lemezajánló [nagylemez] 2004. december 2. csütörtök 12:30
nincsen hozzászólás
szerző: TompiTsjuder: Desert Northern Hell Seasons Of Mist
Azt hiszem, már a borítóról hamar kiderül, hogy mennyire elkötelezett a black metal iránt a töltényövekkel, fáklyákkal, és más egyéb nélkülözhetetlen kellékekkel felszerelt trió. Nem egy bandát tett már nevetségessé az effajta szélsőséges imázs, de ahogy mondjuk a Watain, vagy az 1349 esetében, úgy a Tsjuder-nél is teljesen hitelesnek érzem ezt a hozzáállást. Nem véletlenül említettem ezt a két csapatot, hiszen közös hármukban az, nem felejtkeznek el arról, hogy élvezhető nótákat írjanak a gyors darálások közepette.
Erről tesz tanúbizonyságot, a lemezt egy jeges szélvihar módjára indító Maligant Coronation is, amelyben néha feltűnnek a korai Bathoryt idéző középtempós döngölések, amelyek különösen radíroznak az album tömény hangzásának köszönhetően. Nem tudom ki volt a Desert Northern Hell hangmérnöke, de, hogy nagyon ráérzett a norvég csapat zenéjének ízére, az biztos. Nagyon erőteljesen dörren meg minden hangszer, nem köhögnek erőtlenül a gitárok, nem pufog a dob, és a basszusgitárt is lehet hallani, ellentétben sok black metal koronggal. Persze a műfajra jellemző, rideg, marcona hangulat így is ott van minden dobütésben és megpengetett hangban, erre tökéletes bizonyíték a kettes számú Ghoul, amely még vadabb is, mint a nyitónóta. A kezdeti horzsolást azonban hamar felváltják a monumentális dallamok, pörgetések, a már-már punkosan egyszerű zakatolások, így a vége felé csúnyán belassuló hat és fél perces dal végig izgalmas marad, és hosszúsága ellenére sem kezd ásítozni a hallgató. A Possessed is a rút vonszolásokat részesíti előnyben, persze azért ez a darab is tartalmaz jó-néhány dinamikus pillanatot, ezek sebessége pedig folyamatosan nő, fokozva a dal fenyegető hangulatát. A folytatásban a Lord of Swords kezdőtémájában igencsak megidézi a MayhemFreezing Moonját, de a Csihar Attila által felénekelt klasszikussal ellentétben itt nem a fojtogató, síri atmoszféra kerül előtérben, hanem a grind sebességű tekerések, amelyek közé azért vissza-vissza csempészik a nyitányban található hátborzongató akkordbontogatást.
Pont a lemez közepén található az album csúcspontja, a Helvete. Nem elég, hogy a számomra oly kedves Nasum egyik remekbe szabott albumának címét idézi meg, emellé még olyan ötletes megoldásokat, és tempóváltásokat rejt, amelyeket maximum a legnagyobbaktól vár el az ember. Egyszerűen elképesztő az a nagy ívű dallam amit a Slayer hatásoktól sem mentes zúzdák közé elrejtettek! Nem egy bonyolult téma, nem is gyors, de pont ezért válik hangsúlyozottá, és a Thor kalapácsának erejével sújtó riffben olyan elemi erő lapul, hogy még az olyan kliséken sem mosolyodom el, mint az Ave Sathanas, és társaik. Ha pedig a következő Mouth of Madness, lassú őrlését átkötőnek veszem, akkor nyugodtan állíthatom, hogy az Unholy Paragon egyenes folytatása a Helvetének, mert ez a szerzemény is legalább akkora monolit, ha nem nagyobb. Az akusztikus kezdést menetrendszerűen váltja fel a záporozó rifforgia, amely mintegy összegzése is a lemeznek, hiszen minden feltűnik, amit az előző néhány percben a korongra préselt a trió. Nag változatlanul kínozza a torkát, megállás nélkül reszeli húrjait Dragulin is, Anti-christian dobos pedig igazi bemutatót tart, amelyben kétségkívül a nóta vége felé elhelyezett két-lábdobos mutatványa a legimpozánsabb. A Sacrifice egy korrekt módon ledarált feldolgozás a Bathory-tól, a záró Morbid Lust pedig egy igazi ős-black metal/ Motörhead keverék, ami azt hivatott demonstrálni, hogy a Tsjuder tökéletesen tisztában van az öreg Lemmy munkásságával, különösen az Overkill című számával, hiszen mind a duplázós intro, mind a folyamatosan felpörgetett befejezés erre enged következtetni.
Egy igazán kiváló albumot készített a norvég trió, remélem a Carphatian Forrest előtt is ilyen meggyőzőek lesznek január 29-én.