hosting: Hunet
Dongatto2
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2023. március 30. csütörtök   12:09
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Swallow The Sun, Avatarium koncertek május 1-én
2023. május 1. Budapest - Barba Negra Blue Stage



  Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow The Sun és különleges vendégük, a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.
  
  A járványidőszak a Swallow The Sunt is derékon ragadta, így a finn death-doom metal csapat most ér ide negyedik, 2021-es lemezének bemutató turnéjával. A Moonflowers megőrzi azt a súlyosságot és személyes, érzelmi töltetet, ami a korábbi lemezekre is jellemző volt. Ezt erősíti a lemezborító is, hiszen a grafika eredetijét maga az alapító gitáros, Juha Raivio készítette szárított virágok felhasználásával, a vörös holdat pedig saját vérével festette a virágok mögé. A Woven Into Sorrow klipje itt látható:
  
  
  
  Az album személyességét az is mutatja, hogy az alkotó nem igazán hajlandó róla beszélni. A lemez kapcsán tett egyetlen nyilatkozata szerint bár tudja, hogy nem kéne ezt mondania, de Raivio „utálja” ezt a lemezt: „Utálom azt, ahova elrepít engem, és az érzéseket, amiket kivált belőlem, amit jelent számomra. Bár ne lenne így. De őszintén szólva, valójában nincs más választásom, mint kedvelni az albumot, hiszen úgyis csak ez az egy dolog számít számomra a zenében. Nem az számít, hogy mit érzek, hanem hogy érzek valamit.” A dalok írása 2020 őszén fejeződött be, később pedig egy instrumentális verzió is rögzítve lett, a Trio NOX vonós trió előadásában, a finnországi Sipoo középkori templomában.
  
  A nagylemez felvételein Juho Räihä és David Castillo működött közre, hangmérnöki feladatokat pedig Jens Bogren és Tony Lindgren látta el. A lemez teljes egészében elérhető a youtube-on is, méghozzá a Dronicon FIlms által készített animációkkal kiegészülve:
  
  
  
  A turnén érkezik az Avatarium: a finnekhez hasonlóan ez a zenekar is igazodási ponttá vált tízéves fennállása alatt, ami mögött természetesen az alapító Candlemass basszeros, Leif Edling évtizedes munkássága is ott van. Az Avatarium ismertségét az igazán súlyos és sötét doom metal daloknak köszönheti, amihez a klasszikus rockzenéből is kölcsönöznek inspirációt, egyszerre idézve meg a My Dying Bride, a Black Sabbath, a Cathedral, a Rainbow, az Entombed és a Blue Öyster Cult hangulatát. A Jennie-Ann Smith énekessel színpadra álló zenekar friss lemeze, a Death, Where Is Your Sting ősszel jelent meg. A címadó klipje itt látható:
  
  
  
  Az estét egy szintén 10 éve működő, olasz dallamos black / doom metal zenekar, a Shores Of Null nyitja, akik idén megjelent, The Loss of Beauty című negyedik lemezüket hozzák. A Destination Woe friss videóját itt nézhetjük meg:
  
  
  
  A három zenekar európai turnéja május 1-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Blue Stage-en lépnek fel.
  a Concerto Music bemutatja: Moonflowers 2023 Tour
  2023. május 1., hétfő 19 óra
  Budapest, Barba Negra Blue Stage
  
  Swallow The Sun, Avatarium, Shores of Null komcertek
  
  Belépő: 7500 Ft elővételben, 7900 Ft a koncert napján.
  Jegyek kaphatók a rock1.hu
  és a tixa.hu/ weboldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 17.
Electric Guitarlands: a Manowar, a UFO és a Dio gitárosa közös turnén érkezik Budapestre
2026. április 19.
Explozív élmény Budapesten – Solence EU/UK-turné
Új lemezzel tér vissza Budapestre a Solence – jön az Angels Calling turné
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Grammy-díjas Tinariwen újra Budapesten - a sivatagi blues legendái az Akvárium Klub színpadán
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon
Keleti prog-power metal - Myrath a Durer Kertben
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten
Apparat élőben Budapesten: új korszak, új dalok a Dürer Kertben
Ha április, akkor Gary Moore emlékkoncert
A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
Új lemezzel tér vissza Budapestre a Solence – jön az Angels Calling turné
A rock and roll új prófétája visszatér: Des Rocs az A38 Hajón
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 danger angel    mad caddies    guano apes    warner bros.    suhaid    martin lawrence    calico island    metalmania    deranged    amberian dawn    lamm dávid    a diktátor    earth wind & fire experience    jorn lande    deep inside    nagy dávid    jégkorszak    Ébredj velünk    fekete zaj    sworn enemy    torture squad    asomvel    karabély    summer nights    jennifer aniston  

Dongatto2
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!