hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2023. március 10. péntek   08:18
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Rita Ora és Alok is fellép az idei SZIN-en


  Újabb világsztárokat jelentett be az idén 55. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napok. Eszerint, a korábban bejelentett Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett Rita Ora és Alok is Szegeden zárja a fesztiválnyarat. A friss hír már sorol néhányat a hazai nagy kedvencek első neveiből is, akik augusztus 23-26 között lépnek fel Szegeden.
  
  Idén január végén jött elő új, You Only Love Me című dalával Rita Ora. A friss dalt, amit egy hónap alatt már több mint 4 millió alkalommal néztek meg rajongói a legnagyobb videómegosztón, hamarosan egy új lemez is követi. A fergeteges hangulatú koncertjeiről ismert angol popsztár így valószínűleg már ebből is szemezget, először élőben a hazai közönségnek, a nyárzáró SZIN-en.
  
  
  Alok igazi szupersztár: a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő, 4. helyen szerepel, 70 millió közösségi médiakövetővel szintén a nemzetközi elektronikus zenei szcéna élbolyába tartozik, és ő a leghallgatottabb brazil művész a világon.
  
  
  A SZIN már korábban két nemzetközi sztárt bejelentett: Timmy Trumpet szintén ott van a világ legjobb DJ-inek 10-es listáján illetve jön a Lukas Graham zenekar, legfrissebb albumuk már megérkezett, amit itthon először a SZIN-en hallhatunk élőben.
  
  Megérkeztek az első hazai nevek is, ők sorban: Azahriah, Beton.Hofi, BSW, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Curtis, Dzsúdló, Follow The Flow, Halott Pénz, Honeybeast, Krúbi, Majka, Manuel, Margaret Island, Necc party, Pogány Induló, Punnany Massif, Quimby, T.Danny, Tits Gang, Valmar és a Wellhello.
  
  A legzsebbarátabb fesztiválra immár napijegyek is kaphatók. Az első körbe limitált példányszámú, kedvezményes jegyeket az első két napra, szerdára és csütörtökre 15.555 Ft/nap, péntekre és szombatra 17.555 Ft/nap áron lehet megvásárolni.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 devilfire    peter berg    swallow the sun    phlegethon    kevin bacon    barba negra track    hope the last    liszt    csókolom    udo    baobinga    mark hoppus    hawtwhore heights    wanderlust    guns n’ roses    decaying incest    inception    revocation    hawtwhore heights    fekete zaj    star trek    tatum    serj tankian    sunset    mtv  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!