hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2023. március 6. hétfő   07:28
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Angertea: Genocide? - Az első előfutár a májusban megjelenő új albumhoz


  Hét évvel a legutóbbi Angertea album, a Snakes in Blossom után idén májusban jön ki a zenekar hatodik nagylemeze, a Darkmind. A most bemutatásra került Genocide? az első nyilvánosságra hozott dal az új anyagról - ez jól jellemzi az album egészét, bár lesznek azért kevésbé súlyos tételek is a lemezen.
  
  
  Mihály Gergő (ének / gitár) a lemezajánlója:
  “Igyekeztünk egy olyan lemezt csinálni, ami egyrészt méltó az Angertea örökségéhez, másrészt egyfajta kívülálló a mai anyagok között. Ezúttal nincsenek akusztikus slágerek, átvezetők, „csak” 7 dal bő negyven percben, amelyekbe minden tudásunkat, tapasztalatunkat és érzelmünket beletettük. Ez az első albumunk, amin a zenekar a saját Teaplant nevű stúdiójában dolgozott, a hangzásért pedig én feleltem.”
  
  Az album hangzásvilágáról és a borítóképről:
  „Egy nagyon nem tipikus, nem mai hangzás volt a cél. Hangmintákat nem is használtunk. Egy markáns, óriás-szörnyeteg dobhangzás elérését szerettük volna, ami egyből felismerhetővé teszi a teljes lemezt. Olyan albumok voltak a referenciák, mint például, a Neurosis ‘Times of Grace’ lemeze, vagy a Nirvana ‘In Utero’-ja (Steve Albini munkái), vagy például a Primus ‘Brown Album’-a.
  Ezeken a lemezeken hallatszik, hogy hús-vér emberek játszották fel őket, és igazi organikus sounddal rendelkeznek. Ez amúgy az első Angertea lemez, amin nincs vendégzenész. A kisfiamon kívül persze, aki a ‘Genocide?’-ban sikítozik egy kicsikét. De ő nem külsős vendég, hanem a zenekari törzs tagja. Borító téren is szakítottunk a hagyományokkal. Eddig ugye majdnem mindig a saját festményeim voltak a fronton. Ezúttal viszont ahogy meglett a ’Darkmind’ cím, egyből egy ilyen régies, reneszánsz festmény ugrott be egy vérző fejű majomkirályról… Enyhe utalás ez a mai „királyokra”… És hát én teljesen más stílusban festek… Viszont eszembe jutott Szekeres Péter festőművész barátom, akiről tudtam, hogy képes megfesteni a víziómat. Kiváló munkát végzett.”
  
  Dallista:
  01. Labyrinth
  02. Embrace of Lizards
  03. Gain Overdose
  04. The Unexpected Gift
  05. Sacred Garden
  06. Genocide?
  07. Darkmind
  
  Stúdiós videó a lemez készítéséről:
  
  
  Egy nemrég napvilágra hozott profi koncertfelvétel a múlt évi Fishing on Orfű fesztiválról (szintén a frontember Gergő hangkeverése):
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pure love    cate blanchett    rózsakő    ministry    sonic syndicate    miserium    scene    deadstar assembly    paramore    keep of kalessin    honnan tudod    jim toth    turbo    richie kotzen    meex    rosie huntington-whiteley    ereb altor    cocorosie    hobo blues band    annihilator    halestorm    blended brew    gravity well    superego    october  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!