lemezajánló [nagylemez]  2022. december 19. hétfő   13:30

nincsen hozzászólás

  Manapság nagy szezonja van a különféle szupergroup-oknak, vagyis hogy ismert, neves zenészek alkotnak közös formációkat, projekteket. A másik fő jellemzője ezeknek, hogy az esetek 95%-ában bőven izgalommentesebb és semmitmondóbb produkciók ezek, mint amit egyébként a zenészek tehetsége és képességei alapján várnánk. A Vented olyan szempontból közelebb áll a szívünkhöz, hogy az Omega Diatribe-ból ismert Hájer Gergő gitáros agyszüleménye a formáció, és ő volt képes olyan figurákat meggyőzni a csatlakozásról, mint a Sinsaenum, ex-Daath, ex-Chimaira torok Sean Zlatorsky, a Devildriver, ex-Chimaira dobos Austin D’Amond és Simon C. Bondar billentyűs (White Tiger, Sexual Education). Sőt, életében még Joey Jordison (Slipknot) is része volt a munkálatoknak, ez különösen nagy dolog.
  Szóval ha ilyen szereplők adták a nevüket a produkcióhoz, biztosak lehetünk benne, hogy ott nem lehet szó középszerről. És ez így is van. Death metal ez a javából, de mégis pár olyan csavarral és nem magától értetődő zenei megoldásokkal, amik már az Omega Diatribe-ban is jellemzőek voltak Hájer Gergőre. Első nagylemezként pedig Cruelty And Corruption mutatja meg, mire jutottak közösen.
  
  Az album 13 tételt tartalmaz, plusz egy digipack bónusz dalt. Az I Am Death címet viselő első tétel inkább csak amolyan felvezetőnek tekinthető, a Flawless az első igazi szám, szaggat is rendesen. Magán viseli Hájer Gergő kifacsart témáit, tördelt ritmusait, a tagadhatatlan Meshuggah hatásokat. Igazából meg is lepődnénk, ha tőle másmilyen muzsikát hallanánk. A cucc természetesen szól mint az atom, vaskosak a riffek, a basszus mélyei is jól hallatszódnak. Igazából amit a leginkább figyelemreméltónak látok (az egész lemezt tekintve), az a dobmunka. Baromi izgalmas dobtémák sorakoznak az egész lemezen, mindig van mire odafigyelni. Hol a lábdob, hol a cinezés érdemel figyelmet. Sean Zlatorsky pedig kiüvölti a lelkét amolyan túlvilági hangon. A Flawless vége eszeveszett szaggatással zárul, remek szám.
  A The End Game egy kicsit tempósabb szám. Itt is a sodró lendületű riffek mellett Austin D’Amond dombmunkája ismét nagyszerű. Itt jön be először dallamos ének színezés Zlatorsky hörgése mellé, ami kifejezetten jól áll nekik. A keverés egyébként minden hangszert szépen kihangsúlyoz, viszont pont az éneknél (hörgésnél) érzem, hogy az egész lemezen mintha csak a hangszerek dominálnának, az ének pedig valahogy besimulna mögéjük. És ahhoz képest, amennyire érezhetően kiüvölti a lelkét Sean Zlatorsky, az ének hangzása nem annyira éles, meghatározó, hanem kissé tompa, hangsúlytalan a legtöbb számnál. Ennek az okát nem igazán tudom, nem hinném, hogy Hájer Gergőék stúdiós rutintalanságáról lenne szó, inkább a jelek szerint a zenei játékot akarták elsősorban hangsúlyozni a lemezen. Ez mondjuk sikerült is.
  
  
  A My Desire folytatja a tempót, durvasága ellenére is jól fülbe ülő nóta. Itt is bekúsznak a dallamosabb énekmegoldások, de csak egy leheletnyire. Ahhoz képest, hogy a Flawless-ben mennyire megfacsart, Meshuggah-s témákat kaptunk, ez a szám sokkal egyenesebb vonalú, könnyebben fogyasztható. A szám végi betonozás ismét nagyon jól sikerült, ez baromira működik, különösen Austin színezéseivel.
  A Vitriolic megint egy érdekes tétel, amolyan rock & roll-os utánérzéssel indul, aztán persze folyatódik az üvöltős death metal-lal. Austin D’Amond-ot megint nem tudom eléggé méltatni, akár csak önmagában az ő játékát figyelve is működne a lemez. Van itt cinezés, őrült blastbeat, feszes gyors tempók. Gitárszóló is helyet kapott ebben a dalban, ezt eddig hiányoltam, jól áll nekik.
  
  
  A most következő Requiem For Myself ellenben egy belassultabb, vészjóslóbb hangulatú szám, amit jól hangsúlyoznak Gergő kísérteties gitártémái és a szintén éteri énektémák kombinációja. Itt pont az énektémák adják a legváltozatosabb különlegességeit a dalnak, de azért így is mindvégig Sean Zlatorsky acsarkodásai köré épülnek az énektémák.
  A Withered megint egy kicsit a Meshuggah világát hozza vissza, ismét jönnek azok a jellegzetes megoldások és szaggatások. Annyi, hogy sokkal inkább bólogatható, megfogható a Vented betonozása, mint a svédek szanaszét tördelt ritmusai. Szóval Gergő gitártémáinak és zenei gondolkodásának gyökerei tapinthatók, de neki sikerült ezt közérthetőbbre hangolnia a mestereinél.
  
  
  Austin lábgépe vezeti az A New Trend-et és az egész dalban is az ő játéka a vezérfonal. Megint csak azt érzem, hogy Sean Zlatorsky hangja mintha csak egyfajta díszítés lenne, nem érzem hangsúlyosnak az énektémákat. Gergő sodró riffje aztán egy veszett zúzást hoz magával, ehhez a részhez meg nem hogy hozzáad Sean hangja, hanem egyenesen elvesz. Ellenben a több számnál felbukkanó mélyebb, merengősebb „gondolkodásai” jól hangzanak. Ismét gitárszóló szántja végig a hallójáratokat, sajnálom, hogy nincs ezekből több a lemezen.
  Kilencesként érkezik a The Darkness szép bólogatós riffekkel. Jó kis stílusgyakorlat, de nem maradt meg belőle sok minden, a csendes, békésebb levezetésen kívül. Hasonlóan nyugisan indul a soron következő Vigil, aztán persze belecsapnak a kemény riffekbe. A tempó aztán felgyorsul, majd váltakozik az elszállósabb, dallamos énekes hangulattal. Gergő nagyon érzi ezeket a betonba sújtó riffeket, de a gyors tempók is működnek.
  
  Az In Quest ismét lassú építkezésből gyorsít fel, nagyon adja a tempó, jó kis headbang-elős nóta. Aztán megint jönnek azok az éteri hangulatú megoldások, amelyek ezek szerint kifejezetten jellemzők a Vented-re. Austin nagyon határozottan diktálja a tempót és ismét gitárszóló színesíti a nótát.
  A 12-es Self Destruct nagyon erőteljesen kezd, remek a felvezetés. Jól működik ez a zaklatott hangulatú dal is, csak most is a szükségesnél tompábbnak érzem Sean Zlatorsky ordításának keverését. A dallamos ének kombináció viszont megint működik, az ilyen dalok tudják visszaterelni az énekre a figyelmet, szóval jó, hogy van több ilyen is a lemezen.
  A Zero a leghosszabb szám a lemezen a maga több, mint 6 percével, de ebből csak 4 perc az érdemi tartalom, a többi inkább csak egy levezetés, outro-nak tekinthető. Jók a tempóváltások, megint működnek az átszellemült gitárdallamok, dallamos ének színezések. A bónusz szám pedig a Final Hour, a csapat jellegzetes zenei világa elevenedik fel újra majdnem 4 percben, a súlyos riffekkel, az azokat határozottan kísérő basszussal, az izgalmas dobtémákkal és a süvöltő hörgéssel.
  
  A Vented tehát nem egy „futottak még” kategóriás all star csapat, hanem valóban tapintható a kreativitás a produkción. A lemez legnagyobb erényeiként mindenképp a vastag, bivaly hangzást és a dobmunkát emelném ki. Még a maguk módján változatosnak is tekinthetők a számok, erre a faktorra még érdemes lehet ráerősíteni. Számomra Sean hörgése volt az, amitől többet vártam, valahogy beleszürkül a hangszerek mögé. Az itt-ott felbukkanó dallamos énekes megoldások kifejezetten jót tesznek, ezek hozzájárulnak az előbb említett, erősítésre javasolt változatossági faktorhoz. De lehet, hogy az is elég lett volna, ha a keverés során sikerül karakteresebbé tenni Sean hangját, ezt most itt kihagyott ziccernek tekintem.
  Összességében tehát a Cruelty And Corruption egy méltó bemutatkozás a csapattól. Egyrészt remélem, hogy koncertekre, turnéra is sikerül összeszalajtani a bandát és élőben is képesek lesznek ismertséget szerezni. Másrészt örülnék neki, ha magyar fiatalemberként Hájer Gergő is meg tudná vetni a lábát a nemzetközi színtéren ezzel a bandával és magasabb szinteken is magára tudná vonni a figyelmet.
  
  Vented: Cruelty And Corruption
  1. I Am Death
  2. Flawless
  3. The End Game
  4. My Desire
  5. Vitriolic
  6. Requiem For Myself
  7. Withered
  8. A New Trend
  9. The Darkness
  10. Vigil
  11. In Question
  12. Self Destruct
  13. Zero
  14. Final Hour (digipack bónusz)
  

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: