beszámoló [koncert] 2022. december 30. péntek 15:40
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloNightwish, Beast In Black, Turmion Kätilöt 2022. december 20, Budapest Sportaréna
Tulajdonképpen jutalomjátéknak lehetett tekinteni a Nightwish koncertjét az idei FEZEN-es fellépésük után, hiszen Tuomas Holopanien-ék ezzel az előadással tértek vissza Magyarországra, bemutatták a legújabb Human :II: Nature albumuk pár tételét élőben is, teljes programot adtak, szóval aki Nightwish-t akart látni, ott megtehette. A mostani decemberi fellépés pedig már csak egyfajta bónusz újrázásnak tekinthető, az igazi fanatikusok számára, akik fél éven belül másodszor is szívesen megnézik a finn brigádot.
A valódi helyzet viszont közel sem volt ennyire nyilvánvaló. Egyrészt, ez a turné már régebb óta be volt jelentve, mint a FEZEN-es koncert, csak a Covid miatti örökös tologatások végül mostanra tették lehetővé a Sportarénás fellépést. Másrészt, a setlist sem volt ugyanaz, csak nagy vonalakban hasonló, más volt a körítés, más volt a látványosság. És az egész koncertnek a feeling-jét is másnak éreztem.
Ilyenkor érződik, hogy még ha mondjuk ugyanaz is lenne a setlist, hangulatilag mégis más egy fesztivál fellépés, mint egy saját koncert. Fesztiválon is ott van persze a keménymag, de ott sok a betérő, ácsorgó érdeklődő (amivel persze semmi baj nincs, sőt jó is, hogy ilyen óriási hangulatú zenekarokat olyanok is megismerhetnek, megkedvelhetnek, akiknek amúgy sosem jutott volna eszükbe egy saját koncertre elmenni). De egy ilyen fellépésen, ahol a fél terem énekel, zengi a sorokat, az egész tömegben érződik az a vibráció, az a kölcsönhatás, amit Tuomas-ék muzsikája okoz, az egy teljesen más élmény.
Így hát egy cseppet sem bántam meg, hogy fél éven belül ismét ámulva néztem Floor Jansen magával ragadó előadását és ezt az egész zenei mesterművet. Bár a FEZEN-es élmény is csodás volt, ez a mostani talán egy picivel még jobban is tetszett. Mindjárt el is mondom, hogy miért.
Elsőként a finn Turmion Kätilöt kapta meg a színpadot, róluk még sosem hallottam korábban. Azért Tuomas-ékról lehet tudni, hogy mindenféle kutyaütő bandát nem hordanak magukkal turnézni, és bizony az a helyzet, hogy a Turmion Kätilöt is megérdemli a figyelmet. Ha nagyon röviden jellemeznem kellene a zenéjüket, azt mondanám, hogy amikor a Rammstein találkozik a csapat után most fellépő Beast In Black-kel. Vagyis a gépies, rideg, indusztriális ritmusok összekavarodnak a ´80-as ávek dizsi hangulatával, Modern Talking-os elektronikával kombinált heavy metal-lal. A dolog pedig működött. Pláne hogy ez a dizsis, bulis vonulat a Beast In Black-kel nagy népszerűségre lelt hazánkban is, ráadásul Anton Kabanen-ék rajongótábora is jelentős részben itt volt ma az Arénában, nem volt meglepő a siker. Sokan bólogattak, ingatták a csípőiket a zenére és a számok utáni ováció sem maradt el.
A Turmion Kätilöt két frontemberrel dolgozik, akik szépen felosztották egymás közt a színpadot, a közönséggel is jól kommunikálnak, úgyhogy sokat tettek azért, hogy rajongókat nyerjenek maguknak. A finn nyelvű szövegek sem hatottak annyira stílusidegennek, a hangulat így is átjött. Kimázolt arcfestésük alapján keményebb, black metalosabb zenét is feltételezni lehetett volna tőlük, de ezen az estén teljesen jól működött ez a Rammstein-es industrial-dizsi metal.
A Beast In Black a jelek szerint annyiszor jön el hozzánk, ahányszor csak lehetséges (lásd, 2023. márciusában saját koncerten jönnek, amire nem is felejtették el felhívni a figyelmet). A Nightwish legutóbbi itteni fellépésén is ők voltak az előzenekar. Mi pedig ezt egy cseppet sem bánjuk, mert Anton Kabanen csapata mindig óriási koncertélményt biztosít. A csapat baromi jól ráérzett erre a retro vonalas, Modern Talking-os feelingbe oldott tradícionális heavy metalra és az egész azért működik ilyen jól, mert emellé kiválóan megszerkesztett dalokat is képesek szerezni. A koncertjeiknek pedig a heavy metalos zúzások mellett van egy könnyed, humoros, laza hangulata, amit akár táncolhatónak is lehet mondani, így nem is érdemes vérkomolyan venni. Szóval csak Joey DeMaio és manóhordái tudnának komoly pofával a heavy metal elárulásáról beszélni, mindenki más csak önfeledten bulizik ezekre a jó kis pop-metal slágerekre.
2021-ben jött ki a Beast In Black új lemeze élőben játszani pedig most lett lehetősége a csapatnak (pontosabban az igazi lemezbemutató majd a 2023 márciusi lesz), így pár nótát az új korongról is kaptunk. Megmondom őszintén, ez a lemez több hallgatás után sem talált annyira meg, mint az első kettő. A stílus amit kitaláltak, tökéletesen megvan most is, de valahogy a dalokat kevésbé éreztem emlékezetesnek, mint a Berserker és a From Hell With Love esetében.
De lehet, hogy ez a koncert kellett, hogy a hangulat magával ragadjon. A koncertet nyitó Blade Runner és a program közepén elővett két új dal, a Moonlight Rendezvous és a One Night In Tokyo tök jól illeszkedett a többi szám közé, a rajongók énekelték őket, szóval a koncertélmény hatása kellett, hogy később nekem is felzárkózott a Dark Connection lemez a többihez.
A három megjelent album testvériesen megosztozott a programon, mindegyik korong 3-3 dallal képviselte magát ma este. Látszott, hogy ma este sokan nem csak a Nightwish, hanem a Beast In Black zenéjét is nagyon jól ismerték, szóval a remek hangulat és az éneklések bizonyították, hogy a csapatnak bizony van rajongótábora itthon.
A From Hell With Love, Beast In Black, Sweet True Lies, Die By The Blade, Blind And Frozen és az End Of The World tökéletesen megmutatták a Beast In Black erősségeit, és aki nem Joey DeMaio, az rendkívül jól szórakozhatott és bulizhatott ezekre a dalokra. A gitárosok, azaz Anton Kabanen, Kasperi Heikkinen és Molnár Maté többször is beálltak a jellegzetes, Judas Priest-től eltanult heavy metal pózokba, hogy egyszerre emelgessék a hangszerüket, vagy azokat a tipikus Priest-es barázdabillegetős mozdulatokkal ringatózzanak a zenére. A torok, Yannis Papadopoulos pedig természetesen ezúttal is lenyűgöző volt, hihetetlen sikolyparádét mutatott be a heavy metal legszebb hagyományai szerint.
A manapság igencsak fellángolt vitában, vagyis hogy mennyire illik élő koncerten a technikára hagyatkozni, vagy mindig minden élőben menjen, a csapat egyértelműen az előbbire tette a voksát. Ami egyébként ízléses mértékben reális lehet, az én ízlésemnek viszont már túl sok a Beast In Black esetében az érezhetően alátolt sávok mennyisége és a samplerről szóló számos körítés.
Ez az egy dolog zavar csak velük kapcsolatban, hogy már egyfajta fél-playback szintig viszik rásegítéseket, ettől eltekintve több, mint kiváló a produkció. Természetesen azt se lehetett kihagyni, hogy Máté magyarul is szóljon pár szót a közönséghez és megköszönje a támogatást. A Beast In Black koncertje a tetőfokra juttatta a hangulatot, vagyis a jelenlévők remek hangulatban várták a Nightwish-t.
A Beast In Black előtti bámulatos gyors átszerelés kicsit időigényesebb volt a Nightwish esetében, de az első 4 lemez után már egyre grandiózusabb elképzelésekben gondolkoznak Tuomas-ék, mind zeneileg, mind vizualitásban, így nem csoda, hogy ma is rendkívül látványos előadással készültek.
Szerintem mind fellélegeztünk, hogy a számos csúsztatás ellenére a koncert ma meg lett tartva, különösen Floor nemrég napvilágra került mellrákos problémája miatt. Szerencsére a frontasszony műtétje sikeresnek bizonyult, ma itt volt velünk, a rajongók pedig a mostani előadás után se tudtak napirendre térni afelett, hogyan lakozhat ilyen fantasztikus hang Floor Jansen torkában.
Az élőzenének az az igazi varázsa, hogy a hangulat, egy csodásan kalibrált hangzás, egy magával ragadó koncertteljesítmény még a lemezen nem olyan izgalmasnak, ütősnek hangzó dalokat is képes felemelni. A Beast In Black esetében is említettem ezt a hatást, de mindez a Nightwish-nél is működött. Bár Floor a lehető legtökéletesebb választás volt Anette Olzon után a Nightwish frontjára, a rajongók is egyöntetű lelkesedéssel fogadták, a vele készült két album, az Endless Forms Most Beautiful és a Human :II: Nature nem voltak azok a lenyűgöző slágerparádék, amiket Floor képességei lehetővé tettek volna. Korrekt lemezek voltak kétségtelenül, amelyeken érződik az aprólékos munka, de semmi több.
Élőben viszont ezek a dalok is nagyot szóltak, és ha valakit már elriasztott a Human :II: Nature grandiózussága és kevésbé közérthetősége, a ma elhangzott számok azért mindenkibe belefészkelték magukat. A Noise magával ragadó tempója és remek refrénje, a Tribal sejtelmessége és a remekül passzoló táncoló csontvázas háttér a törzsies döngölésre, a Harvest csodálatos énektémái Troy Donockley-val és Floor-ral és a Shoemaker zúzós, kétlábdobbal színesített riffjei abszolút működtek ma este. Nekem se tudott a szívemhez igazán közel kerülni a Human :II: Nature több hallgatás után se, de a koncert után egy kicsit más szemmel tudom már nézni.
Érdekes módon a Tarjás időszak egyre komolyabb mértékben kezd kikopni a programból, én ezt azért fájlalom, mert az igazán emlékezetes, ütős slágerek mégiscsak akkor születtek. És a Nightwish identitásának eredője is bizony a Tarja Turunen-nel készült dalok, ezek nélkül értelmezhetetlen lenne mind az Anette-es, mind a Floor-os időszak. Ezen a koncerten az első 3 albumról már semmit nem játszottak, még a Wishmaster se került elő. De még a Wish I Had An Angel sem, amire többen felkapták a szemöldöküket, lévén a Nightwish egyik közönségkedvenc nótájáról van szó.
A Once volt az egyetlen Tarjás lemez, amiről játszottak, erről azért hallhattuk a zúzós riffelésű Dark Chest Of Wonders-t, a Troy felkonferálásával elhangzó Nemo-t és (bár eredetileg Tarja hangján megismert szerzemény) Floor Jansen definitív dalának számító, monumentális Ghost Love Score-t. Utóbbi tényleg lenyűgöző volt ismét, Floor egyszerűen nem evilági... Ha valaki messziről jövőnek egy számot kellene megmutatni Floor képességeinek prezentálására, egyértelműen ez lenne az (a 2013-as Wacken-es előadás).
Ahogy említettem, a Tarjás éra kikopóban, de az Anette-es időszakból azért mégis műsoron tartanak több tételt is. Így már rögtön a koncert eleje felé hallhattuk a magával ragadó Storytime-ot, Troy pótolta a férfiéneket a 7 Days to the Wolves-ban és az I Want My Tears Back-ben, érdekességnek volt mondható a málházós Sahara a Dark Passion Play-ről és a szintén emlékezetes Last Ride Of The Day is elhangzott.
Persze a Floor-ral készült szerzemények közül is hallhattunk többet, úgy látszik az ő ´Wish I Had An Angel´-je lett az Élan – vagy legalábbis hasonló kaliberű slágerré vált a Floor érából. A Karácsony közeledtével egy szép, akusztikus hangszerelésben előadott dalt is elénekeltek Troy Donockley-val, az Our Decades In The Sun.
Csodaszép volt, szívmelengető, jól esett ez a kis átszellemülés a keményebben megszólaló nóták között. A koncert katartikus csúcspontját pedig a Ghost Love Score mellett a még annál is grandiózusabb The Greatest Show On Earth jelentette, ami ugyan a váltások, tempók miatt elég változatos. Hol leülős, hol gyorsabb, hol a refrén okozza a katarzist. Különösen a vetítésekkel a háttérben, alkalmas volt a koncert egyik csúcspontjához felnőni – a végére, a búcsúzással egyidőben a magyar Parlamenttel, a Szent István Bazilikával és a magyar zászlóval a háttérben aztán tényleg bődületes csúcspontot jelentett. Volt aki, a könnyeivel küszködött, meg is értem.
Ezekkel a képekkel azt mutatta meg a Nightwish, mennyire tiszteli a magyarokat és a rajongókat – nem csak egy átlagos koncert volt ez, hanem tényleg úgy éreztük, hogy kifejezetten nekünk, értünk szól. Így hát tagadhatatlan, hogy érdemes volt ma is eljönnie annak, aki a FEZEN-en már látta a koncertjüket idén. Ez a mostani valami más volt, valami személyesebb. Tuomas egy zseni, hogy ennyire érzi a dramaturgiát és bár persze nem mindegyik új számot érezzük a régiekkel egy szinten, azért a zsenialitás itt-ott ezeknél is előbukkan.
Élőben meg tényleg lenyűgöző a csapat. Floor Jansen egy istennő, róla nem is kell többet mondani. Tuomas, a zenei agy most kicsit puritánabb, kevésbé nagyratörő szinti szettel érkezett, a háttérvetítésben sokszor lehetett követni szerencsére az ő munkáját is. A Wintersun-ból importált Kai Hahto dobjai fenomenálisan szóltak, az ő feszes ütemei nagyban hozzájárultak a koncert sikeréhez. A másik Wintersun-os, az újdonsült basszer Jukka Koskinen közel sem akkora karakter, mint Marco Hietala volt, de ő is jól hozta a témáit, néhány dalban egészen jól hallatszódtak a basszus futamok és a hajlóbálást is megengedte magának párszor.
Emppu Vuorinen régi bútordarab, az ő örökké mosolygó figurája és gitármunkája nélkül nem lehetne elképzelni a Nightwish-t. Troy Donockley pedig úgy érzem, remekül vette át a férfivokál szerepét, jó hangja van. A multiinstrumentalista minden téren nagyon jól színesítette a Nightwish zenéjét.
A 2022-es év egyik utolsó nagyszabású koncertjének tökéletes volt a Nightwish előadása. Fantasztikus képi világú háttérvetítéssel (a felperzselődőnek, máshol elporladónak látszó zenészek effektjei zseniálisak voltak!), nagyszerű hangzással, remek élő előadással a finn csapat koncertje egy csodás karácsonyi ajándék volt a rajongóknak.
15:40
