szerző: VikBring Me the Horizon koncert az Arénában 2023. június 1. Papp László Budapest Aréna
2023. június 1-én, másfél év csúsztatás és majdnem teljes lineup csere után végre megérkezett hazánkba, az egyik talán legikonikusabb metalcore banda a 2010-es évekből. Sokaknak, köztük nekem is teljesen nosztalgikus ez az élmény, kistini koromban szívesen üvölttettem a hangszórómból a Pray for Plaguest, édesanyám legnagyobb örömére, természetesen.
A BMTH legutóbb az utolsó, 2022-es Volt fesztiválon lépett fel, ez a koncert pedig nem sokkal utána került volna megrendezésre eredetileg. Az előzenekarok között szóba került a Lorna Shore, a Poor Stacy, és a Day to Remember, akik majdnem eljöttek szólóban, de egy nappal a koncert előtt lemondták az eseményt. Végül, a mostani felálláshoz egy teljesen másik banda csatlakozott, a feltörekvő Spiritbox.
A kapukat 18:30-kor nyitották, de természetesen előbb odamentünk. Az Arénában lehetőség van kiemelt állójegy vásárlására, ami azt jelenti, hogy a keverőig csupán azok állhatnak, akiknek ilyen jegyük van, és csak utána, egy kordon mögött van helye a normál állójegynek. Természetesen ülőhely váltására is lehetőség van, de mégis, elég nehéz lehet egy székből élvezni egy koncertet. Hat előtt pár perccel érkeztünk meg a helyszínre, és a bejárat előtt kanyargó sor fogadott. Sokan esernyővel és vízzel készültek, míg mások borral. Tűzött a nap, még olyan későn is, és páran bevallották, hogy délután kettő (!) óta gubbasztanak ott. Kitartó népség ez a szubkultúra. Amint bejutottunk, egyből a pulthoz szaladtunk, mielőtt beáll a sor. Fontos információ került a birtokomba: beengedik a kaját az Arénába. Persze ez még nem ok arra, hogy valaki pörköltet majszoljon a pogó közepén. Az árak természetesen borsosak voltak, de nem a megfizethetetlen kategória. Készpénzzel nem tudtunk fizetni, csupán kártyával, és tokenes repohár rendszer működik. Második kitérő a merchpulthoz vezetett, ahol mindkét zenekar ereklyéit meg lehetett szerezni.
A Spiritbox kezdett, 19:00-kor. A kanadai zenekar viszonylag újonnan alakult, 2017-ben, a férj-feleség páros, Mike Stringer (gitár) és Courtney LaPlante (vokál) által. A másik kettő tag, Zev Rose (dobok) és Josh Gilbert (basszusgitár). Ilyen rövid idő alatt is hatalmas népszerűségre tettek szert, ezt bizonyítja az is, hogy rájuk esett a választás ezen a napon is. A jelenlévők közül sokan nem ismerték őket, de olyan is volt, aki büszkén parádézott a Spiritboxos pólójában. Természetesen én is beszereztem egyet.
Az estét a Rule of Nines című daluk nyitotta, mely megalapozta az erős bulihangulatot a zúzós breakdownjával. Ekkor a kivetítők még nem voltak bekapcsolva, szóval nehéz volt látni, mi történik a színpadon. A produkciójuk (szerencsére) hosszabb volt, mint egy átlag előzenekar, kilenc dalt is előadtak. A Hurt You, Yellowjacket, Rotoscope és a Void után Courtney elkezdett interaktálni a közönséggel. Kijelentette, hogy szeret a BMTH előzenekarának tagja lenni, hiszen csak kimondja, hogy Bring Me the Horizon, és mindenki lelkes lesz. Természetesen tesztelte is a teóriát, bevált. Tulajdonképpen, akár headlinerként is el tudom képzelni ezt a zenekart a későbbiekben. Elhangzott még a Secret Garden, Circle with Me, a legnépszerűbb daluk, a Holy Roller, és végezetül a Hysteria. Személy szerint szívesen elhallgattam volna őket még egy darabig, de elérkezett a BMTH ideje.
Átszerelés, egy kör sörszerzés és helyfoglaló után végre bekapcsoltak a kivetítők, és elkezdődött az, amire ennyit vártunk. Megérkezett a színpadra a Bring Me the Horizon. A jövőre fennállásának 20. évét ünneplő Brit zenekar sokak számára meghatározó pont a zenei világban, újabb albumaikkal pedig betörtek a közkedvelt stílusba is, mely változatos reakciót váltott ki a műfaj kedvelőiből. Az együttest Oliver Sykes (vokál), Lee Malia (gitár), Matt Kean (basszusgitár), Matt Nicholls (dobok) és Jordan Fish (billentyűk) alkotják.
A koncert egy disztópikus kisvideó levetítésével kezdődött, majd következett az AmEN! című dal, az új korszakból. Ezt követte a Teardrops, szintén ebből a melodikusabb, zeneileg könnyebb érából. Utána nosztalgia kerített minket a hatalmába a House of Wolves keretében, amely dal a 2013-as Sempiternal albumon szerepel. Ez volt az egyik legrégebbi szerzemény, amelyet hallhattunk. Visszatértünk a jelenbe, a dallamos MANTRA, Dear Diary, és az elektronikusabb Parasite Eve képében. A Shadow Moses ismét a régi hangzást vette elő, hogy utána újult erővel vágjunk bele az új dalokra való bulizásba. A kiemelt állóhelyes pogó olyan hatalmasra sikeredett, hogy még a kivetítőn is megmutatták, mire nem képes sok lelkes rajongó. Az első soros táblamutogató osztag is kapott egy kis figyelmet. Az egyszerű 1X1 után a legújabb, LoSt című nóta következett, amelyet először adtak elő élőben. A közönség ámulva hallgatta, sőt, sokan már most tudták a szöveget is. Tovább a One Day the Only Butterflies Left Will Be in Your Chest as You March Towards Your Death következett (igen, ez egyetlen dalnak a címe), amihez a Spiritbox Courtney-ja is becsatlakozott, és a soron következő Nihilist Bluesnál is a színpadon maradt. A DiE4u-t Oli már egyedül, társvokalista nélküle adta elő. Nem tudom, mostanában miért mániájuk különböző méretű betűkkel teleszórni a dalcímeket, de az utolsó két albumon határozottan megfigyelhető ez a jelenség. A japán Babymetallal közös Kingslayer, bár kicsit kilóg a sorból, nekem személyes kedvenc, és ahogy megfigyeltem, másoknak is. A koncertet három örök klasszikus zárta, egyet a visszataps előtt, kettőt utána hallhattunk. A Drown sokakat vezette be réges-régen a BMTH világában, ezért is foglalta el ezt a kitűntetett helyet a setlisten. A kettő zárót, a Throne-t és a Can You Feel My Heart-et sem hinném, hogy bárkinek be kellene mutatni, főleg az alapján, hányan segítették Olit az éneklésben, nem mintha rászorult volna.
Összességében mindenkinek azt tudom mondani, hogy megértem, aki azért bojkottálja a zenekart, mert stílust váltottak, de valóban megéri adni a BMTH-nek még egy esélyt. Lehet, hogy már nem játszanak olyan ikonikus darabokat, mint a Pray for Plagues vagy az It Never Ends, mégis, valahogyan megmaradt az az érzés, amit a zenekar közvetít, változások ide vagy oda. Remélem, találkozunk a következő Bring Me koncerten!