hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2022. október 14. péntek   06:45
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hamarosan indul az Ennio Morricone emlékturné: Budapestre is ellátogatnak
2022. december 18. 20h, Papp László Budapest Sportaréna

  November 5-én Tokióban veszi kezdetét az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone tiszteletére létrehozott koncertturné. A mester családja által szervezett és zenészbarátait, egykori munkatársait is felvonultató különleges koncertsorozatot a világ számos pontja mellett Budapesten is meghallgathatják majd az érdeklődők.
  
  Ennio Morricone több mint 500 kottát írt a film- és tévéiparnak, valamint több mint 100 komplett zeneművet komponált. 2014 és 2019 között 111 koncertet adott csak Európában, több mint 800 000 fős nézőközönségének. Ennio Morricone 2019-ben, közvetlenül a színpadtól való visszavonulása után kezdett el dolgozni egy vadonatúj koncertprodukción, amelyben a legnagyobb klasszikus filmjeit elevenítette volna fel. A nagyszabású, látványos produkciót szimfonikus zenekar, kórus illetve fia, Andrea Morricone vezénylésével mutatták volna be. 2020-as év közepére fejezte be az új műsor terveit, azonban a koncertet már nem élhette meg. 2020. július 6-án Ennio Morricone 91 éves korában sajnos elhunyt.
  
  Az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző családja nem hagyta, hogy a produkció a feledés homályába merüljön és 2022-ben turné keretén belül színpadra állítja a koncertet. A magyar rajongók, 2022. december 18-án 20 órakor a Papp László Budapest Sportarénában élvezhetik Ennio Morricone emlékműsorát, melyet fia, Andrea Morricone fog vezényelni. A zenei élmények mellett soha nem látott felvételek is bemutatásra kerülnek a Maestro-ról munka, illetve interjúk közben.
  
  “A sok kiváló producerből és műsortervezőből álló csapat nagyon keményen dolgozik a műsor számos elemének véglegesítésén. Már majdnem minden készen áll, és alig várom, hogy a show végre életre keljen néhány hét múlva Japánban, ahol megnyitjuk a turnét. Nagyon izgatott vagyok! Évekkel ezelőtt kezdtünk el dolgozni ezen a műsoron, apámmal együtt, amikor még élt. Megtiszteltetés és egyben mélyen megindító élmény lesz apámra és fenomenális zenéjére emlékezni egy teljes szimfonikus zenekar és kórus vezetésével. Az elmúlt hónapokban nagyon koncentráltam, és azon dolgoztam, hogy a legjobb formába hozzam magam a koncertekre. Készen állok, és nagyon várom, hogy apámat a rajongóival együtt ünnepelhessem szerte a világon” - nyilatkozta a mester fia, Andrea Morricone.
  
  A jól ismert dallamokat a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a több mint 50 énekesből álló Kodály Filharmónia debreceni kórusa szólaltatja meg. A kórus jelenléte a produkcióban 2014-re nyúlik vissza, ugyanis a magyar Green Stage Production akkor kérte fel őket előszőr amikor még a maestroval, Ennio Morricone-val turnéztak.
  
  A koncert itthoni szervezői a Green Stage Production és a Multimedia Organisation.
  
  A Green Stage Production mottója:”Földünk védelme tudatos célunk, ezért minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználás adataiból kiszámítjuk az adott események ökológiai lábnyomát, hogy ezen számítások eredményeként annyi fát ültessünk hazánkban, amely a keletkezett ökológiai lábnyomot ellensúlyozni képes„.
  
  Jegyek kaphatók a
  Tex országos
jegyirodáiban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 megaagy    bleubird    szerk....    +she+    arctic monkeys    steven tyler    avatar    skyforger    through the never    crosswind    volt fesztivál    tank    miserium    nine inch nails    stesztay dávid    bognár szilvi    good knives    datarock    adrian smith    kobalov    exodus    vallenfyre    paddy and the rats    sollen     hugh grant  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!