hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2022. október 23. vasárnap   17:33
nincsen hozzászólás

szerző: Vik
Lordi koncert a Barba Negrában
2022. október 12. Barba Negra

  Október 12-én ellepték a szörnyek a Barba Negra kék színpadát - a finn származású immár húsz éves Lordi zenekar lépett fel a Lordiversitour Budapesti megállójaként. A nagy visszatérésről lentebb olvashattok.
  
  A Barba Negra kék színpada (ami tulajdonképpen nem más, mint a régi, megszokott helyszín) hétkor nyitotta kapuit. A koncert zárttéri volt, tehát nem kellett nagyon melegen felöltözni. Az estét az Amalgama zenekar nyitotta, akik egy 2001 óta működő heavy metal együttes. Számomra nem tudták meghozni a kellő hangulatot, stílusilag (véleményem szerint) nagyon eltértek a Lorditól. Ekkor még meglepően kevesen is lézengtek odabent, olyannyira, hogy valaki oda is jött hozzánk, hogy biztos, hogy a Lordi fog-e itt játszani?
  
  20:45-kor erre mindenki megkapta a választ. A színpadon részletes díszlet, amit a zenekar maximálisan ki is használt. Egymás után kisétáltak a színpadra. Hella hozta a szokásos rémisztő emberi baba mozgását, ami élőben még inkább észrevehető volt. Mr. Lordi mintha egy szekrényből mászott volna elő, a színpad közepén felállított “öltözőbe” vonult vissza a számok között. Esküszöm többet öltözött át, mint egy menyasszony. Volt rajta hálósipka, bőrmaszk, sőt egyszer egy láncfűrésszel ugrott elő, és szárnyakat is növesztett. A nyitány az Amusement Park volt, majd érkezett a Would You Love a Monsterman. A hálósipkát a Blood Red Sandman alatt viselte, és hozzá egy zsákot is cipelt. Különös figyelmet fordítottak a részletekre. A Borderline energiát hozott a műsorba, az utána következő It Snows in Hell pedig nyugalmat, ha szabad így fogalmazni. Utána a két “ördögös dal” is felcsendült, a Down with the Devil és a Devil is a Loser. Végül a záródalok, a túlfűtött Who’s Your Daddy? és a legnépszerűbb, a 2006-os Eurovíziót megnyert Hard Rock Hallelujah.
  
  A repertoár is rendben volt tehát, nem maradt hiányérzetem. A zenei világot jól egészítették ki az extrém díszletek, és kosztümök, adott egy színházi keretet a koncertnek, ami jól passzol a karakteres finn metálhoz. Egyszerűen nem lehetett másra figyelni, színpad tapadást okozott.
  A koncert nagyon látványos volt, és a hangulat is megfelelt az elvártaknak. Zeneileg is rendben volt. Közönség szempontjából kicsit több emberre számítottam, de valószínűleg közrejátszott az is, hogy a hét közepe volt. Viszont, ennek fényében javaslom, hogy következő alkalommal töltsük ki a teret, gyertek minél többen!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Esti Kornél a Budapest Parkban
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 premonition 13    dead end    jégkorszak    decaying incest    overload    starset    jarboe    cowboyok és űrlények    paranormal activity 2    csányi sándor    dörner györgy    heidrik    kajgün    thomas balmes    borgia    ripper    szekeres andrás    ensiferum    dj case    terror    a pale horse named death    shrinebuilder    transformers    esti    mando diao  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!