beszámoló [koncert] 2023. június 29. csütörtök 09:33
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloVektor, Needless, Beneath The Void 2023. június 25, Dürer Kert
Manapság már szinte lehetetlen kult csapattá válni. A zenekar- és lemezdömpingben nehéz olyan szinten kimagaslót alkotni, amelyet nem nyel el a nagy zaj. És még ha népszerűségi/elismertségi státusz el is érhető, alapvetésnek nevezhető lemezeket (amik évek, évtizedek alatt is hivatkozási alappá válhatnak) ma már nem nagyon sikerül szülni, amikor sokszor az a mondás, hogy a rockzenében „mostanra már minden hangot lefogtak”. Pláne a thrash metal műfaj viszonylag szigorú keretei között nehéz valami igazán figyelemre méltót és különlegeset alkotni.
Az amerikai Vektor viszont talán mégis villantott valami kiemelkedőt, amire egyszerűen muszáj volt felkapni a fejet. Erre ritkán van példa. Igaz, ők sem úttörők, még a logóban is rendkívül hasonló stílusú Voivod megteremtette korábban ezt a rideg, űr tematikájú tech-thrash metalt, amire akár a progresszív jelzőt is használhatjuk, annak kísérletezős, komplex, odafigyelős jellege miatt. És ők már a ’80-as évek óta a pályán vannak, szóval amit a Vektor csinál, az tulajdonképpen nem új, de annyira jó érzékkel és kikezdhetetlen zeneiséggel sikerült megfogalmazni a mondanivalójukat, hogy mind a kritikusok, mind a közönség felkapta a fejét, hogy itt valami nagy történik.
Persze már akiknek a fülébe jutott a Vektor zenéje, mert ebben az underground műfajban nyilván nem lehet világra törő ábrándokat táplálni. De azt a kultusz szintet, ahol mondjuk a Voivod tanyázik, utódként simán elérheti a csapat. Már persze ha sikerül hosszú távon is életben tartani a Vektor zenekart, de erről később.
A helyszín a Dürer kisterem volt, amely úgy-ahogy megfelelt a rendezvénynek. Létszám szempontjából pont teltház lett, így méretileg megfelelő volt, a teremben uralkodó hőség a szellőztetés elégtelen volta miatt azonban eléggé megnehezítette mind a rajongók, mind a zenekarok dolgát. Dőlt is a víz rendesen mindenkiről.
Elsőként a Beneath The Void mészárolta le a hallójáratokat. Gyémánt Krisztián már afféle intézmény lett itthon a hazai death metalban. Akármilyen formáció élén látjuk (Sin Of Kain, Kill With Hate), pontosan tudjuk, mit fogunk kapni: kompromisszummentes, darálós death metalt, mindenféle kímélet és érzelem nélkül. Ami egyrészről a műfaj szerelmeseinek biztos pont, mindenféle kísérletezgetés és elhajlás nélkül. Másrészről viszont túl sok kapaszkodópont sincs ebben a zenében, így a kegyetlen pusztításon kívül mást igazából nem ad. De a a hangfalak felizzítására jó volt a Beneath The Void koncertje.
A másodikként érkező Needless nevével már többször találkoztam, de élőben ez volt az első összefutásunk. Talán a két előzenekar közül ők illettek a legjobban a Vektor elé, mert a zúzós, ordítós darálás mellett náluk sok helyen jelen voltak mindenféle kalandozós, olykor melodikusba hajló témázgatások, vagy olyan apró kis nüanszok, üveghangok, amikre fel-felkapja az ember a fejét.
Mindennel együtt nem láttam a Needless előadását annyira magával ragadónak, noha a srácok (és különösen a frontember) lelkesedése tényleg dicséretes volt. Egyrészről a hangzás volt egy kissé massza-szerű, a hangorkánból nehezen lehetett kihallani pont azokat a zenei finomságokat, ami érdekes lenne a csapat zenéjében. Másrészt úgy összességében a karakteres dalokat hiányoltam. A képességek, a lelkesedés a helyükön vannak, de a nagy témahalmozások mögött úgy érzem, elvesztek a dalok.
És hát akkor a Vektor. Nem meglepő módon rendkívül izgatottan gyülekeztek a thrasherek a színpad előtt, hiszen az amerikai bandának ez volt az első magyarországi fellépése. És akik itt voltak, azoknál már szerintem elérte a kult státuszt a zenekar, szóval mindenkiben benne volt valahol mélyen, hogy ez most egy különleges koncert lesz. Én 2015-ben már láttam Bécsben a csapatot, akkor is lenyűgözőek voltak, így hát most se vártam mást.
Az első 2 Vektor album, az 2009-es Black Future és a 2011-es Outer Isolation szerintem az első hangtól az utolsóig tökéletes alkotások és ilyet csak nagyon ritkán mondok. Komplexitásuk, technikásságuk, progresszív dalszerzési megközelítésük, meglepő váltásaik ellenére mégis sikerült annyi fogós, emlékezetes, akár dúdolható dallal, dallammal telepakolni, hogy meglepően befogadható a végeredmény még egy lehányt Akela pólóban kannásbort lóbáló, felvarrósfarmerdzsekis átlagjózsinak is.
A 2016-os Terminal Redux letaglózó kritikai sikert aratott, ahol szintén találkozhattunk a kiváló dalszerzéssel, bár ez a lemez kicsit kalandozósabb, ha úgy tetszik, itt-ott jazz-esebb lett, mint elődei. Azóta csak egy split lemezen hallhattunk 2 új dalt, amelyek nem adnak határozott választ arra, milyen irányba halad tovább a Vektor, de az kétségtelen, hogy az eddigi életművükkel a heavy metal műfaj nagykönyvébe kell hogy kerüljön a nevük.
Ma a 3 nagylemez dalaival készültek a koncertre, a 2 split-es nótát ezúttal nem hallhattuk. És ahogy az elején említettem, hogy a banda egyben tartásában is voltak kérdőjelek, ennek is megvolt a miértje. A Terminal Redux lemezzel valóban beérkezett a siker küszöbéhez a Vektor, ekkor azonban hirtelen szétrobbant a zenekar és úgy tűnt, a jövő nem hogy fekete, hanem egyáltalán nincs is. Később aztán leszerződnek a Century Media-hoz, akik furcsa módon rögtön a szerződés aláírása után szakítottak a zenekarral. Az okok David DiSanto énekes/gitároshoz vezethetők vissza, akinek magánügyi feszültségei vezettek a zenekar szétszéledéséhez és a jelek szerint a szerződésbontáshoz is, mert utána David reagált is egy hosszabb magyarázkodással és sajnálkozással.
Mostanra viszont hála Istennek úgy tűnik, sikerült összeszedni magukat. Sikerült visszaédesgetni Erik Nelson gitárost, basszus és dob fronton viszont új tagokat toboroztak Stephen Coon és Mike Ohlson személyében. Mint a mai bulin meg lehetett róla bizonyosodni, a friss tagok semmivel sem rosszabb zenészek elődeiknél, remekül és lélegzetelállító precizitással hozták a jól ismert, közel sem magától értetődő témákat.
A kiéhezett közönség szinte rávetette magát a dalokra. A kettes lemez kezdése, a Cosmic Cortex tökéletesen alkalmas az őrület beindítására. A rideg, misztikus űr tematikájához jól illeszkedő bevezető után berobbant a nóta és útjára indult a megvadult thrash. Már rögtön az elején megmutatott mindent ez a dal, mitől izgalmas a Vektor. Egyrészt ott van az azonnal headbang-elésre ingerlő, remek tempójú, tuka-tuka thrash. Lendület, adrenalin hatja át a számokat. Másrészt ügyes, figyelemre méltó riffek, melódiák és szólók színesítik a szerzeményeket, olykor egészen boszorkányos technikával. Mindez igaz a dobokra is, ahol szintén őrületes megoldásokat találhatunk, de basszuson is elröppennek olyan futamok, amiket kár lenne kihagyni.
DiSanto szövegkiabálása az, ami szintén jellegzetes, különösen a kis sikkantásai, amelyeket unos-untalan megejt a dalokban. Talán ez az egyedüli elem az, amitől esetleg idegenkedni tud a hallgató, ettől eltekintve a metal műfaj esszenciája az, amit összebazsevál dalaiban a Vektor. Harapós, felpörgető, technikás, felfedezős, de mindezekkel együtt is fogós és emlékezetes. Számomra ezt jelenti a zenei zsenialitás.
Folytattuk a Terminal Redux nyitányával, a Charging The Void-dal, ami szintén egy tempós, harapós dal, de még a korábbinál is több benne a zenei kalandozás. Hosszú számok ezek, de mindig történik bennük valami érdekes. Majd visszatértünk az előző lemezhez a Venus Project-tel, ahol váltakoznak az andalító témák a vad thrash-eléssel. Mindegyik hangszeres munkáját érdemes volt figyelni, élmény volt.
A legátszellemültebb talán Erik Nelson volt, óriási lelkesedéssel horzsolta a gitárját, precízen nyomta a szólókat, magában még a szövegeket is énekelte. Bár ő is a távozók között volt David DiSanto botránya után, mostanra úgy tűnik, szent a béke. Ugyanis a két gitáros sokszor egymásra vigyorogva, egymás mellé állva, egymás munkáját figyelve és méltatva zúzták a nyaktörő témákat. Becsatlakozott hozzájuk olykor Stephen Coon, aki szintén nagy hajlóbálással, lelkesen pengette a basszust. Szerencsére egész jól szólt a cucc, az ő futamait is nagyon jól ki lehetett venni.
Jöhetett egy szám az első albumról is, a Black Future-ről, ami nekem holtversenyben kedvenc az Outer Isolation-nel. Szó szerint bármelyik számot elővehették volna a debütről, az pusztított volna. Most az Asteroid-ot választották. A helyenként punk-os lendületű dal nagyot szólt a koncerten, be is indult a pogó rendesen. Aztán egy szinte lekövethetetlen témahalmozással dúsított, zúzós dal érkezett az LCD (Liquid Crystal Disease) képében. Még ha a gitárosok ujjai mindig ugrabugráltak is valamit gitárnyakon, komplexitása ellenére mégis abszolút befogadható a dal – ebben rejlik a Vektor zsenialitása.
Szerencsére két szám erejéig is visszaugrottunk a debütre, úgy éreztem, ezek a dalok hozták a legtöbb lendületet (ezáltal a legnagyobb őrjöngést) a mai koncerten. Az Oblivion témázgatása és lendülete abszolút magával ragadó, a Black Future pedig maga a tökély, a dalszerzés zsenialitása.
Ismét vissza a Terminal Redux lemezhez, a Pillars Of Sand-et játszotta el a csapat, ami megint csak megmutatja a Vektor sokoldalúságát. Éppen befejezték a dalt, amikor beindult a füstgép. Már épp méltatlankodni kezdünk volna, mi értelme a füstgépnek ilyen fülledt teremben, ahol így is dől az emberekről a víz. A furcsa édeskés szag azonban szokatlan volt, hamar kiderült, hogy mégsem füstgépről van szó. A Vektor tagjai is eltakarták az arcukat, David kérdezte is, hogy kigyulladt valami?
Ugyanis egy poroltó indult be, annak a torkot kaparó, édeskés szagát éreztük. A színpadról is azonnal távoztak a zenészek, a biztonságiak pedig kiterelték az összes nézőt. A nagy tanácstalanság közepette annyit sikerült megtudni, hogy egy magáról megfeledkezett rajongó valahogy kihúzta a biztosítószeget az önfeledt bulizás közepette egy tűzoltó készülékből, az pedig elárasztotta a termet. Mindez ahhoz is vezetett, hogy a koncertet – biztonsági előírások miatt – nem lehetett folytatni, itt be kellett hogy fejeződjön a műsor.
Mondanom sem kell, a rajongók (vérmérséklettől függően) hol csalódottan, hol idegesen vették tudomásul, hogy nincs folytatás. A koncert felfüggesztése után nem sokkal a gitárjával összenőtt Erik Nelson is ott sajnálkozott a pultnál a rajongóknak a sajátos befejezés miatt. De azért javasolta az elkövető alfelének lábbal való illetését, valamint a kedves édesanyjára is minden bizonnyal sokan gondoltak...
Azért a tragikomikus helyzet miatt mégsem akart senki a kardjába dőlni, Erik például nagyot nevetett azon a felvetésen, hogy minden az ő hibájuk, minek játszottak olyan gyorsan, hogy a füstölő húrokra beindult a tűzjelző!? A gitáros igyekezett biztosítani a rajongókat, hogy mindenképpen szeretnének visszatérni, így reméljük, hogy teljes programot is láthatunk tőlük itthon. Ha nyúlfarknyinak nem is volt mondható a mai műsor (a biztonságiak a helyzet megnyugtatása érdekben azt szajkózták, hogy csak 1 szám volt még hátra, noha valójában 3 dal, a Collapse, a Recharging The Void és a Tetrastructural Minds voltak még előirányozva), azért maradt némi hiányérzet, persze ez nem a zenekar hibája. Mielőbbi ismételt Vektor koncertet a népnek!
09:33
