan ezúttal elkerült minket, de hamarosan a felröppent álhírek ellenére tiszteletét teszi nálunk a Madball, tavasszal érkezik az Agnostic Front és a Terror, novemberben pedig maga a szó szerint nagy Joao Gordo járt itt évek óta folyamatosan güriző patkányai élén. Tendenciává vált az is, hogy a főattrakciót felvezető magyar bandák is megfelelnek az elvárásoknak. Így volt ez most is, hiszen mind a Jack, mind a Social Free Face igen színvonalas produkcióval rukkolt elő a Ratos De Porao előtt.
Először a kiskunhalasi ötös, a Jack lendült támadásba, rövid, tömény agresszióból gyúrt dalaikkal. Igazi régi vonalas, Discharge/Extreme Noise Terror hatásoktól sem mentes, zabolázatlan crust punkot játszottak. Sokan kifogásolták az igen zajos hangzást, de engem nem különösebben zavart, mert olyan vehemenciával és lelkesedéssel daráltak, hogy dühös mondanivalójuk így is kézzelfogható vált, másrészt ez a zene elég vicces lett volna egy kristálytiszta, steril megszólalással. Így viszont igen hiteles volt az interpretáció, az acsarkodó énekes látványa pedig fokozta is az olyan dalok szigorát, mint a Vissza, ki az utcára, a Mit vársz, vagy a Szupersztár. Fanatizmusukat pedig bizonyítja többek az is, hogy a csapat frontembere az első sorokban szaggatta a parkettát a főzenekar koncertje alatt.
A pécsi Pro-Pain buli kapcsán még csak örömmel nyugtáztam, és reméltem, hogy hamarosan új lemezzel, és egyre több fellépéssel jelentkezik a Social Free Face, de ez a Süss fel napos erődemonstráció egyenesen elkápráztatott. Ezúttal is főként a megjelenés előtt álló új lemez, a Szélsőségek sodrásában volt terítéken, és ugyan hengerelt a Hős vagy gyilkos, a címadó, vagy a Súlytalan, meg persze a Belülről éget-ről ismerős közönség-kedvenc Így jó is, de Más néz vissza rád egyszerűen állva-hagyta mindet. Nem véletlenül került fel ez a dal a Worldwide Hardcore Connection splitre, nem egy olyan riffet tartalmaz, amiért még a Strife is ölni tudott volna, az Ott van a fény, látom a szemedben / Még ég a láng! sorokkal felvezetett, mosholni késztető téma pedig zseniális! A zenéjük már messze nem csak old school HC elemeket tartalmaz, de ez a banda valahogy úgy játszik, hogy igazi utcahimnuszt faragnak minden dalukból. A sok mozgással dúsított színpadkép is rendben volt, a pengeéles, arányosan tömény hangzásnak köszönhetően pedig pontosan azt hallhattuk, amit a Social Free Face el akart játszani. A publikum mondjuk, nem bizonyult túl aktívnak, úgy látszik, mindenki a Ratos De Porao műsorára tartogatta az energiáját
amire bizony szükség is volt a későbbiekben. Egy igen hosszú beállást követően egyszer csak színpadon termett Joao Gordo, majd, egy rövid, de minden lényeges információt tartalmazó köszöntés (Hi Budapest, we are Ratos De Porao from Brazil!) után bele is kezdtek folyamatosan zakatoló, egy óra hosszúságú műsorukba. Nem tartottak túl sok szünetet, egyedül talán a legismertebb dalukat, a Sepultura által feldolgozott Crucificados Pelo Sistema-t konferálta fel a nagydarab énekes, amit természetesen kitörő örömmel vett tudomásul a lelkes nagyérdemű. A többi szerzeményt sem fogadta persze értetlenkedés, lehetett szó akár a középtempós Aggressao/Repressaoról, akár a nyúlfarknyi, de annál sebesebb Kaosról, vagy bármelyik másik darabról. A hangfalakból áradtak az öklelő tempójú, brutális szösszenetek minden különösebb variálás, és megfejtés nélkül, de gondolom erre számított mindenki, aki jegyet váltott a bulira. A terem pódiumhoz közelebb eső részén megállás nélkül pogózott a közönség, sőt néhányan még azt is kipróbálták, hogy a világítást, és az elektromos vezetékeket tartó csövön himbálózva el lehet-e jutni a keverőpultig. Pár bátor vállalkozónak, köztük Dr Slayernek, a Human Error bőgősének, ez majdnem sikerült is.
Persze a brazil négyes is szolgált bőven látnivalóval, a hisztérikusan őrjöngő, bömbölő Gordo mellett ott volt még az SZTK szemüveget viselő gitáros Jao, aki olyan lazán pengette pofonegyszerű, punkos riffjeit, hogy már csak arra vártam, mikor kezd majd el Chuck Berry módra kacsázni. Mellette egész szolidnak tűnt a basszusgitárját röfögtető Bin Lacto, és a dobok mögött kalapáló Boka. Mindenképpen ki kell emelnem, viszont azt a sziklaszilárd alapozást, amit ez a ritmusszekció véghez vitt. Egy ilyen, -valljuk be,- primitív zenénél tulajdonképpen a feszességen áll vagy bukik minden, egy széteső, csúszkáló produkciót látva, hallva aligha éreztem volna azt, amit a közvetlenül a koncert után, nevezetesen azt, hogy a Ratos De Porao a harmadik világ legjobb hardcore-punk bandája, és kész.