hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2023. január 24. kedd   06:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fergeteges folklórünnep – Gyermekkoncerttel, táncházzal és gálaműsorral várja a nézőket A népzene ünnepe


  Bár lehet, hogy február első vasárnapján a tavasz még nem köszönt be, A népzene ünnepe a Müpában így is gondoskodik majd a jókedvről és mulatságról. A 2008 óta megrendezett esemény gyermekműsorral, táncházakkal és koncertekkel mutatja be a hazai folkzenét jellemző sokszínűség megannyi árnyalatát.
  
  Az egész napos folklórkavalkádot Páll Éva és zenekara nyitja majd, akik az egész család számára élvezhető táncos műsorral készülnek. A Míves Mesterségek, ahogy a neve is mutatja, a régi népi foglalkozásokat mutatja be népdalok, mondókák és mesék segítségével: lesznek itt kenderfonó asszonyok, vásznat szövő takácsok, ruhát varró szabók, de feltűnnek cipészek és csizmadiák, fazekasok és kovácsok, molnárok és pékek is. A műsor furfangos felépítésének köszönhetően a legkisebbek is találkoznak benne ismerős dolgokkal, de a nagyoknak is tud újdonságot mutatni, mindeközben pedig a felnőttek is jókat kacaghatnak.
  Az ünnep persze nem ünnep gála nélkül: ahogy azt a nézők már megszokhatták, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ezúttal is a műfaj legjava váltja majd egymást a színpadon a házigazda, Eredics Gábor szakértő tolmácsolásával. Előtte 18 órától az Előcsarnokban a magyarországi és közép-európai autentikus cigány kultúrát és hagyományokat ápoló Khamoro együttes és vezetőjük, Farkas Zsolt cigány táncháza várja a nézőket, akik így tökéletesen ráhangolódhatnak a kétszer hatvanperces gálaműsorra.
  
  Az esti fellépők sorát az új népiénekes-generáció egyik legnagyobb tehetsége, Básits Branka nyitja, aki szerb népzenei örökségét idézi meg nemrégiben megjelent első saját lemezének anyagából. Az őt követő Tímár Sára nevét már jól ismerheti a közönség, hiszen a Junior Prima díjas énekesnő számtalan formációban – köztük a legendás Sebő együttes és a Dalinda énekegyüttes tagjaként – lépett már színpadra. Zenekarával ezúttal Ének a határtalanról című negyedik albumának dalaiból ad ízelítőt. A gála első részét egy igazi nagyágyú, a hazai etnojazz egyik legnagyobb formátumú fúvósa, a Vujicsics együttesből is ismert Borbély Mihály zárja majd. A szusszanásnyi szünet után a ’60-as, ’70-es évek magyar népzenei vonulatokkal kísérletező együtteseinek repertoárjából táplálkozó folk-rock-zenekar, a MORDÁI tesz arról, hogy a hangulat megmaradjon. Őket a hazai népzenei mozgalom elismert fiatal muzsikusaiból álló, a rögtönzésektől sem megriadó Magyar Banda követi, az estet pedig a beás cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai fergetegesnek ígérkező műsora zárja.
  A jó hangulat pedig nem ér véget, hiszen akárcsak előtte, a gálaműsor után is táncház várja a nézőket. A megfelelő levezetésről 22 órától a kifejezetten táncházakon muzsikáló Budapest Mezőség Band gondoskodik majd.
  
  A népzene ünnepe - A táncháztól a világzenéig
  2023. február 5. vasárnap 19:30 — 22:00
  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Közreműködők: Básits Branka
  Tímár Sára és zenekara
  Borbély Mihály Polygon
  MORDÁI
  Magyar Banda
  Kanizsa Csillagai
  Házigazda: Eredics Gábor
  
  Míves Mesterségek – gyermekkoncert
  2023. február 5. vasárnap 15:00 — 16:00
  Üvegterem
  Közreműködők: Páll Éva – mese, ének, hegedű
  Bolgovics Gergő – ének, tánc
  Kovács Márton – hegedű
  Kerékgyártó Gergely – brácsa, citera
  Barcza Zsolt – harmonika, cimbalom
  Bartók József – nagybőgő, ütőgardon
  
  Cigány táncház - Khamoro / Farkas Zsolt
  2023. február 5. vasárnap 18:00 — 19:00
  Átrium (Előcsarnok)
  
  Magyar táncház - Budapest Mezőség Band / Kalász Máté
  2023. február 5. vasárnap 22:00 — 23:00
  Átrium (Előcsarnok
  Budapest Mezőség Band: Kalász Máté, Kovács Márton, Fekete Márton „KisPuma”, Fekete Antal „Puma”, Lelkes András



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tower heist    sylosis    project x    henry homesweet    yngwie malmsteen    afgrund    adept    godnr.universe    indian    haw    palace    chuck schuldiner    árvíz    special providence    mick jagger    leecher    skalar    vomitous    titanic    gesztelyi nagy judit    mesevilág    charrie    frankenstein-terv    danny elfman    az emlékmás  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!