hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
hírek   2023. március 28. kedd   07:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A hazautazás tökéletes aláfestője - megjelent a New Fossils új dala


  Az egyik legígéretesebb és legizgalmasabb fiatal szupergroup, a New Fossils egészen újszerű megközelítésben nyúl a jazz műfajához. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy olyan könnyűzenei formációk tagjai álltak össze, mint a MÖRK, a Deep Glaze, a MORDÁI és a LAIHO. Április 14-én megjelenő bemutatkozó lemezük az ígéretük szerint kísérletező lesz, amin helyet kap többféle stílus, hangzásukban mégis összekapcsolódnak. Ezt támasztja alá most megjelenő harmadik, Outland című kislemezük is.
  
  A New Fossils első, The River Can Not Go Back című dala Fekete-Kovács Kornél közreműködésével készült, és a hófödte tájakra kalauzolta a hallgatót egy epikus, közel 10 perces darabbal, míg az Idris című számba csempészett fesztelen beat már egy táncolhatóbb oldalát mutatta meg a zenekarnak. Az előzményekhez képest most pedig egy még könnyedebb dallal jelentkeznek. Az Outland a zenekar gitárosának, Tóth Istvánnak az ötletéből formálódott, ehhez Szabó Dániel Ferenc (dob) írt további két témát. Saját bevallásuk szerint a céljuk az volt, hogy a három dallam egyikből a másikba átúszva hömpölyögjön végig egészen a végéig, ahol a dal megérkezik, és feloldódik valami láthatatlan szabadságban.
  
  A témát illetően nem először nyúlnak egészen konkrét, már-már videoklip-szerű megközelítés felé. Míg első kislemezükhöz a hegyek közti csónakázást képzelték el, ezúttal egy sokkal hétköznapibb szcenárióban találhatjuk magunkat. Szabó Dániel Ferenc erről a következőképp mesél:
  
  “Ahogy zeneileg, úgy mondanivalóban is valami ilyesmit szerettünk volna megfogni: egy olyan érzést ami leírja az utazást és a hazautazást, miközben benne van a pusztaság és valami nagyobb tér látványa. Mintha hazafele tartanál, és az autóból az ablakon át nézve látnád az elhaladó búzamezőket és erdőket, miközben pedig tele vagy mindenféle gondolattal.
  
  Az Outland tehát tökéletes aláfestő zene hazautazáshoz, és egyben egy harmadik, a korábbinál felszabadultabb oldalát mutatja be a sokszínű formációnak. A New Fossils azonban bőven tartogat még meglepetéseket hamarosan megjelenő debütáló lemezükön is, amelyet közösségi finanszírozás keretében támogathatunk is itt.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
2026. szeptember 14.
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
RAYE és testvérei együtt hozzák a „Joy.”-t – és ez most tényleg örömzene
George Benson – új kiadásban tér vissza a Nat King Cole előtt tisztelgő mestermű
Bea – „Ballet Pumps”: néha a kemény csaj is felveszi a balettcipőt
DMA’S – koncertvideót kapott a „My Baby’s Place”
Jungle – „Come Back To Me”: engedd el a hetet
Cage The Elephant: „Dying In Reverse” – új dallal jelentkezett a zenekar
Party Dozen: „Euro Stomper” – új albumot jelentett be az ausztrál duó
Bayonne: „Good Enough” – új klippel jelentkezett az austini zenész
 kiemelt 
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar
  
Szeptember 14-én a Dürer Kertben lép fel a brooklyni City of the Sun

Black Veil Brides: a bosszú dalaival érkeznek Budapestre
A fado világsztárja, aki nem hajlandó úgy énekelni, ahogy elvárják tőle - Ana Moura novemberben Budapesten lép fel
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 skindred    ensign    marian cosma    suhancos    jack nicholson    antonio carlos jobim    rage against the machine    clubera    chris rea    noctiferia    a félszemű    induction    corb lund    teknocannibaal    blake lively    a kutya vacsorája    újságíró    jim toth    gaza    lorna shore    over promises    paul giamatti    harcsa veronika    dust bolt    dilis szerelem  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!