beszámoló [koncert] 2022. október 28. péntek 05:18
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloBrainstorm, Rage, Tri State Corner 2022. október 20, Barba Negra Blue Stage
Nem tudom, mi lehetett az indoka annak, hogy a H-Music szinte az utolsó pillanatban ingyenessé tette a Brainrage névre elkeresztelt turnécsomag hazai állomását (ami két német kiváló power metal csapat, a Brainstorm és a Rage fellépését takarja), legalábbis a 19.30 előtt érkezőknek, de a Visions Of Atlantis / Xandria esetén már alkalmazott modell olyan szempontból beváltotta a reményt, hogy kifejezetten erős létszám jelent meg végül a Barba Negra Blue Stage helyszínén. Érdemes is volt eljönni a rajongóknak erre a koncertre, mert műfaj két kiváló és nagyon szimpatikus bandája tette tiszteletét, akik ráadásul Magyarországgal és a magyar közönséggel is különleges viszonyt ápolnak.
A Rage az egyik legtermékenyebb német heavy metal csapat, csaknem negyedszáz nagylemezt adtak már ki, és abba még nem számítottuk bele a legkorábbi, Avenger néven futott időszakot. Bár számos tagcsere színesítette az életüket és vannak közmegegyezésesen bivalyerős és kevésbé felkapott albumaik, azért a színvonalat mindig tartottak, középszert csak ritkán szállítottak le. „Peavy” Wagner a csapat motorja, aki most megint új felállással vágott neki a folytatásnak, ők „vizsgáztak” a mai napon a Barba Negrában. A Rage számos alkalommal fellépett már nálunk, különösen a 2003-2010 közötti időszakban jártak sokat erre, a rendkívül barátságos Peavy pedig könnyen megszerettette magát a hazai rajongókkal.
A Brainstorm-nak ugyanez az időszak volt, amikor nagyon népszerűek voltak nálunk, nem csak a remekül megírt zenéik miatt, hanem Andy B. Franck magával ragadó frontemberi teljesítménye és humora miatt. A frontember ma se felejtette el megjegyezni, hogy Magyarország nekik mindig is különleges helyszín lesz, hiszen karrierjük tőlünk kezdett igazán felívelni, a magyar közönség harapott rá először a nótáikra és adta először a legkomolyabb rajongói élményt a zenekar számára.
Azt gondolnánk, mára túl vannak a csúcs korszakukon, azonban pont az utóbbi években mind a Brainstorm, mind a Rage lerakott olyan definitív, bivalyerős albumokat, amelyeket bátran elhelyezhetünk karrierjeik legerősebb lemezei között. Mind a két csapat eléggé alulértékelt, ilyen dallamérzékkel és dalszerzési képességgel, kiváló színpadi munkával, szimpatikus frontemberi képességekkel sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének. De ez már más kérdés, szerencsére ma a Barba Negrában elég sok érdeklődő szempár szegeződött rájuk.
Aki elég korán érkezett, a Tri State Corner-t is elcsíphette a színpadon. Ha valaki nem tudná, ez a Rage dobos Vassilios Maniatopoulos „Lucky” bandája, ahol ő énekel. Találkozhattunk már velük, ha valaki nagyon megerőlteti a memóriáját, eszébe juthat a 2014-es Rage koncert az A38 hajón, ahol ugyancsak a Tri State Corner vezette fel a koncertjüket. Sőt, olyannyira jól sikerült ez a közös turné, hogy az akkori Rage dobos távozásával magát Lucky-t ültették be szerkó mögé.
Nekem élénken megvan az A38-as fellépés, mert már akkor is izgalmasnak találtam az alapvetően rock/metal hangzású zenét buzukival fűszerezni. Sőt, ezért is lepődtem meg, hogy az ezt kezelő tag mennyire megöregedett, a hajós élményekből másképp emlékszem rá. Ennek ellenére a produkció nem volt öreges, hanem jó kedélyű, hangulatba hozó előadás, ahol néhány számra azért fel lehetett kapni a fejet. A rock/metal gitár alapok rendben voltak, e téren semmi különlegeset nem tapasztalhattunk (a rendkívül lelkesen, nagy átéléssel kalapáló dobos munkája azért így is figyelemre méltó volt), de a buzuki jellegzetes hangja adott egy egzotikus ízt ezeknek a számoknak.
Nekem pont Lucky teljesítménye nem tetszett annyira, néhány énekdallam hallatán azért elhúztam a számat, meg a nyilvánvalóan sávokról alátolt refrének, csordavokálok is elég természetellenesen hangzottak. Szegény Lucky kicsit túl is gondolta a szerepét, az egyik dalnál lenyújtotta éneklésre a mikrofont a közönségbe, azok meg riadtan rebbentek széjjel – azért nem tudom honnan várta, hogy majd itt séróból énekelni fogják ismeretlennek bátran nevezhető formációjának dalait.
Az ilyen kis intermezzoktól eltekintve jó felvezetés volt a Tri State Corner. 2014-ben valahogy jobban átjött a produkciójuk, most inkább csak a helykitöltő jelleget éreztem, de ha pár jelenlévőnek megtetszett a zenekar és esetleg utánajár a számoknak is, máris megérte itt lenniük.
Lucky aztán kis idő múlva átülhetett a dobok mögé, az átszerelés ugyanis rekord időn belül véget ért. Szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a Rage-nek a gitárlegenda Victor Smolski-val és a doboslegenda Mike Terrana-val felálló korszaka idején volt zeneileg legerősebb a tagság, de a 2021-ben megjelent legfrissebb nagylemezre a zenekarvezető Peavy ismét egy váratlant húzott: két gitárossal erősített, amire csak a Rage korai korszakában volt példa. És a színpadon történtek alapján elmondhatjuk, hogy bejött ez az elképzelés.
A két új tagot Jean Bormann-nak és Stefan „Stürmer” Weber-nek hívják. És valóban emelték az est fényét, olyan értelemben, hogy borzasztó intenzíven és nagy lelkesedéssel játszottak. Egész konkrétan: zúztak, mint a veszedelem! A két fiatal archoz képest Peavy már egy idősebb generáció. Az egyre testesebb frontember mellkasán már lassan természetellenesen apróvá válik a basszusgitár, de ősz, nagy szakállával, mint egy büszke apuka, úgy tekintett lelkes fiaira (ezzel viccelődtek is kicsit a színpadon).
Ami nekem még tetszett, hogy ez a két fiatal gitáros végre fazonban is visszahozta azt, amiről a metal műfajnak mindig is szólnia kellene. Engem már néha irritálnak a modern metal műfajok általános iskolás hajú, kockás inges, karcsiszemüveges fazonjai, a kimért mozdulataikkal (még akkor is, ha persze zeneileg az ilyen bandák is be tudnak jönni). Itt bezzeg (és a legújabb videóklipekben) veszett hajlóbálás, nagyterpeszek és kegyetlen zúzás megy – ez az a feeling és az az energia, ami sok fiatalt beszippant a metal világába, beindulnak a hajnövesztések, a zenekaros pólók vásárlása és a többi.
Stefan Weber is hajat lóbálva, a színpadon hol itt-hol ott feltűnve, olykor szólózva zúzott, de Jean Bormann még látványosabb fazon volt. Eleve a rőzséjét valószínűleg sok lány megirigyelte volna, de energikus fel-le rohangálásával, vad headbang-elésével, gitárkínzásaival nekem a fiatal Dimebag Darrell-t idézte. Jó, nyilván a Pantera egykori gitárosa megette volna reggelire tehetséget tekintve a németet, de Jean is nagyon feelingesen játszott, szólózott. Lényeg a lényeg: nagyon jót tett a Rage színpadi dinamizmusának a két új gitáros.
Ezzel a felállással egy nagylemez született eddig, a 2021-es Resurrection Day. Bár fentebb említettem, hogy Peavy-ék lemezei általában elérik a megfelelő színvonalat, ez a legutolsó még a nagy átlaghoz képest is igen jól sikerült. Sőt, megkockáztatom, hogy lendületes, dinamikus, riffgazdag – nem egyszer konkrétan thrash metal-ba hajló – megközelítés a valaha volt legütősebb Rage nagylemezek táborába repíti nálam a Resurrection Day-t! Így nem is bántam a ma este eljátszott címadó Resurrection Day-t és a refrénjével kissé Helloween-esbe hajló A New Land-et erről a lemezről, mert nagyon jól működtek élőben. Azt viszont nagyon is bántam, hogy a turnén olykor előszedett Virginity-t viszont nem játszották most, mert a az új lemez egyik legerősebb, legharapósabb tételének tartom – nem is értem...
Ahogy néztem, kétféle setlist-et váltogat a csapat, és nálunk sajnos a kevésbé jó jött elő. A Virginity-t már említettem, de nagyon fájlaltam a katartikus Empty Hollow elhagyását, ami a valaha volt egyik legjobb számuk. Úgyhogy kénytelen vagyok bevésni egy fekete pontot Peavy-éknek, még akkor is, ha a mai előadásuk azért így is nagyon élvezhető volt.
Egy ilyen múltú és termékeny csapatnál nem tudom, honnantól is nevezhető oldschool-nak vagy klasszikusnak az időszak. A 2000 utáni Rage nekem a fejemben már „újkoriként” van elraktározva, innen nézve azt lehet mondani, hogy a program is jórészt újkori volt, pár ősi klasszikussal megfűszerezve. A Let Them Rest In Peace, Great Old Ones, My Way, To Live And To Die mind ezredforduló utáni szerzemények, de azért a régebbi dalokból is kaptunk merítést. A Sent By The Devil és a Shadow Out Of Time párosa az 1995-ös Black In Mind termése és szintén nagyon jól esett hallani a himnikus Back In Time-ot a Ghosts lemezről. És persze örök klasszikusok maradnak az egyszerre zúzós és éneklős Don´t Fear The Winter, a rock & roll-osan bohó Straight To Hell (Bormann itt nagyon adta a feelinget) és a legismertebb Rage sláger, a nagy közös énekléssel kísért Higher Than The Sky.
Bár kifejezetten szeretem a Rage zenéjét, és ez a koncert is mindenképpen jó koncertélmény volt, azért mindent összevetve úgy érzem, lehetett volna jobb is. A setlist-ről már beszéltem, hogy kimaradt pár olyan dal, ami egész biztosan a koncert csúcspontját jelentette volna. Másrészt egy kicsivel Peavy is lehetett volna aktívabb, róla mindig úgy emlékszem vissza, hogy rendszeresen kedveskedett és megnevettette a közönséget. Most is szimpatikus frontember volt, többször szólt a közönséghez (például nagyon érdekelte, mit is jelent a hely nevét jelentő Barba Negra), de a korábbiakhoz képest kicsit visszafogottabbnak láttam. Pedig a (legújabb) zenéik alapján öregedésről, nyugdíjaskodásról szó sincs – a Rage keményebb, harapósabb, mint valaha. Na mindegy, lényeg hogy láttuk őket, jó volt azért ez a koncert, ne telhetetlenkedjünk!
A Brainstorm hasonlóképpen arról híres, hogy nagyon élvezetes koncertélményt képes adni, Andy B. Franck frontember pedig szinte családtagnak tekinti a magyar közönséget és ő is ismert a színpadi bolondozásokról, humoros konferálásokról. Valamint azt is mondhatjuk, hogy a csapat a második fénykorát éli, mert a közmegegyezéses alapon legjobb időszaknak számító Soul Temptation – Liquid Monster lemezek után a 2018-as Midnight Ghost és a rá 3 évre érkező Wall Of Skulls lemezeken sikerült újra a dalszerzői képességek csúcsligáját megvillantani. Sajnos alulértékelt csapatnak lehet tekinteni a Brainstorm-ot – képességeik és koncertteljesítményük alapján sokkal nagyobb ismertséget és hírnevet érdemelnének. De úgy látszik, megmaradnak a ma itt megjelentek csemegéjének. Annál is inkább, mert a magyar közönséggel mindig is szoros kapcsolata volt a zenekarnak, így nem volt kétséges, hogy ma is kiváló előadást láthatunk tőlük.
A csapat valóban a két utolsó albumára, a Midnight Ghost-ra és a Wall Of Skulls-ra koncentrált a mai nap. És bár egy nagyobb múltú zenekaroknál mindig szájhúzást jelent a közönség részéről, akik a régi klasszikusokat szeretnék hallani, de a Brainstorm esetében olyan megalázóan erősek az új dalok, hogy tökéletesen működött ez a setlist is.
Ahogy élőben megszólal a Where Ravens Fly, a Devil´s Eye, a Glory Disappears, a The Pyre, a Jeanne Boulet (1764), az Escape The Silence, a Turn Off The Light, vagy a Ravenous Minds, az egyszerűen minden igényt kielégít. Erről kell szólnia a power metalnak: lehengerlő, arcba mászó, majdhogynem thrash-es lendület és riffek, kereplő kétlábgép, magával ragadó, himnikus énektémák, azonnal énekelhető refrén, imádnivaló gitárszólók. Ezt nagyon tudja a Brainstorm és a felsorolt daloknál ez mind működik. Ha valaki esetleg kevésbé ismerte az új számokat, biztos, hogy rákattant ezekre is.
De persze kellettek a régebbi tételek is, amelyek megalapozták a Brainstorm hírnevét Magyarországon. Ma csak a Liquid Monster-ről meg a Soul Temptation-ről szedtek még elő dalokat, pedig jó lett volna 1-2 Metus Mortis-os vagy más tétel is az életműből. De ma erre volt idő. De nem panaszkodhatunk, mert nagyon jól működött élőben a Liquid Monster nyitódala, a nagy hajlóbálásokkal kísért Worlds Are Comin´ Through, a mágikus kelet hangzását magáévá tevő Shiva´s Tears, a nagy slágernek számító Highs Without Lows (amelyet Dieter Bernert egy dobszólóval is megbolondított, szerintem feleslegesen) és a zenekar számára is örökké emlékezetes All Those Words, ahol Andy nem felejtette el megemlíteni, hogy a dal refrénjét megunhatatlanul kántáló közönségének Magyarországon hangzott fel először, máshol csak utána kezdték el. Szóval ez is mutatja, mennyire különleges a Brainstorm és a hazai közönség kapcsolata.
Ami még különlegesség a Brainstorm-ban (legalábbis manapság annak számít), hogy a tagság szinte a kezdetek óta állandó. Maga Andy ugyan csak a 3. nagylemeztől csatlakozott a banda karrierjéhez, de igazán ismertek mégiscsak az ő hangjával és karakterével lettek. Dieter Bernert dobos is régi bútordarab, a megalakulástól kezdve jelen van a Brainstorm életében. A gitárduó, Torsten Ihlefeld és Milan Loncaric nagy összeszokottsággal játszottak, elszántan lóbálták a hajukat és a vokálokba is besegítettek. Az ő vad, harapós riffjeikre és sziporkázó szólóikra épülnek a Brainstorm számok. Nagyon szimpatikus gitárduó. És amit még érdemes volt megfigyelni (és talán ez lehet a titka, hogy a kezdetek óta együtt van a banda), hogy ezek a srácok még a mai napig is barátok, kedélyes harcostársak a színpadon. Nem volt ritka az összemosolygás, egymás ugratása és az átszellemült közös játék.
Egyedül a basszusgitáros poszt az, ahol néha van cserélődés. Antonio Ieva is lehúzott náluk 15 évet, de ő is civil munkájában történt változások miatt kényszerült távozni. Ma már Andreas Armbruster penget a Brainstorm soraiban, egy kicsit fura, szerény fickó, de a munkáját tökéletesen ellátta. Sőt, az Escape The Silence előtt még egy kis basszusszóló lehetőséget is kapott, így a tehetségét is megvillanthatta.
Jól megszólaló, hangulatos koncertet adott a Brainstorm, remek dalválogatással. Az új számok is maximálisan bizonyították az életképességüket élőben, akár régi klasszikusok kárára is. Andy énekteljesítménye is kiváló volt. Talán egy dolgot hiányoltam tőle, ahogy említettem feljebb, a Brainstorm koncerteken mindig szórakoztatja a közönséget, humorizál, megteremti a kedélyes hangulatot. Ma valahogy nem láttam olyan aktívnak e téren. Persze ma is többet szólt a közönséghez, megköszönte a lelkesedést, örült, hogy újra úton lehetnek, hálálkodott a kedves fogadtatásért, de szórakoztatás terén egy kicsit többhöz vagyok szokva tőle. Nem volt ezzel se baj, a jó dalok elvitték a hátukon a bulit, de tőle egy kicsivel több aktivitást vártam.
Szóval mind a Rage, mind a Brainstorm koncertjéből az a kicsi szórakoztatás faktor hiányzott, amit tőlük már sok éve megszokhattunk, de mindettől függetlenül kiváló este volt. A Rage új felállása végtelenül szimpatikus és színpadképes, a dalválogatásuk viszont hagyott némi kívánnivalót maga után. A Brainstorm az új dalokra építő setlist-tel is tarolt, stabil, összeszokott formációként játszottak, akik zeneiségükben és dalszerzési képességeikben a német power metal csúcsligáját képviselik. Remélem nem csak az ingyenes jegy miatt tisztelte meg ennyi jelenlévő az eseményt, de a hangulat alapján bízok benne, hogy legközelebb is hasonló jó bulit szeretnének átélni a résztvevők, ha ezek a zenekarok újra erre turnéznak.
05:18
