beszámoló [koncert] 2022. október 27. csütörtök 06:21
nincsen hozzászólás
szerző: Móni Tommy Castro & the Painkillers 2022. október 15. Analog Music Hall
Október 12-én Budapesten járt Tommy Castro & The Painkillers. A 70-hez közel járó, kaliforniai blues, rock, soul énekes, gitáros, zeneszerző, saját együttesének 30. évfordulóját ünnepli a jelenlegi turnéjával. Zenekari felállása évek óta azonos: Randy McDonald áll a basszusgitár mögött, Michael Emerson a billentyűs és Bowen Brown üti a dobokat. A négy karizmatikus, de különböző stílusú figura, jó csapatot alkot a színpadon. Nem csak zeneileg vannak összecsiszolva, hanem öltözködésükben is üdén színesítik az összképet. Tommy Castro minden tekintetben klasszikus, akár a western csizmára, akár a hangzásra, akár a kézzel írt setlistre gondolok.
Onnan is könnyedén észrevehető volt, hogy nem egy tini lányos sikítós koncertre érkeztünk, hogy több elismert zenészt is lehetett látni a közönség soraiban. Előttem érkezett például Závodi Janó, a Piramis együttes gitárosa, és a hazai blues krónikása, Nemes Nagy Péter is a színpad előtt állt. Természetesen a népszerűség is lényeges kérdés az előadó művészetben, de ez szakmailag mindenképp egy nagy elismerés. Ha pedig már szóba hoztam, itt kell megemlítenem, hogy idén három díjat is bezsebelt a csapat. A Blues Music Awards-on a „Bluesman Came To Town” című friss korongjuk lett az év albuma, de elhozták az „év legjobb zenekara”, és a „B. B. King” díjat is. A lemezzel azonos címadó dal egy fiatal fiúról szól, aki a családi farmról elindul a városba, hogy új életet kezdjen egy szál gitárral. Castro bevallása szerint, nem saját élménye inspirálta a szöveget, bár arról megemlékezett, hogy a fél életét az utakon tölti a turnébuszban, és szereti ezt az életformát.
A klasszikus virtuóz gitárjáték mellett, ide kell szúrnom, hogy Castro hangja tökéletes a blues műfajához. Bársonyos egységben van, kongruens az egész. A tehetség mellett az is hozzájárult a csapat ismertségéhez, hogy három szezonon át voltak az amerikai Comedy Showcase műsorának házi zenekara, és rengetegen nézték őket hétről hétre, és a nevük széles körben ismertté vált.
Nem lehet a helyszín kitérőjét kihagyni a beszámolóból. Az Analog Music Hall személyes kedvencem. Barátságos, kompakt méretű, családias hangulatú helyszín, impozáns belmagassággal, ami részben érezhető az akusztikán, illetve ami megengedi, hogy a keverőpult a galérián kapjon helyet, és ezzel ne akadályozza a rálátást a színpadra. A koncert hangosítása csillagos ötös volt, ami tovább fokozta a zenei élményt. Az italos pult az előtérben kapott helyet, így nem kell ordítani a srácokkal, hogy mit kérünk a repoharunkba.
Castro nem sokat teketóriázott, látszott, hogy zenélni jött, nem monológokat tartani. Azt azért megjegyezte, hogy nagyon tetszett nekik Budapest, és lett egy új barátjuk, Zoli, akit üdvözölnek. Elhangzott többek között a Shakin’ The Hard Times Loose, a Bad Case Of Love, a Blues Prisoner, Freight Train, a The Devil You Know, a Leaving Trunk, a Nasty Habits, természetesen a friss Bluesman Came To Time is, és meglepetésként a ráadásban a Gimme Some Lovin, ami a Blues Brothers című filmből biztosan sokaknak ismerős.
Összességében egy egészen különleges este volt, a fentiek egyvelege miatt. Titkos zenész házibulinak is gondolhattam volna, ahol a szakma szórakoztatja egymást. Egy fontos tanulság, hogy a blues látszólag nem ér el a fiatalabb korosztályhoz, amin érdemes lenne változtatni. A koncerteken általában több generáció képviselteti magát, mintegy átadva a staféta botot, megismertetve egy széles palettát. Itt szomorúan konstatáltam, hogy a 40 alatti fiatalok feltűnően alul reprezentáltak. Nagy kár lenne ezért a műfajért, ha nem tudna fennmaradni.